
Guardiola: Ha nem nyerjük meg most a BL-t, akkor befejezetlen lesz a munkánk
A spanyol tréner szerint a Manchester City története legnagyobb lehetősége előtt áll.
A spanyol tréner szerint a Manchester City története legnagyobb lehetősége előtt áll.
Ha a csapat megnyeri a BL-t is, összejön a nagy triplázás.
A bajnoki cím a zsákban, a BL-ben és az FA-kupában döntőzik az együttes.
Húszezer alkalmazott teheti le a munkát egyszerre.
A 13. tizenegyes pecsételte meg a Brighton sorsát.
Rijad Mahrez történelmi mesterhármasa döntött a Wembley-ben.
A 2016-os bajnok a legutóbbi hét tétmeccsén nyeretlen maradt.
A City könnyedén jutott az elődöntőbe, öt napon belül két meccsen 13 (!) gólt szerzett.
Harry Kane-nek alighanem idén sem lesz trófeája…
Phil Foden volt a nyerőember.
Nagyon hiányozhat a következő hetekben Erik ten Hag asszisztkirálya.
Egy ötödik ligás kiscsapat viszont igen!
A bajnoki tabella első két helyezettje ezúttal az FA-kupában csapott össze egymással.
Nagy pofont kapott a kétszeres BEK-győztes.
Jürgen Klopp csapata 11-espárbajban győzte le a Chelsea csapatát a Wembley-ben.
A Ligakupában a „vörösök” maratoni büntetőpárbajban győztek.
Hat nap alatt másodszor is megmérkőzött a világ talán két legjobb csapata.
Megvan az elődöntők párosítása is.
A kétszeres BEK-győztes tíz perc alatt hármat vágott a 2016-os bajnoknak.
Az Ágyúsok búcsúztak az FA-kupától.
Lehet, hogy a jövő a Newcastle Unitedé, a jelen viszont nem fényes.
A BL-győztes három gólját is elvették, de így is simán visszavágott a kupadöntőért.
Korábban indul, később zárul az idény, júniusra csúszik az FA-kupa-döntő.
A Leicester ötödik nekifutásra nyerte meg az FA-kupa fináléját.
A Chelsea lesz az ellenfél, szintén a Wembleyben.
Ezzel eldőlt, hogy Pep Guardiola csapata biztosan nem nyer négy trófeát a szezonban.
Megvannak a párharcok a legjobb négy között is, Chelsea–Manchester City rangadót rendeznek a fináléért.
Thomas Tuchel csapata félgőzzel verte a Sheffield United együttesét.
A manchesteriek zsinórban 14. meccsüket nyerték meg idegenben.
Szalah hiába szerzett két gólt, a csereként beálló Bruno Fernandes szabadrúgásával a hazaiak nyertek.
Az előző öt FA-kupa-kiíráshoz hasonlóan ezúttal sem lesz címvédés a sorozatban.
A Manchester City negyedosztályú ellenfelet kapott.
Alfie Devine a Marine ellen szerzett találatával a londoni klub történetének legfiatalabb gólszerzője lett.
Timo Werner 827 perc után lőtt újra gólt a magabiztosan továbbjutó Chelsea-ben. Győzött a Manchester City és Nagy Ádám együttese, a Bristol is.
A Manchester United egygólos győzelemmel jutott tovább az FA-kupában.
A londoni klub a járvány gazdasági hatásaival indokolta a döntést.
Hiába vezetett már az 5. percben a Chelsea, a gaboni csatár megfordított a meccset. Arteta első trófeáját nyerte edzőként.
Frank Lampard csapata 3-1-re nyert a MU ellen, az Arsenal lesz az ellenfele a döntőben.
A 91. percben verte 2-1-re a Sheffieldet, amelynek két találatát sem adta meg a videóbíró.
25 százalékkal megnőhet a sérülések esélye a szezon végi erőltetett menetben.
Eric Dier nem nézte tétlenül, ahogy testvére szóváltásba került a lelátón.
A hétvégén megszakadt a Liverpool veretlenségi sorozata a bajnokságban, kedden az FA-kupában is kikaptak.
A szezon első bajnoki veresége után az FA-kupából is kiestek a Chelsea ellen, méghozzá elég simán.
Mike Dean nem ismer kegyelmet. A Portsmoutht 2-0-ra legyőző Arsenal már a negyeddöntőben.
Ificsapatával áll ki a Liverpool az FA-kupában, a német edző is pihenőt kapott.
A Tranmere Rovers volt az áldozat a kupában, a vége 6-0 lett. A City is négyet lőtt ellenfelének.
De ismételniük kell az FA-kupában. A Sheffield továbbjutását korábbi Fradi-játékos hozta.
Solskjaer bicskája kis híján újra beletört a Wolverhamptonba, de ötödikre kiizzadták a sikert.
Ha Nagyék kiütik a Shrewsbury Townt. Az Arsenal túljutott a másodosztályú Leedsen.
Jürgen Klopp csapata az Evertonnal, a Tottenham az egykor szebb napokat megélt Middlesbrough-val játszott a kupában.
Negyedik meccsükön sem nyert az MU-edző. Két másik nagy klub simán győzött az FA-kupában.
Hérold Goulonnak sikerült érdekessé tennie a malajziai FA-kupa szombati elődöntőjét.
A Brightont győzte le Pep Guardiola csapata.
A másodosztályba nem vitték a VAR-t, így a City jutott az FA-kupa elődöntőjébe. Guardiola sem örült saját győzelmének.
Ami a Bajnokok Ligájában sikerült, az az FA-kupában, Wolverhamptonban nem.
Sergio Agüerót 63 percig jegelték a kispadon, beállt, és 20 perc alatt, 0-2-ről fordított az FA-kupában.
A legjobb 16 között ismétlik a tavalyi döntőt.
Óriási kezezés és utolsó pillanatban lőtt gól segítette továbbjutáshoz a másodosztályú Millwallt.
Most a Burnley volt az áldozat, de ők legalább megúszták öt góllal.