
44 éves átok tört meg, sosem látott dominanciát hozott
Jók a klubok, jó az utánpótlás, mégis csak egy szimpatikus lúzer a válogatott. De csak eddig!
Jók a klubok, jó az utánpótlás, mégis csak egy szimpatikus lúzer a válogatott. De csak eddig!
A West Ham várja, hogy a Manchester City is beszálljon a buliba.
Ebben az évben mindent vitt.
Nagy csata, óriási feszültség, és végül drámai fordulat a tizenegyespárbajban az NL-döntőben.
A hollandoknak nem jött be a rendezés...
Joselu mindössze harmadjára játszott a válogatottban, csereként döntötte el a meccset.
A hazai hollandok vezettek, majd a 96. percben hosszabbításra mentették a párharcot, mindhiába.
Új győztest avatnak Hollandiában.
A válogatott és a klubcsapat után hamarosan a világ legerősebb bajnokságának urává is válhat.
Júniusban lesz a finálé.
A vb fő esélyesei közé Németország, Franciaország és Brazília tartozik a korábbi kapitány szerint.
Marco Rossi együttese két eredménnyel is felkerült a top 10-be.
Marco Rossi együttesének összejött az, ami a világbajnok franciáknak és az angoloknak nem.
Spanyolország a négyes döntőben, a csehek kiestek az A ligából, ahová Haalandék nem jutottak fel.
Válogatott karrierjének legjelentősebb pillanataival búcsúzunk Szalai Ádámtól.
Öt embert szállítottak kórházba.
A szemtanúk is segítettek.
A válogatott néhány játékosa meglátogatta a szurkolókat az egyik körúti kocsmában.
Elismerés illeti Marco Rossi együttesét.
Fiola Attila összefoglalta, mi hiányzik majd a legjobban a válogatottnak.
Meglett az eredménye a másik hergelésének.
Mindörökké magyarok – írta a miniszterelnök.
Dzsudzsák Balázst november 20-án a görögök ellen búcsúztatják.
A 2–0-s vereség ellenére is állva ünnepelte a Puskás Aréna a magyar válogatottat.
Nagy lehetőség küszöbén állt a magyar labdarúgó-válogatott.
Marco Rossi honfitársai testén keresztül, 50 év után vezetheti európai tornán a legjobb négy közé a magyar-labdarúgó válogatottat.
Nemzetközi elismeréssel zárhatja válogatottbeli karrierjét a 34 éves támadó. Ön is segíthet ebben!
A magyar csapat 10. alkalommal győzheti le az olaszokat.
A Nemzetek Ligája négyes döntője csak a számla kis részét fedezné.
Számos közlekedési változás lép életbe szeptember 26-án, hétfő este.
Hétfőn este az olaszok ellen a magyar válogatott is kvalifikákhatja magát a jövő júniusi fináléra.
Mancini örül egykori csapattársa, Marco Rossi sikereinek, de a csoportgyőzelmet nem adná le.
Marco Rossi a Honvéddal egyszer már véghez vitte azt, amit most a magyar válogatott élén kellene.
Remekeltek a korábbi ferencvárosi szélsők, Haaland gólja pontot sem ért.
Az európai szövetség nyitóoldalát a válogatott csapatkapitányának sarkazása indítja.
Egyes újságírók szabályosan hálálkodnak, hogy nem lett nagyobb pofon a vége.
És még a négyes döntő is meglehet Marco Rossi fiainak...
A szövetségi kapitány öröme nem volt felhőtlen a német meccs 17. percében.
Tovább tart a magyar focicsoda: egy körrel a vége előtt vezetjük csoportunkat a Nemzetek Ligájában.
Anglia kiesett, az olaszok ellen lehet meg a négyes döntőnk.
A németek elleni Nemzetek Ligája-meccsre több mint 2000 szurkoló kísérte el a válogatottat.
Itt vannak a részletek.
Négy konzult rendelt Lipcsébe a külügyminiszter a Nemzetek Ligája-mérkőzés miatt.
Ennek ellenére a horvátok legyőzték a dánokat.
A magyar támadónak örök emlék a 2004-es kaiserslauterni győzelem.
Marco Rossi szerint nem normális dolog, hogy még mindig versenyben vagyunk a csoportgyőzelemért.
Hansi Flick elárulta, ki véd majd a mieink ellen, és azt is, hová lett a szokásos szivárványos karszalag.
Szinte karnyújtásnyira a Nemzetek Ligája négyes döntője.
Eddig 84 mérkőzésen 25 alkalommal talált be címeres mezben.
Tétmeccsen a németek és az olaszok elleni NL-zárás lehet a búcsú.
A Bayern középpályását klubtársa kaszálta el az edzésen, és nem tudta folytatni a felkészülést.
Fontos információk a magyar szurkolók számára a németek elleni mérkőzés előtt.
Van baj a franciáknál.
Pedig a világbajnokságon is számítottak volna rá.
Focisták, akik megmozgattak volna kétszázezer embert, ha lett volna olyan nagy aréna hazánkban.
Szeptember 26-án lép pályára Budapesten Roberto Mancini válogatottja.
Gazdag Dánielt még most is kirázza a hideg, ha visszagondol az angliai éjszakára.
Kétezer magyar szurkolhat a helyszínen Lipcsében.
200 ezren próbáltak jegyet venni.