
Ungár Péter szerint az ellenzék „picsogása” eltereli a figyelmet a fontos problémákról
Szerinte senki helyzetén sem segít az O1G szajkózása.
Szerinte senki helyzetén sem segít az O1G szajkózása.
Az LMP társelnöke is megszólal az ügyben.
Véget ért a 2023-as Brain Bar.
Lánczi Tamás műsorában volt vendég az LMP társelnöke.
A társelnök szerint a zöldpárt „nem a gyűlölet vámszedője”.
Az LMP társelnöke Karácsony Gergely támogatására is kitért egy interjúban.
Ungár Péter reagált, kijelentette: nem fogja megtagadni a családját.
Azt ígéri, üres dolgokról nem, csak a lényegről fog beszélni.
Az LMP társelnöke reagált az Orbán Viktorról megjelent videóra.
Gelencsér Ferenc már momentumos párttagságot javasol az LMP társelnökének.
„Ungárék LMP-je szívesen lesz hab a NER sörén.”
Ismét lefideszesezték, zokon vette.
Szerinte nem számít, minek érzi magát az illető.
Megjegyzi viszont, hogy senkinek sem adja ez ki az élete egészét.
A szivárványmarketing szerinte egy olcsó jegy a „történelem jó oldalára”.
„Botrányt botrányra halmozott, influenszerként jobban teljesített, mint miniszterként” – írta róla.
Az LMP társelnöke korábban úgy fogalmazott, szerinte a főpolgármester nem elég bátor.
Ungár Péterrel beszélgetett a politikus, aki Trianonról nagyon mást gondol, mint kollégája.
Egy asztalnál az államtitkár, az ellenzéki társelnök és a volt nagykövet.
Nem gondolja, hogy szolgálná a magyar emberek érdekeit, ha nem kapjuk meg az uniós forrásokat.
Gelencsér Ferenc kifejtette, hogy mit szimbolizál a kordon, és visszaszólt Ungár Péternek is.
Az LMP társelnöke válaszolt a Momentum elnökének.
Több mint két órán keresztül vitázott a két politikus.
A kormány új határozatában létrehozta a „köz nélküli közmegállapodást”.
Zöldpolitikáról, „akkumulátor-rémálomról”, Ungár Péterről és Kövér Lászlóról is kérdeztük a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetőjét. Interjú.
„Minden ellenzéki politikusnak a pedagógusok mögött kell állnia. De nem a pedagógusok előtt” – írta.
Ungár Péterrel, az LMP társelnökével beszélgettünk.
Ungár Péter szerint ez felháborító.
Az LMP társelnöke az ellenzék útkereséséről beszélt nemrég egy internetes műsorban.
Az LMP társelnöke és a politikai hobbista az ukrajnai háborúról beszélgettek.
Vásári bohócnak nevezte őt.
Az LMP is elindította a politikai évadot.
Itt vannak a számok, ilyen az ellenzéki vezetők vagyoni helyzete.
Az évtized végére az lesz sikeres, aki fenntartható módon tudja előállítani az energiát.
A főpolgármester szerint nincs érdemi ellenjelölt a posztra vele szemben az ellenzéki térfélen.
Hosszú poszttal jelentkezett közösségi oldalán a politikus.
Várhatóan még ma zöld utat kap a javaslat.
A Kossuth térre hívta a demonstrálókat a zöldpárt.
Az LMP-s politikus Karácsony Gergellyel párkapcsolati terápiára menne.
Nem biztos, hogy minden polgármester megkapja az LMP logóját 2024-ben.
Úgy gyűjtögeti és játssza ki áldozati identitásjegyeit, mint az autóskártyát.
Állítása szerint neurotikus is.
Az esetleges jövőbeli lehetőségekről Ungár Péter, a párt frakcióvezetője és társelnöke beszélt.
A párt szerint jól tudnak majd együttműködni az új elnökséggel.
Tisztújítást tartott az LMP.
A politikus szerint egy ekkora világgazdasági válságban nem tud Magyarország lokális kivétel lenni.
Az LMP elindított egy honlapot, ahol online erdővédő szolgáltatást nyújtanak.
A mozgáskorlátozottak szövetsége több támogatást várna a kormánytól.
Ellenzéki politikusok reagáltak a miniszterelnök texasi beszédére.
Nem akar teljesen értelmetlen, egybites lózungokat mondani.
A frakcióvezető szerint érdemi eltérések vannak az ellenzéki pártok között.
A zöldpárt a nemrégiben Németországban bevezetett kezdeményezés alkalmazását javasolja Magyarországon is.
A másfél órás vita sajnos nem vitte közelebb a nézőket ahhoz, hogy megtudják, miben is van ellentét a két vitapartner között.
45 milliárd forintból lehetne egységesen minimálbért fizetni mindazoknak, akik otthon ápolják hozzátartozójukat.
Ungár Péter bemutatta lapunknak, hogyan oldaná meg a kialakult energetikai válságot.
Azt is elárulták, miből lehetne finanszírozni.
Az LMP frakcióvezetője szerint alternatív energetikai fejlesztésekre kell költeni az uniós pénzeket.
Független szerkesztőség pedig nem létezik. Nagy Károly gondolatai a mai magyar médiadiskurzushoz.
Kilenc párt, kilenc arc.
Az LMP frakcióvezetője a jövőben színvonalasabb parlamenti munkát remél.