
Taroltak a koporsóból előlépő gyerekek
Tizenkét mű szállt versenybe egymással.
Tizenkét mű szállt versenybe egymással.
Nem ez az egyetlen esemény szombaton a Margit-szigeten.
A belépés díjtalan lesz.
Új névvel és koncepcióval folytatódik a népszerű színházi esemény.
Koponya- és gerincsérülést szenvedett.
A villamosok és a HÉV közlekedési rendje is megváltozik.
A 2023-as Budapesti Tavaszi Fesztivált Marton Szabolcs egyedülálló koncertje nyitja.
A filmesek is hamar felfedezték.
Egy megállóra a villamossíneken ragadt.
Többek között Fábián Julit és a Wellhellót is beszavazták.
Az új zenei programot május 6-ától lehet meghallgatni.
Az ebekre remegés, imbolygó járás és koordinálatlan mozgás volt jellemző.
Ezúttal legálisan járt el.
Estik keresték, végül végül egy vadász három lövéssel végzett az állatottal.
Tesztelje tudását a főváros emblematikus hídjairól.
Budapest korábbi főpolgármestere szerint több buktatója is van a megvalósításnak.
Megszavazta a közgyűlés.
A Darázs című előadás egy krimibe ágyazott figyelmeztetés.
Legendák, titkok, múlt és jövő.
Az egyik főszerepben a világ legkeresettebb tenorja, Francesco Meli látható, aki először látogat Magyarországra.
Beismerte tetteit.
Nagy Ádám vagánysága is kellett, hogy igazán emlékezetes legyen a csütörtök este.
A Semmelweis Egyetem rektora véleményezte az esetet.
Ha már torony, nem lehetne templom?
Újra kellett éleszteni egy középkorú férfit.
Árulkodó törmelék, szétszórt korongok.
Soha nem látott produkcióra készül a zenekar.
Jön a 37. Telekom Vivicittá futófesztivál.
Az ott lévő szállodák, vendéglátóhelyek, valamint sport és fürdőlétesítmények ellátásbiztonságának növelése érdekében.
Ackermann Dávid rejtélyes ügyét máig nem sikerült megoldani.
A jól ismert városvédő futás miatt számos közlekedési korlátozással kell számolni a fővárosban.
Öldöklő harc az olimpiai csapatba kerülésért.
Nyit a szabadtéri, akár hajóval is érkezhetünk.
Nem tudott megegyezni a két politikus, hogyan is mérjék össze a fizikai erőnlétüket.
Pályakarbantartás miatt nem lehet majd használni a villamosokat.
Ismét világsztárok forgatnak a fővárosban.
A Margitszigeti Szabadtéri Színház júliusban rendezi meg a koncertet.
Hajós Alfréd (1878–1955) munkásságára és örökségére emlékezne az a köztéri szobor, amelynek megalkotására most írtak ki 30 millió forintos pályázatot.
A zenélő kútnál lehet megemlékezni az elhunyt művészről a hétvégén.
Novellapályázatnak indult, aztán lett belőle egy előadás is. Öt történet egybegyúrva.
Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezi, hogy nem messze a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodától sétány viselje Benedek nevét.
Tisztelői az augusztusi Magyar Kupa-döntőn emlékezhetnek rá a Hajós Alfréd uszodában.
A belvárosban elfogytak azok a helyek, ahol még viszonylag biztonságosan lehetett körözni. Erre Liu Shaolinék balesete is rámutatott. Nyugat-Európában nagy parkokban tud működni a sportcélú bringázás. Nálunk a Népliget lehetne a megoldás.
A csütörtök hajnalban meghalt Benedek Tiborra emlékeztek a Margitszigeten: egykori és jelenlegi sportolók meséltek az olimpiai bajnok vízilabdázóról és edzőről.
21 órától nyilvános, gyertyás, csendes megemlékezést tartanak a Hajós Alfréd uszodánál.
A BRFK szabálysértési eljárást indított a margitszigeti baleset ügyében.
Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra nagyot bukott. A BKV szerint hibázhatott a sofőrjük, de a sportolók is szabálytalanok voltak.
Szombat délután elmaradt a roham, az árusok is sokkal nagyobb tömegre számítottak. Kiderült az is, mire jó a maszk a kerékpáron.
Nem lesz lezárás, de a látogatóknak be kell tartaniuk pár feltételt, amit ellenőriznek is. Nyit a Hajógyári-sziget, lehet sétálni a Városligetben.
Május 1-je és május 3-a között reggel 9 és este 20 óra között senki nem mehet be a két szigetre.
A húsvéti korlátozásokhoz hasonló intézkedéseket hoztak Budapesten és környékén is.
A koronavírus-turizmus sokkolt egy sor kisvárost és kirándulóhelyet. Megnéztük, hogy védekeznek a népszerű fővárosi és Budapest környéki célpontok, hogy tudja, hova ne utazzon.
Jó pár csalódott futóval is találkoztunk, akiket a rendőrség nem engedett be. A többség egyetért az elvvel, bár van, aki szerint röhej az egész.
A közösségi tervezést néhány hónap alatt lefuttatják, hangzott el a fővárosi közgyűlés ülésén.
A telki edzőközpontot nézték ki maguknak, de az a pótselejtezőből érkező csapaté lesz.
Az alacsony Duna-állásnak köszönhetően egy különleges túraút bukkant felszínre a víz alól.