
A Jobbik elnöke nyilvános vitára hívja az Állami Számvevőszék vezetőjét
Gyöngyösi Márton azt állítja, hogy nem finanszírozták őket illegálisan.
Gyöngyösi Márton azt állítja, hogy nem finanszírozták őket illegálisan.
Már dolgoznak az ügyön.
A genfi székhelyű szervezet csaknem 900 millió forintot küldött a kampányidőszakban.
Reklámügynökség, filmes cég és a digitális médiában érdekelt vállalkozás is szerepel a listán.
Nem csupán egyedi szervezeteket, hanem rendszereket is vizsgálnak majd.
Szerinte egységes lokálpatrióta csapat nyerhet csak a Fidesz ellen a településeken.
Egyedül a Momentum költött többet az éves bevételeinél.
A volt miniszterelnök-jelölt árulásról beszél.
Az is kiderült, hogy mire költöttek.
Mutatjuk, mennyi költségvetési támogatást kapnak a parlamenti politikai szervezetek.
Kocsis Máté az Indexnek azt mondta, elképzelhető, hogy még az idén dönthet erről a kormány.
Miután az állam elveszi a párttámogatások felét, most egy törvénymódosítással némi mentőövet dobna a parlamenti erőknek.
Az Európa Tanácshoz tartozó korrupcióellenes szervezet ajánlásait rendszeren semmibe veszi a magyar kormány.
A kórházak túlköltekezése ősbűn Domokos szerint.
Egy zürichi gyógyszercég 130 ezer eurót utalt a tavalyi választások előtt a párt számlájára.
A szervezetet, úgy tűnik, nem hatotta meg a Jobbik 25 oldalas észrevétele. Ez után jöhet a 660 milliós büntetés.
A Jobbik "(párt)Állami Számvevőszéknek" nevezte az ÁSZ-t és nyilvánosságra hozta a számvevőszék jelentéstervezetét.
Ha a hatalom egy ellenzéki párt választási részvételét törvénysértő eszközökkel akadályozza, átlép egy vörös vonalat. Schiffer András írása.
Pont aznap szigorítják a pártok finanszírozását, mikor az ügyészség nyomozást indított a Jobbikkal szemben.
A hét kérdése a plenáris ülésen: "Államtitkár úr, hogyan hat az albán nép életére a Soros-hálózat?"
A hivatalos beszámoló szerint fél milliárddal több volt a kiadás, mint a bevétel.
El is költötték majdnem mind. A büdzsé nagy része költségvetési támogatásból jött.
Kijött az új európai korrupciójelentés Magyarországról. Sosem találja ki, mi a kormány magyarázata a pártfinanszírozás megoldatlanságára.
Az igazságügyi miniszter kirúgta az államügyészt, de aztán neki is mennie kellett.
1 millióval több volt a kiadása, mint a bevétele, de ezzel sehol nincs Fodor Gáborékhoz képest.
A Tárki szerint nevetséges indokkal tömnék ki közpénzzel a Századvéget a szakmaiatlan tanulmányuk után.
Az MSZP korrupciós érintettségéről és guruló milliócskákról is beszél most a volt kormányfő.
Nyílt háborút indíthat a Fidesz a nyakán lévő Jobbik ellen. Azt mondják, van atombombájuk, de stratégiai okokból ameddig lehetett, a kormánypárt nem akarta bántani a Jobbikot. Most viszont helyzet van.
A pártnak 18 éven át volt egy másik kasszája is, amiből például a székházuk felújítását is fizették.
Az NVB két ízben is hibásan számolta ki, mennyi állami támogatásra jogosultak a pártok. Az Együtt a Kúria elé vitte az ügyet, ahol elkaszálták a hibás határozatot.
Az NVB korábban elrontotta a támogatás szétosztását. Újraszámoltak.
Elég 500 aláírás és már bezsebeltünk egymillió forintot. De hatszázmilliót is szakíthatunk akár.