
Szem nem marad szárazon az LG gamer monitorától
Megnéztük, hogy mit tud az LG 32GQ950!
Megnéztük, hogy mit tud az LG 32GQ950!
Mutatjuk, mely készülékek érintettek.
Mutatjuk, mi történt.
Teljesen új szintre emelik a kijelző fogalmát.
Hiába a csillagászati ár, mindenkinek még így sem tud megfelelni.
Porondon az LG, az Asus és a Honor készülékei.
Talán soha nem volt annyira fontos a spórolás, mint most.
Az LG meglépte a váratlant, és olyan méretben dobta piacra csúcsminőségű tévéjét, melyben más eddig még soha.
Lehel fagyasztó méretű okoskertet mutatott be az LG.
A dél-koreaiak megcsinálták Karent a SpongyaBob Kockanadrágból.
Dél-Koreai egyik legnagyobb vállalatának vezetését átveszi a stratégiai igazgató.
Beépített mikrofon és hangszóró is van a thai olimpikonok okosmaszkjában.
A dicső hőskor készülékei nem mind találták meg a célközönségüket és akkor még enyhén foglamaztunk.
A dél-koreai cégnek több milliárd dolláros veszteséget termelt az üzletág.
4,5 milliárd dollárt buktak, és nem jöttek be a meghökkentő telefonok.
Kipróbáltuk az LG új telefonját, a Winget, hogy egyszerre szolgáltassunk igazságot az eszköznek és a bennünk lakozó gyermeknek.
Az LG Wingnek bérelt helye van a legfurább telefonok örökranglistáján.
A töltőtok UVnano baktériumülő hatású, de nem ettől lesz igazán jó az LG fülhallgatója. Hanem a hangzástól, ami a Nine Inch Nails-próbát is kiállta.
A Velvet idegesítő hülyeségeken csúszik el, viszont a második kijelzővel ellátott tok nagyot dob rajta.
Dél-Koreában ingyen javítják a hibás tévéket.
Nagy, szupernagy, és nevetségesen nagy monitorok tesztjével dobtuk fel a karantént. Vajon az otthoni produktivitás arányosan nő a kijelző méretével?
Az LG CX48 mellett maradhat a régi tévészekrény, és nem kell kiülni az erkélyre, hogy élvezzük az OLED remek látványát. Egyedül az árcédula borzasztó rajta.
Az LG lemondta a barcelonai mobilkonferenciát, a Xiaominál csúszik a gyártás a járvány miatt.
Levitték a méretet 48 hüvelykig, ami jobban passzol a kis lakásokba, és a vékonyabb pénztárcákhoz. Azért lesz óriási 8K is. Tévés körkép a CES-ről.
Minden létező audiovizuális formátumot megtalálunk a Panasonic GZ2000 szupertévében, és az LG E9 is ott van a toplistán.
Többszörösére növelhető a kijelző mérete a gyártótól kiszivárgott formatervek alapján.
A Belvárosnál 714 megabit per másodpercet kihoztunk a Vodafone hálózatából a két kijelzős LG V50 ThinQ mobilon. Pár dologban viszont az 5G még nem jobb a 4G-nél.
Az LG kineveti a kijelzőhajlítókat, rajzolt ruhát gyűr össze az embereken, és bemutatja az első 8K Nanocell tévéjét.
Bivalyerős mobilokat teszteltünk a két, szebb napokat is látott gyártótól, amelyek mostanában egyre kevesebb telefont tudnak eladni.
Csúcskészüléket ennyiért nem kap az ember, de jó telefont igen. Segítünk eligazodni az alsó-középkategóriás okostelefonok útvesztőjében.
A tenyerünkből is tud olvasni az LG G8 ThinQ mobil, de nem a jövőt látja, hanem appokat indít el.
A Samsung Q900R megmutatta nekünk a tévézés jövőjét, de az időutazás még drága, és nem vezet messzire.
Egy éve mutatták be a prototípust, úgy látszik, komolyan gondolják, hogy lesznek erre vevők.
A gyártó javítja a hibát, ami miatt a telefonok folyamatosan újraindulnak.
Európa-szerte ugyanarról számolnak be a felhasználók, csak SIM nélkül megy a készülék.
HFR videókat és fejlettebb képfeldolgozó processzort ígérnek.
A dél-koreai cég globális műszaki vezetőjével interjúztunk a robotokról és az AI-ról.
Takarítanak, felszolgálnak, bevásárolnak helyettünk, ez itt a vég! A berlini IFA kiállításon mutatkoztak be az LG önjáró robotjai.
Véget ért a megapixel-háború, a mobilok menőséget ma már a kamerák számában mérik.
A világ legnagyobb felbontású paneleit építette meg az LG és a Google: 4800*3800 pixel 4,3 hüvelyken.
Itt is belelóg a kamera a kijelzőbe, és a fotózást mesterséges intelligencia segíti.
Kiszivárgott egy fotó a bevágott kijelzőről és a különleges gombokról.
Trump megkezdte a kereskedelmi kokik kiosztását, és az első pont olyan értelmetlenre sikerült, ahogy azt várni lehetett: leginkább Amerikának árt majd.
Természetesen 8K felbontású.
Az LG adta ki - a rossz hír, hogy csak Indiában, a jó hír, hogy amúgy se biztos, hogy működik.
Óriásplakáton lengették be, hogy október 4-én akarnak mondani valamit egy telefonról.
A Samsung monopolhelyzetben van, így felveri az árakat. Ha az iPhone 8 kezdőára 1000 dollár lesz, annak ez az oka.
Most már tényleg van csúcsmobilja az LG-nek, a V30 brutáljó kamerát és hangrendszert kapott. De azért ezzel is van egy aprócska gond.
Képek szivárogtak ki a hamarosan érkező V30-ról. Eltűnt róla a második kijelző, amivel a V10 és 20 kísérletezett.
Az LG legújabb OLED-tévéje kevesebb mint 4 milliméter vastag, teljesen belesimul a falba.
Addig is a G6-on bemutatott óriási kijelzőjüket rászerelték a megfizethetőbb Q6 mobilra.
OLED-kijelzőt tesznek az új iPhone-okra és nem akarják csak a Samsungtól rendelni ezeket.
Dél-Koreában már beszélgetnek egymással a háztartási gépek, itthon erre még várni kell. Sajnos? Szerencsére?
Az LG G6 mobilt teljesen átlagos igényekhez szabták, de a hatalmas kijelző és a dupla kamera miatt csúcskategóriás árat kérnek érte.
Elsőre nagyon bejött nekünk ez a letisztult mobil. Tele hasznos dolgokkal, és még szép is.
Az egyik óra tele lesz szenzorokkal és kütyükkel, a másik meg elegáns és vékony lesz, Wear 2.0-val.
Mármint a Google saját Pixel mobiljai után.