
Fény derült Joe Jonas és Sophie Turner második lányának nevére
A válási papírokból tudta meg a sajtó.
A válási papírokból tudta meg a sajtó.
A borítón kiszivárgott információk szerint Erling Haaland lesz.
A vállalkozó ezúttal a Fővárosi Állat- és Növénykertet szólította meg.
Már nincs rá sok idő.
Hányatott múltja van a debreceni színháznak, talán nem is baj, hogy átkeresztelték. Új név, új kezdet.
Nem mindennapi nevet választottak a kicsinek.
Elindult a szavazás.
A magyar katona harcos szellemiségének „legfőbb forrása és éltetője a vérrel írt katonai hagyomány” – írták.
A rapper ennek aligha örül.
És ez már senkit nem lep meg.
Nem jött be nekik a Wolf.
Budapest vagy nem Budapest?
Három előzsűrizett névre voksolhat május 12-ig.
A kórokozó alakja, a felfedezés helyszíne, a viselkedésük és a tünetek is szerepet játszhatnak.
A fiú három keresztnevével két orvos és két dédszülő előtt tiszteleg a brit kormányfő és párja.
De nem ment át. Elkértük, hogy 2019-ben mik lettek az új választható keresztnevek Magyarországon. Lupiták, Narutók vagy Verkák, szabad a pálya!
Nevek és telefonszámok voltak a két hétig teljesen nyilvános, bárki számára elérhető adatbázisban.
20 éve is próbálkoztak ezzel, de a kezdeményezés akkor nem járt sikerrel.
A Google dobta a desszerteket, és a Q kódnevet is, Android 10-nek keresztelte az új Androidot.
A kiadói jogokat és az archívumot még júniusban elvitte egy ügyvéd.
Meglepően sok elmélet kering arról, hogy ez patriarchális elnyomás vagy ártatlan és szép hagyomány.
Bernabeuról nevezték el a Real Madrid stadionját. De ki is volt ő, hogy a neve örökre fennmaradt? Fernando Torres is megkapta már ezt a tiszteletet. Költőről is neveztek már el futballpályát. Stadionhatározó.
A tevékenységét a Bayer folytatja, de már nem ezen a néven. Túl sokan gyűlölték.
Felejtse el Szváziföldet, a helyi királynak, III. Mswatinak, az "Oroszlánnak" épp más név tetszik.
Az aligátorkörte elnevezés csak gyenge álca.
A magyar lakosság több mint egytizedének nehéz jó felhasználónevet találni. Mit lehet tenni, ha tucatnevünk van?
Egy kutatás résztvevői meglepően pontosan párosították idegenek arcát a neveikkel. Valószínűleg a nevekhez tapadó kulturális sztereotípiák miatt.
Pofonegyszerű kérdés, naná, hogy a Hajógyári-szigetről! De mi van, ha teljesen leblokkolunk, mert nekünk szegezik ezt a kérdést egy fesztiválon?
Az Apple kétszer is megpróbálta megszerezni a nevet, de nem sikerült.
Nem mindegy, milyen néven hívjuk a terroristákat. De miért jó nekik, hogy ennyiszer változtattak nevet? És miért utálják, ha az arab nevükön utalnak rájuk?
Hosszú évek után engedélyezik, de magyarázni kell, miért akarjuk használni.
A hercegnő több nevet is kapott, az egyiktől nagyon óvták a királyi párt. Az első neve viszont visszafogott.
Egy angol kisváros lakói megvédték Tudor-korl származó utcanevüket
Egy 20 millió éves szöcskéé lett a megtiszteltetés.
Ford a hetvenes években felülbírálta a NASA-t, Constitution helyett Enterprise lett a név.
Full Metal Havok More Sexy N Intelligent Than Spock And All The Superheroes Combined With Frostnova.