71 találat az Indexről, és 39 a környékéről.

Íme a toplista, ezeket a dolgokat utáljuk legjobban a nyárban
Már csak néhány napot kell kibírni.

Megmérték a Higgs-bozon pontos tömegét
Megmérték a Higgs-bozon pontos tömegét.

Spanyol fiatalok miatt három órát késett egy IC Kelenföldön
Egy várandós és egy idős nőt ki kellett menekíteni a tömegből.

Miért kell egy gramm egérnek több energia, mint egy gramm elefántnak?
Bizony, a méret a lényeg.

Istenkáromlónak tartották a pakisztáni hitszónok imáját, agyonverték
Nem ez volt az első tömeges és halálos lincselés.

Tízezrek tüntettek a francia nagyvárosokban, a könnygázt is bevetették
A rendőrség Párizsban és Nantes-ban is oszlatta a tömeget.

Megszületett az eddigi legpontosabb becslés a Tejútrendszer tömegéről
Elbírnánk-e a Naprendszert? Pont nem.

Tömegbe lőtt a mianmari hadsereg, akár száz halott is lehet
A halottak között rengeteg gyerek is van.

Többen meghaltak a lisztosztásnál kialakult tömegben Pakisztánban
A ramadán első hetében.

Hatalmas tömegbaleset Kínában, teherautó rohant a tömeg közepébe
A balesetben tizenkilenc ember meghalt, húszan megsérültek.

20 kvadrillió hangya komoly hadsereget állíthatna ki
Végre választ kaphatunk a kínzó kérdésre, mennyi hangya vesz körül minket.

A hatalmas tömeg miatt lezárták a királynő ravatalához vezető sort
Sokan vannak, akiknek legalább 14 órába telhet, mire a ravatalhoz érnek.

Levelet kapott Netanjahu, nem örült a hírnek
Nem biztosították a helyszínt a halálos tömegkatasztrófa előtt.
Emberek közé hajtott egy autós Salzburgban, sok a sérült
Az osztrák Vöröskereszt nagy erőkkel vonult a baleset helyszínére.

Mindenki bedurvult egy kicsit a karantén után
Csaknem húszezer ember viselkedését vizsgálták.

Nem csoda, hogy káosz volt: 120 ezren mentek a repülőnapra
A rendezvény végén a látogatók zökkenőmentesen tudták elhagyni a helyszínt.

Áll a kocsisor a szerb-magyar határon
Tárazzanak be ételt, italt, játékot a gyerekeknek!

87 ezren buliztak Debrecenben
A nyitás utáni első hazai nagyfesztivál nem sikerült rosszul.

Eb-őrület a Vajdahunyad vára árnyékában
Hiába 0-3, nem érdemeltünk vereséget, vastaps a szurkolói zóna közönségétől.

Csonka András ledöbbent azon, ami a teraszok nyitása napján történt
A színésznek nem tetszik, hogy bulinegyeddé változott a belváros.

Tömegek lepik el Szentendrét, és maszkot sem nagyon viselnek
A város lakói kiakadtak.


A hőség miatt tömegek vonultak a strandokra Bournemouthban
A védőtávolságot sem igen tartják be. Csütörtökre extrém magas UV-sugárzásra adtak ki figyelmeztetést.

Újranyitott az IKEA, több százan meg is rohamozták
Az emberek a mélygarázsban kígyózó sorban vártak arra, hogy bejussanak.

Óriási sorok a moszkvai metrónál, dugók a városban a digitális kijárási engedélyek miatt
Az ellenőrzések miatt 30-40 perces, tömött sorok alakultak ki a metróállomásoknál szerdán, a digitális kijárási engedélyek bevezetésének napján.

Mit csináljunk, ha annyi a turista, hogy élvezhetetlen a nyaralás?
A legszebb helyek kerülnek veszélybe az emberáradat miatt, pedig aki akarja, tud tenni a tömegnyomor ellen. Két túl népszerű hely, Bled és Plitvice példáján néztük meg, létezik-e orvosság a tömegturizmusra.

Idén nem muszáj a nyitásnál kiállni a sort a Sziget-jegyekért
A fesztivál előtt is át lehet venni a belépőket, akár Budapest belvárosában is.

Egyre szennyezettebb és melegebb a világ teteje
Olvadnak a gleccserek, melegszik az idő, a Mount Everest megmászása még veszélyesebb lesz.

Egy nap alatt hárman haltak meg az Everesten a tömeg miatt
Nem a rossz időjárás, hanem a tömeg miatt lett veszélyes az expedíció.

Két kék bálnánál is többet nyom a világ legnagyobb súlya
Egy washingtoni intézetben használják: a húsz darab fémkorong összesen 4,45 meganewton erőt képes kifejteni.

Komoly tömegjelenetek voltak Majka veszprémi koncertjén
Biztonsági okokból nem engedtek be mindenkit a rapper ingyenes koncertjére. A Bors szerint több ezren maradtak le a fellépésről.

Teljesen lehalt az MKB netbankja
Emiatt egy csomó fiókban tömegek várnak ügyintézésre.

Nagy tömeggel, jól szervezetten indult az újabb metrófelújítás első napja
Leginkább a dél-pesti autósok szívnak, nekik 20-30 perccel, a tömegközlekedőknek 15-20 perccel növekedik a közlekedési idejük.

Kiderült, mekkora a Tejútrendszer tömege
Spoiler alert: jó nehéz.

Halálos tömegpánik tört ki a nigériai elnök gyűlésén
Legalább 14 ember meghalt a stadionban tartott kampányrendezvényen.

Tragédiába torkollt az élelmiszerjegy-osztás Malajziában
Két nő meghalt, amikor a kuponra várakozó idős emberek dulakodni kezdtek.

Elképzeltük, mi lenne, ha minden nap szilveszter lenne
Szilveszterkor mindenki megőrül, petárdázik, a kutyák rettegnek, a csecsemők sírnak. De mi lenne, ha nap mint nap átélhetnénk ugyanezt? Megmutatjuk.

Új módszerrel mérték meg a Föld tömegét
A bolygó neutrínóárnyékából indultak ki, és nagyon sok nullát kaptak.
Tömegbe hajtott egy autó Kínában, többen meghaltak
A támadó egy terepjáróval ütött el több járókelőt, aztán késsel támadt az emberekre.

India első IKEA-jában órákat kell várni a bejutásra a tömeg miatt
Túl jól sikerült a bevezetőkampány, mindenki oda akar menni. A cég már próbálja elrettenteni a vásárlókat.

Lehet, hogy mégsem kellene jobbra állni a mozgólépcsőn
Pár éve még azért folyt kampány, hogy mindenki jobbra álljon a mozgólépcsőn. Mára megszokottá vált ez a gyakorlat, amivel páran sokat nyernek, viszont rengetegen vesztenek. De van ennél jobb megoldás? Gondolatkísérlet a metrós KRESZ-ről.
60 000 fős koncerten is pontos a kínai arcfelismerés
Kivettek egy szökevényt a popkoncertre látogató tömegből, elég volt egyszer kamera elé kerülnie.
Ellentétes irányban gyorsul a negatív tömegű folyadék
Lézerrel lökdöstek atomokat, mert a neutroncsillagok túl messze vannak.

Nem akarom elhinni, hogy a kormány képes kiűzni egy egyetemet
Hatalmas tömeg tüntetett a CEU-törvény és úgy általában a Fidesz ellen vasárnap. A tüntetés után végigvonultak a városon, és volt, aki a rendőrökkel is összekapott.
Embereket tapostak halálra egy argentínai koncerten
A 120 ezres városba 350 ezren érkeztek.

A tömegbe hajtott egy autós New Orleansben
28-an megsérültek, öten súlyosan. A sofőr részeg volt, nem merült fel terrortámadás gyanúja.
Tömegkarambol volt a Soroksári úton
Az egyik autó a HÉV sínjeire csúszott, akadályozta a tömegközlekedést.

Többen szavaztak a kvóta ellen, mint 2003-ban az uniós csatlakozásra
Ritka, hogy ennyi ember egyetértsen valamiben, de 1989 óta hétszer állt össze ennél nagyobb szavazói tömb.


Boldogság és vidámság, magyarok, de csak szépen, megfontoltan!
Magyarország elmúlt száz évében gyakran vonultak tömegek az utcákra, de soha nem olyan spontán ünneplésre, mint az elmúlt napokban a focisikerek nyomán. A hatalom mindig rettegett a spontán megmozdulásokról, de szervezett tömegekkel szívesen éltette magát. Ám ezek az ünnepségek ijesztően komoly örömöt sugalltak, amikor az az emberek boldogan éltek, vagy meghaltak.

Az ember, aki megmérte a lélek tömegét
Az eredményről valószínűleg ön is hallott már: 21 gramm. De hogy is volt az a híres-hírhedt kísérlet?


Autó gázolt a tömegbe Las Vegasban
Egy ember meghalt, legalább 30 sérült van. A sérültek között sok a francia. A rendőrség szerint a sofőr szándékosan hajtott a tömegbe.

Hétszáz zarándokot tapostak agyon Mekkában
Folyamatosan nő az áldozatok száma, 25 éve nem volt ekkora katasztrófa a muszlim szent városban.

Áttört a rendőrsorfalon a tömeg Röszkénél, megjelent László Petra
A családok már a kukoricásban vonulnak, miután elegük lett a gyűjtőponton való egész napos reménytelen várakozásból. László Petra színre lép.
11 embert halálra tapostak egy indiai templom előtt
Tömegpánik alakult ki, miközben 80 ezer zarándok várta, hogy Sivához imádkozhasson.
A mobiltelefon- és Twitter-adatok alapján megbecsülhető a tömeg nagysága
Brit kutatók két hónapig tesztelték a megoldást, 13 százalékos hibahatárral.

Szervezés = 0, műsor = 0, sebesség = 0
Lökdösődés, sírás, drága ételek. Forma–1-rajongó olvasóink is kiakadtak a pénteki Nagy Futam miatt. A szervezők szerint minden rendben volt.