33 találat az Indexről, és a környékéről.

A jövő megérkezett: óriási áttörés a sebészetben
Ön nyugodtabb lenne, ha egy robottal műtenék meg?

Mintegy 3,5 milliárd forintból fejleszti digitális oktatását a Miskolci Egyetem
A projekt kivitelezése 2026 áprilisáig fog tartani.

Újrahasznosítható maszkot fejlesztettek a Miskolci Egyetemen
Az eldobható maszkok nagy terhelést jelentenek a környezetre.
Állatvédelmi szakállatorvos- és szakjogászképzés indul Magyarországon
Összefog az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja és a Miskolci Egyetem.

Fejlesztéseket és béremelést jelentett be a Miskolci Egyetem
Az állam két és félszer annyi támogatást ad az intézménynek januártól, mint eddig.

Csomagolásmentes automaták kerülnek a Miskolci Egyetemre
Többszörösen tisztított vízzel tölthetik majd meg kulacsaikat a diákok, az egyetem egy lépést tesz a zölddé válás felé.

Varga Judit: A védelemipar meghatározó szereplője lehet Magyarország
Legalább is ezek a kormányzati törekvések.

Egyre több hazai egyetemen válik kötelezővé a maszkviselés
A közösségi helyiségekben, így az előadókban, a tantermekben, az ügyfélfogadási helyeken, a folyosókon.

Varga Judit díjat adott át Szlávik Jánosnak
Ötödik éve ítélik oda a Magyar Családokért díjat.

Szenzációs magyar felfedezés, új anyagot hoztak létre a Miskolci Egyetemen
Két fiatal mérnök. Kávézaccból.
High-tech fejlesztési központ indul a Miskolci Egyetemen
Új Femtokémiai Intézet Tanszéket hoznak létre.

Tudja, ki volt az 1848-as Müller Cecília?
Járvány pusztított a szabadságharc idején is, legalább kétszázezer áldozatot szedett.
Űrtechnikai céggel szerződött a Miskolci Egyetem
Űripari központot hoznának létre Miskolcon.

Távoktatásra áll át a Miskolci Egyetem
A most bejelentett rendelkezések a félév végéig maradnak érvényben.

Előkelő helyen a nemzetközi egyetemek között a magyar orvosképzés
A Semmelweis a tavalyi eredményéhez képest javított, a 300-400. helyről a 201-250. helyre tornázta fel magát a Times Higher Education rangsorában.

Az 5G-t vizsgálják majd a Miskolci Egyetemen
Az új generációs hálózatok modellezését és vizsgálatát segíti majd a nagy teljesítményű számítógépekkel és hálózatmérővel felszerelt labor.

Sorban állnak az egyetem előtt a miskolci diákok
Az első tanítási napon a biztonsági előírások és a kötelező fertőtlenítés miatt torlódott fel a tömeg.

Mi történt a jogászképzés ponthatáraival? 100-nál is több pontnyi különbség van a karok között
Az állam belenyúlt a keretszámokba. Miskolcon így 365 ponttal már ingyen tanulhat valaki, több budapesti egyetemen viszont ehhez 440-450 pont sem elég.

Egyetemisták azt mondják, megoldották a 800 ezer magyar Kádár-kocka problémáját
Ezt állítják a BME építészhallgatói, akik hamarosan fel is építik az első modelleket.

Titokban tart előadást Németh Szilárd miskolcon
Az államtitkár előadásáról csak kevesen tudtak, hogy “ne legyen probléma”
A Miskolci Egyetemmel fog együttműködni a CERN
Az egyetemen 2038-ig dolgoznak majd a következő generációs hadronütköztető alkatrészein.
Új high-tech kutatóintézet alakult Miskolcon
Az egyetemi kutatók többek között a smart és IOT-technológiák, vezetékes és vezeték nélküli kommunikáció területén dolgoznak majd.

Simicskó mindenütt megvédi a magyarokat
Miskolcon tartott egyetemi előadást a miniszter egy látványos katonai bemutató után. A sorosozás ezúttal elmaradt, de a diákok ettől függetlenül nem vágynak a seregbe.

A Miskolci Egyetem szerint senkinek sem kötelező Simicskót meghallgatnia
A honvédelmi miniszter előadásának idejére nem is rektori, hanem oktatási szünetet rendeltek el.

Kötelező meghallgatniuk Simicskót a Miskolci Egyetem diákjainak
A honvédelmi miniszter előadásához más óra alól felmentést ad a rektor.

Magyar egyetemisták nyertek díjat a világ leggyorsabb számítógépével
A miskolci hallgatók egy rangos ázsiai verseny döntőjében próbálhatták ki a szuperszámítógépet.
Meghekkelte a Neptunt egy miskolci egyetemista
Évekig lopta több hallgató pénzét a rendszerből.

Külföldön meghatározó szakot szüntet meg a kormány
Tiltakozás a kulturális antropológia érdekében, Miskolc és egy egész tudomány kerül a margóra.
Szabálytalanságokat talált az ÁSZ a miskolci és a győri egyetemen
Nem volt szabályszerű a megbízási díjak kifizetése, és a működési bevételek beszedése.
Valójában Debrecen volt a miskolci EFOTT házigazdája
A HÖOK elnöke és a Miskolci Egyetem rektora egymásnak ugrott 2 forintos és több milliós tételek miatt.
Mol-tanszék indul a Miskolci Egyetemen
Versenyképes és képzett olajipari szakemberek kellenek.

Kövér László nem érdekli a miskolci egyetemistákat
A házelnök előadására nem regisztráltak elegen, a dékán kétszer is levélben mozgósított. Az órákat sem kell megtartani Kövér látogatása alatt.