
Sallai Roland góllal járult hozzá csapata Európa-liga-győzelméhez – videó!
Parádésan kezdte az idényt a magyar válogatott szélső.
Parádésan kezdte az idényt a magyar válogatott szélső.
A LASK Linz alaposan megnehezítette az angol csapat dolgát az Európa-ligában.
A mai napon bemutatják a csapat harmadik számú mezét.
Jürgen Klopp többféle módon is érthető nyilatkozatot tett.
Az M4 Sport a Ferencváros Ekl-csoportmérkőzéseit sugározza ugyanazon időben.
A Fiorentina mellett belga és szerb ellenfél jutott még a magyar bajnoknak.
Sallai Rolandékra angol, görög és szerbiai túra vár az Európa-ligában.
Idegenben 2–1-re kikaptak, így bukták a Sheriff elleni playoffcsatát.
Lerabolták az elitet az angolok, a németek és az arabok, már az is siker, ha a legjobbak maradtak.
A klubot a szurkolói miatt büntették meg.
A klubnak nincs pénze az utazásokra.
Szeméttel és ürülékkel volt tele a Liszt Ferenc tér, a polgármester benyújtotta a többmilliós számlát.
José Luis Mendilibar folytathatja márciusban megkezdett munkáját.
A 25 éves futballista 16 kanadai ponttal zárta az idényt.
Az Európa-liga arany divíziójának második helyén állunk.
Volt falat, amelyet jól meg kellett rágni, a főétel elfogyott, és akad, amit nehezen emészt meg a gyomor.
A portugál a sajtótájékoztatón és a Puskás Aréna parkolójában is kritizálta, sőt sértegette Anthony Taylort.
Az MLSZ reagált az Index megkeresésére.
Gyilkos mérkőzésen írta tovább a történelmet a Sevilla.
A találkozón Csányi Sándor is részt vett.
Fokozott rendőri ellenőrzés várható a fővárosban.
Pedig az Európa-liga-döntős vezetett, és veszélyesebb is volt a királyi gárdánál.
Az Európa-konferencialiga finalistája a végjátékban fordított az El-döntős ellen.
Szakaszos és időszakos forgalomkorlátozások is lesznek több kerületben is.
A megadott határidőig hatalmas érdeklődés, és többszörös túljelentkezés volt a belépők iránt.
Mourinho hatodszor vagy a Sevilla hetedszer? Budapesten ez a kérdés.
A Konferencia-liga fináléjában nem lesz magyar, Kerkez Milosék otthon is kikaptak a West Hamtől.
Kilátástalan anyagi helyzet, elégedetlen sztárok, és még az edző személye is kérdéses.
A Juventust a 97. perc mentette meg a 14 éve nem látott kudarctól.
Az UEFA 16 800 jegyet biztosít a semleges szurkolóknak.
Az AS Roma edzője akkor sem haragszik, ha nem teljesít jól a csapat.
Nehéz ezzel az állítással vitatkoznunk.
A lerántott labdarúgó pedig nem győzött fetrengeni a pálya szélén.
Az angoloknak a kapitális védelmi hibák miatt esélyük sem volt a visszavágón.
Az összes párharc nyitott a visszavágók előtt.
Az idény hajrájára visszatérhet a remények szerint.
A középpályás elárulta, mi kellene ahhoz, hogy a Ferencváros jobb legyen.
Egyik meccsen sem sikerült nyerni.
Kubatov: Jövőre újra ott leszünk a legjobbak között, de addig is keményen kell dolgoznunk.
Sorsoltak a második számú európai kupasorozatban.
A német sajtónál nem ütötte meg az ingerküszöböt a Leverkusen kettős győzelme.
A szemtanúk szerint a férfi „be volt állva”.
A Leverkusen a hazai találkozó után a Puskás Arénában is 2–0-ra nyert, magyar ellenfele ismét csak kapufáig jutott.
Szalai Attiláék hiába győzték le a rekordert, nem jutottak a nyolc közé. Az MU és a Juve viszont igen.
Már a harmadik percben hátrányba került a magyar bajnok.
A zöld-fehérek ugyanakkor eddig mind a 14 alkalommal búcsúztak.
A Leverkusen edzője szerint csapatának nagyon koncentrálnia kell a Fradi elleni El-visszavágón.
A rekordbajnok a legutóbbi három meccsét elveszítette a válogatott otthonában.
A Fradi edzője, Sztanyiszlav Csercseszov mellett Dibusz Dénes beszélt a Leverkusen elleni El-visszavágót megelőzően.
Az 57. perctől emberfórban játszó zöld-fehérek a 95. percben tudtak szépíteni.
A Werder Bremen szerezte az első és az utolsó gólt, mégis kikapott.
A leverkuseniek szeme előtt már a Frankfurt példája lebeg.
A tavalyi Frankfurt-siker tüzeli a csapatot.
Dibusz elkerülhető gólokról, Vécsei még bátrabb futballról beszélt a nyolcaddöntős vereség után.
Az Európa-ligában javították Rashfordék a bajnoki fiaskót, a magyar válogatott játékosainak viszont nem alakult jól az este.
Reagált a Ferencváros leverkuseni mérkőzésére a klubelnök.
A José Mourinho vezette AS Roma viszont magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra.
Zachariassen emelésénél a léc segítette ki a hazaiakat.
A magyar bajnoknak voltak jó pillanatai, de egyetlen kaput eltaláló lövése volt csak.
Remélem, 2–1-re nyerünk Ryan Mmaee és Botka góljával – vélekedett egyikük.