
Gyulay Zsolt: Nem lehetett tovább várni a Hungaroring rekonstrukciójával
Teljes átépítés vár a Hungaroringre – ez volt a 2032-ig szóló szerződés ára.
Teljes átépítés vár a Hungaroringre – ez volt a 2032-ig szóló szerződés ára.
Jelzésértékű, hogy milyen rendszáma volt az autónak.
Júliusban töltötte volna be a 19. életévét.
Egy független vizsgálatot követően bontottak vele szerződést.
Vin Diesel agymenése már a 10. részével tért vissza a mozikba. Megnéztük, hogyan sikerült.
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar autósportot.
A PlayStation kitett magáért.
A szaúd-arábiai Dakar-rali legjobb képeiből válogattunk.
Rettentően szórakoztató lett a játék legújabb része.
Lesz miből válogatni, sűrű hónapnak nézünk elébe.
A célba érés után szívinfarktust kapott.
Formabontó autóversenyzős játékkal próbálkoznak.
A színész 2008-ban ezen a napon halt meg.
Nagy erővel csapódtak a gumifalnak, az egyik autó a feje tetejére állt.
Többen használtak pirotechnikai eszközöket.
Mentőket kellett hívni.
Ezt kötelező lesz nézni!
Nem csoda, hogy sokan kiakadtak miatta.
Hiába kapott rengeteg támogatást, segítséget, nem tudták megmenteni Kelő Gere László életét a kórházban.
A túléléshez vérre van szüksége.
Száguldás, Porsche, szerelem.
A magyar versenyző számára nem indult egyszerűen a verseny.
Lewis Hamiltonék már idén kipróbálják a gyorsabb, több előzési lehetőséget kínáló versenypályát.
Salgótarján és Mátrakeresztes környékén is korlátozásra kell számítani.
A korábbi sportvezető rengeteget tett az autóversenyzés biztonságáért.
A tizenhat éves holland Maya Weung a Forma-4-ben mutatthatja majd meg a tehetségét.
Helyi idő szerint éjjel egy órakor azért beért a magyar páros a táborba.
A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző az Autósport és Formula Magazin ranglistáján szerezte meg az elsőséget.
Rendkívül összetett, mennyibe kerül egy Formula–1-es autó előállítása, de az biztos, hogy nagyon drága.
Az egyik autó lesodródott az útról, Tóth Zsolt navigátort nem tudták megmenteni. 48 éves volt.
Több mint 21 millió forintba kerül a tagság a klubban.
Michael Mann rendezi Enzo Ferrari életrajzi filmjét, Jackman kapná a címszerepet.
A Stadium Super Trucks nevű versenysorozat első ránézésre teljes elmebaj, mégis megvesznek érte Ausztráliában és Amerikában. A látvány azért nem minden, a veszély és a hatalmas balesetek miatt egy időre be is tiltották már a futamokat.
A járvány az út szélére kényszerítette őket, most a SimRace 2 Realben csaphatnak össze.
A belváros felé versenyeztek. Halálos iramban pécsi kiadásban.
Az 50-es években az autójavító vállalatok aranykezű gép- és karosszéria-lakatosai, szerelői hozták vissza az életbe a versenyzést államosított autókkal.
Rosszul lett a pálya főépületében a 39 éves férfi, nem tudták megmenteni.
Vakon hajtott egy pilóta a nürburgringi 24 óráson a világ legveszélyesebb pályáján.
Az amerikai Keating Motorsport története legnagyobb sikerét törölték, nem ők nyerték a Le Mans-i 24 órás futamot.
Öt szakágban lehet magyar induló a forradalmi versenyen, amely Magyarországra is jöhet.
75 ember ellen javasol vádemelést a NAV.
Porschék, Ferrarik és Lamborghinik jöttek össze versenyezni szerte Európából.
120 és 111 kilométer per órával száguldottak lakott területen belül, mindezt a rendőrök is látták.
A TCR Európa-kupában bajnokesélyes Borkovic a fő rivális rokonának vágott be, kizárták.
Mondjuk úgy, az anyagi kár jelentős.
200-zal mentek neki egy busznak.
Ilyen kiesést sem látni minden nap.
Cirkuszi mutatványosok gyakorlásának tűnhet az, ahogy felkészül egy versenyhétvégére az autóversenyző. A WTCC kétszeres privát bajnoka az idény első versenyére készülve mutatta meg nekünk, milyen trükköket tud.
Steve McQueen minden kockára tett azért, hogy filmet készítsen a szenvedélyéből, de majdnem ráment a karrierje.
Legalább hatan meghaltak, rengeteg a sérült.
A minisztérium szerint a zajkibocsátást nem lehet határérték alatt tartani, így inkább felemelnék a határértéket. Elkészült a módosítási tervezet.
Az ikergidák elpusztultak, több madárfaj élőhelyét is tönkretette a kerekdombi off-road autóverseny.
A tilalom első napján autóversenyt rendeznek.