
A Ryanair szerint a bíróság már döntött a 300 millió forintos bírság ügyében
Már egy ideje ment az adok-kapok a légitársaság és a kormány között.
Már egy ideje ment az adok-kapok a légitársaság és a kormány között.
Jövőre elkezdik a különadók kivezetésént, de csak szép lassan.
Elsősorban a Mol több száz milliárdos különadóját érintik a változtatások.
A beszállítói hálózatokban kialakult fennakadások is enyhültek.
Súlyos terheket ró az új különadó a Richterre.
A kormány ezt is vállalta Brüsszellel szemben.
A társaság vezérigazgatója az utóbbi hónapokban többször is beszólt a magyar kormánynak.
Közben felszólította őket, hogy kérjenek bocsánatot.
Jelentést tett közzé a Pénzügyminisztérium.
Az uniós bíróságon folytatódik az ügy.
Michael O’Leary szerint máshol nincs olyan „idióta” különadó, mint Magyarországon.
Akár az uniós bíróságig is elviszik az ügyet.
Az extraprofit-különadó áthárítása miatt.
Gulyás Gergely szerint a cég túl sok pluszbevételt termel.
Az infláció kihívásaira válaszol a spanyol kormány.
Július 15-én hirdetik ki az emelés mértékét.
Az infláció és a különadók miatt.
A volt államtitkár azt mondta: más szektorokat is megadóztathattak volna az extraprofit miatt.
Kemény dió lesz a kormány terve.
Kifinomult megfogalmazás.
A Ryanair az utasok segítségét kéri.
A bankszektor szimbiózisban él a gazdasági környezetével. Kovács Levente véleménycikke.
A kormány többéves kitekintőt csatolt a költségvetéshez, ami árulkodó a kabinet szándékairól.
A vezérigazgató egy Közgazdaságtan tökfejeknek című könyvet küld a magyar gazdaságfejlesztési miniszternek.
2026-ra a csomag költségvetése elérheti a 28 milliárd eurót.
A különadó nem javít a helyzeten.
Szerintük az adóterhek miatt Magyarország nemzetközi összeköttetése is romolhat.
Országonként eltérőek a tarifák.
Sokak szerint semmi meglepő nincs a Ryanair döntésében, csak megtörtént az, ami borítékolható volt.
A kormány valószínűleg már tudja, hogyan akadályozza meg a légitársaságot a különadó átterhelésében.
Fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta a miniszter.
Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan a nyakunkba esik a szép új mennyország – írta egyikük.
A légitársaság szerint logikátlan és rosszul időzített döntést hozott a magyar kormány.
Megjelent a rendelet az extraprofitadóról, mutatjuk a részleteket.
A terhek tovább csökkentik a bankszektor hatékonyságát.
Szerinte a különadókat is a lakosság fogja megfizetni.
A konzervatív képviselők bírálják a különadó kivetését.
A légi közlekedést érintő extraprofitadó utasonként 10-15 eurós díjat jelentene.
Karl Marx határozta meg hasonlóan a többletnyereséget, mint a magyar kormány az extraprofitot. De ettől még nem lesz marxista a különadó.
Ők is ebből csökkentenék a rezsit.
Több beruházást is elhalaszthatnak.
A Gránit Bank nem örül a döntésnek.
Emelkedik az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
A legnagyobb kiskereskedelmi láncokat sarcolják majd jobban és szabályozzák szigorúbban.
Az áruházlánc szerint hiába nőtt a forgalom, nem jött ki igazán jól a cég, az adók miatt pedig további költségcsökkentésre lesz szükség.
A magyar üzletláncok várhatóan megússzák a koronavírus miatt ismét kivetett adónemet.
Akár meg is felezhetik így a járványadót.
A Deloitte elemzése szerint a külföldi áruházláncok fizethetik majd be a különadó nagy részét.
A Tesco és a Vodafone is sikertelenül támadta meg a különadót, a Google-lel szemben kiszabott magyar bírság azonban sérti az uniós jogot.
Nem számít hátrányos megkülönböztetésnek.
A CSU szerint a klímavédelem fontosabb, mint hogy mindenki röpülhessen mindenhová, de Merkeléknek nem annyira tetszik az ötlet
A francia gazdasági miniszter évi 500 millió eurót szeretne keresni a Google, az Amazon, az Apple és a Facebook különadóján.
3 százalékot kellene fizetniük a reklámbevételek után a nagy tech cégeknek, de csak ha nem lesz hasonló adó az egész EU-ban.
Minimális pénz folyna be belőle, de ember legyen a talpán, aki megmondja, mi után is kéne beszedni. Ráadásul a szólásszabadsággal sem fér össze.
Az Európai Bíróság szerint jogosan kaszálták el a dohányipari és a kiskereskedelmi különadót.
Annyira el voltak hízva a gyerekek, mint nálunk, ezért drágává teszik a cukros üdítőket.
A Vodafone évekkel az adó kivezetése után perre ment az állam ellen, százmilliárdos a tét.
Mindenki kedvenc gázszerelője felvásárolta a fél Balatont. Egy kiszivárgott terv szerint a választási évben kicsit elengedhetik a költségvetési hiányt. Hiába egyeztettek a szereplőkkel, kemény szívatásnak néz ki az új kiskertörvény. Ezekről a hírekről maradt le a tüntetések hetén.
A szövetség szerint az uniós szabályoknak ellentmond,hogy minden plakát után még egy különadót ki kelljen fizetni.