
Novák Katalin a koszovói helyzet eszkalálódásától tart
Az államfő szerint gyorsan rosszra fordulhat a helyzet.
Az államfő szerint gyorsan rosszra fordulhat a helyzet.
Általában az ő oldalukra állnak Szerbiával szemben, de most nem így történt.
Újabb dokumentum szivárgott ki egy esetről, ami akár a háborút is eszkalálhatta volna.
Szakértők szerint a lépés eszkalálhatja a Nyugat és Oroszország konfliktusát.
Bukarestből jelentkezett be a külügyminiszter.
Nem tudhatjuk, mikor szakad el a cérna.
A magyar kérdést többnyire akkor veszik elő, amikor már nincs más, mondta a Kárpátaljai Szövetség főtitkára.
Mégsem ér véget vasárnap a belarusz hadgyakorlat.
De nem nevezte nevén az ellenséget. Pakisztán ezzel szemben megfékezné a mini-légiháború elmérgesedését, már szabadon is engedte az elfogott pilótát. Mondjuk ott épp nincs választási kampány. Senki nem örülne, ha a gyarmati időkből örökölt konfliktusból újra háború lenne, talán mindkét fél érzi a saját nukleáris arzenáljának súlyát.