
Eminem felszólította az egyik republikánus jelöltet, hogy soha többé ne használja a zenéjét
Pedig a jelölt még rappelt is egy vásáron.
Pedig a jelölt még rappelt is egy vásáron.
A korábbi elnök nem vitatkozott, hanem egyszerűen csak elmondta, mit gondol.
„Legendás számokkal vezetek a mezőnyben, ezért nem veszek részt az előválasztási vitákon” – írta.
Orbán Viktor barátja egyre nehezebb helyzetben.
A republikánus szavazók többsége odavan érte.
A volt elnök erődemonstrációt tartott.
Donald Trump repülő autókkal készülne a választásra.
A válasz magában Trumpban rejlik.
Érkezett egy jelölt, aki páros lábbal fog beleállni az Egyesült Államok 45. elnökébe.
Majdnem őt is meglincselték a Capitolium ostromakor.
Amikor az amerikai elnökválasztás és a mémvilág egymásra talál.
Kőkeményen elmondták az ellenzéki politikusok, hol tart most a pártjuk, mit kellene tenni, és mit gondolnak a másik építkezéséről.
Egyre többen vannak a korábbi elnök ellen.
Ammar Moussa, a Demokrata Nemzeti Bizottság szóvivője visszavágott neki.
Folytatódik a baloldali cégóriás és a konzervatív kormányzó harca.
Zöldpolitikáról, „akkumulátor-rémálomról”, Ungár Péterről és Kövér Lászlóról is kérdeztük a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetőjét. Interjú.
Az elnöknek valószínűleg könnyű útja lesz a jelöltségig.
A párt társelnökei elmondták, miről és miért tárgyalnának sürgősen a többi ellenzéki párttal.
Gelencsér Ferenctől megkérdeztük, halott vagy sem az ellenzéki összefogás. Nagyinterjú.
Legyen, ne legyen, hogyan legyen?
Akik nagy szavazatkülönbséggel tudtak győzni az előválasztáson, jobb eredményt értek el áprilisban.
Gelencsér Ferenc szerint Budapesten biztosan kivitelezhető az előválasztás.
Nem biztos, hogy minden polgármester megkapja az LMP logóját 2024-ben.
Utolsóként New Hampshire, Rhode Island és Delaware államokban dönthettek a regisztrált szavazók, hogy pártjuk mely jelöltjét támogatják.
„Trumpizmus” jöhet.
Újabb Trump-ellenes republikánus kapott ki, most Wyomingban. Az előválasztás tétje az volt, hogy ki indulhat jelöltként a novemberi választáson.
Még nem született végleges ítélet.
Úgy tűnik, divatba jön a hatpárti ellenzék által 2021 őszén lebonyolított előválasztás.
Székesfehérvár fideszes polgármestere több jogkört és magasabb finanszírozást szeretne az önkormányzatoknak.
A főpolgármester szerint nem Márki-Zay Péter tehet a választási vereségről.
Pikó András egy 2019-es felvételen arról beszélt, miért vágyik a DatAdat segítségére.
A kormánypártok várják az ellenzéki miniszterelnök-jelölt tisztázó válaszait.
Ezer szállal kötődnek az amerikai Demokrata Párt balszárnyához.
Márki-Zay Péter személyét is a volt miniszterelnök jelölhette ki.
Az összefogás új jelöltről döntött Bács-Kiskun megye 5-ös számú választókerületében.
A Jobbik volt elnöke szerint az ellenzék utólag már megpróbálná megakadályozni, hogy Márki-Zay Péter nyerje az előválasztást.
Felsoroltuk az idei év kulcsmomentumait és elemeztük a legfontosabb politikai mozzanatokat.
Az államtitkár szerint a baloldali szavazók is elégedetlenek a miniszterelnök-jelölttel.
Azt mondja, hogy megszerzett néhány dokumentumot az ellenzéki pártoktól.
Szimpatikusnak tartja az ellenzéki összefogást.
A Momentum új elnöke szerint néha meg kell húzni a vörös vonalat a szövetségi politikában.
A házelnök szerint a demokrácia veszélyes üzem.
Fürjes huszonháromszor írja le, hogy baloldal, harminckilencszer, hogy Gyurcsány. Ő lenne az emberarcú fideszes? Hajnal Miklós írása.
Felmérésük szerint ha most lennének a választások, a Fidesz–KDNP győzne.
Jöhet az államfőjelölti előválasztás, kormányváltás esetén a pedig közvetlen elnökválasztás?
Fekete-Győr András lemondása miatt új elnököt választ a Momentum. Mi lesz a párt jövője?
Az akadémikus-politikus miniszterelnök-jelöltként és képviselőjelöltként is elvérzett az előválasztáson.
Az ügyvéd szerint közös jelöltet kell megneveznie az ellenzéknek a köztársasági elnöki tisztségre.
A mi nemes küzdelmünk egy békés küzdelem: mi egy szeretetországért küzdünk – közölte a miniszterelnök-jelölt.
A kor és az iskolai végzettség is éles különbségeket mutat.
A Závecz Research októberben 4 százalékpontos vezetést mért az ellenzéki listának a Fidesszel szemben.
A pártelnöktől megkérdezték, hogy miért nem kért maga ellen bizalmi szavazást.
Az egyeztetések már a pártokkal is elkezdődtek egy előválasztásról.
Az előválasztás második fordulója előtt készített reprezentatív felmérést az Idea Intézet.
Már fenik a kést, ami Márki-Zay Péter hátába állhat.
Nem hatnak rá a fenyegetések, de szeretné, ha véget érnének a politikai közéletet romboló játszmák.
Az egykori pártelnök szerint benne van a pakliban, hogy szép lassan elfogy vagy beolvad az MSZP.
Az elemző szerint az ellenzéki pártok közül egyik sem lehet elégedett, de ennél csak rosszabb megoldások lettek volna számukra.
A kampányfőnök szerint ezért vették elő Szájer József szexbotrányát és Orbán Viktor fiának vélt szexuális orientációját.
A Párbeszéd társelnöke szerint a Fidesz fél, kapkod és pánikol Márki-Zay Péter miatt.