
Meghalt Diana hercegné egykori párjának édesapja
94 éves volt.
94 éves volt.
Remek idényével sokak figyelmét felkeltette.
A Fulham kétszer is vezetett Jürgen Klopp csapata ellen.
A frissen élvonalba jutott Fulham kulcsjátékosa volt az előző szezonban.
Már több mint 100 gólt szerzett a Premier League-be visszajutó együttes.
A Liecester lépéshátrányba került, a Liverpool zárkózhat, az MU biztosan ezüstérmes.
Havertz duplázott, nem okozott gondot a Fulham legyőzése Thomas Tuchel csapatának.
Pep Guardiola együttese 15 perc alatt lerendezte a Fulhamet.
Óriási a baj, sorozatban hatodik meccsét veszítette el Jürgen Klopp csapata az Anfield Roadon.
A Leeds ismét kikapott.
Az Inter az olasz ligában próbálkozásokban és hatékonyságban is a vert mezőnyben kullog.
Ez már a második találkozó a 16. fordulóban, amelyet nem rendeznek meg.
A West Bromwich bánta a Bielsa-mágia újabb fejezetét.
A 40 éves szakember negatív tesztet produkált, de így is házi karanténban van.
A címvédő nem tudta kihasználni a Tottenham botlását.
Hosszabbításban verték a Brentfordot.
2010. május 12-én rendezték a Fulham–Atlético Madrid Európa Liga-döntőt, ahol Gera Zoltán az angol csapat egyik legjobbja volt. Bár a végső győzelem nem jött össze, a sorozat meglepetéscsapata volt a Fulham. Magyar játékos azóta sem jutott el erre a szintre. Gerával idéztük fel a menetelést.
Először kapott ki az új stadionjában a tabellán 3. csapat. A kiesett Fulham bombagóllal győzte le a Cardiffot.
Solskjaer varázsa megkopóban, nagy watfordi zakóval búcsúzott az élvonaltól a Fulham.
A Liverpoolt majdnem megfogta a Fulham.
A Fulhammel nem tudott csodát tenni az olasz edző, 106 nap után küldték el.
A kiesőjelölt Fulhamet 3-0-ra verték Pogbáék.
A francia Kamara a klubházban bántalmazott valakit. Egyesülete mindenhonnan kitiltotta.
Az utolsó előttit verték szenvedve, 14 másodperccel a lefújás előtt.
Claudio Ranieri pályafutása legbizarrabb sérülésének nevezte az esetet.
A City egy laza hetest vágott az FA-kupában.
Nem mondták meg ki volt, mindenkit bevittek.
A PL-utolsót vette át a Leicester-legenda.
Könnyedén győzött a Manchester City az angol Ligakupában, egyik legjobbja azonban megsérült.
Két dupla, egy Ramsey-sarkazás, kapufával.
Többet várt csatárától a City-edző, megkapta. A Chelsea még mindig hibátlan a PL-ben.
A PL-gólkirályjelölt a szerbeknél húzott nagyot.
Hatgólos meccsen nyert a Fulham.
Egy gól döntött. 20 percen át emberhátrányban is megőrizte előnyét a Fulham az Aston Villa ellen.
A Fulham után a WBA is kénytelen elbúcsúzni az angol első osztálytól.
Shahid Khané a Fulham is, de egyre valószínűbb, hogy Londonba költözteti a Jacksonville Jaguarst.
Kislánya is megnézte a Fulham keddi meccsét.
Mázlis góllal jutott tovább a Fulham, a Liverpool negyedosztályú ellenféllel ikszelt a kupában.
A 15 éves lánnyal szexuális kapcsolatot folytató Adam Johnson ügye miatt tesztelték őket.
Egyik sem nagy csapat.
Utolsó két meccsükön gólt sem kaptak.
Legalább nagy gólokat. Szörnyű második félideje volt.
A Fulham 100 millióért elvitte a kapust.
Tíz éve magyar rekordot jelentő pénzért ment Angliába, két klubnál is hős lett. Ősztől ismét itt játszhat, ehhez Leonardónak mennie kell.
A Liverpool megindult, Arsenal-MU 0-0.
Két perc alatt kettőt vágott United, de a PL-utolsó Fulham 94. perces kontrája döntetlent ért.
Gera volt csapata tavaly még Európa-ligára hajtott, most III. osztályú kieső verte ki a kupából.
Agüero-Touré, Touré-Agüero, darabokra szedték a védelmet a 4-2-re megnyert mérkőzésen.
Huddlestone végre gólt lőtt, a pályán nyírták meg.
A londoni klub hét tétmeccsen kapott ki, Martin Jol távozása után egyből győzött.
Az orosz sajtó tud az angolok érdeklődéséről.
Martin Jolt Rene Meulensteen váltja.
A City 7-0-ra végezte ki a Norwich-ot, a United 13 perc alatt elintézte a Fulhamet.