
Kielemezte a jogállamisági jelentést az NKE kutatója
A civil szervezetek panaszainak felülvizsgálat nélküli átvételét politikai kockázatként értékelte.
A civil szervezetek panaszainak felülvizsgálat nélküli átvételét politikai kockázatként értékelte.
A telefonját és a laptopját már lefoglalták.
Elmondása szerint a kormánynak nincsen hatalma a média felett.
Reagált az NMHH elnöke, szerinte nem kérték, hogy a delegáció ne jöjjön többé.
Régi március tizenötödikék nyomában.
Azt mondta, nem kérdőjelezhető meg a sajtószabadság hazánkban.
Németország azt is figyelemmel kíséri, mit mond Orbán Balázs a média ellenőrzéséről.
A kutatás szerint vannak országok, ahol verik az újságírókat.
Titkos hírszerzési információt hoztak nyilvánosságra.
Nyilvánosságra került a négy évre szóló szerződés.
A DK fordult a szervezethez.
Petíciót indítottak.
Nem biztos, hogy megtudta, hol dolgozik az illető.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában ült asztalhoz az államtitkár és a polgármester.
A ferencvárosi polgármester szerint a szabad sajtó lehetőségei 2010 óta drámaian szűkülnek.
Az új törvény értelmében akár három év börtön is járhat annak, aki szabályt szeg.
Az elmúlt 21 évben közel 100 újságírót gyilkoltak meg.
A tervezetet jövő héten ismertetheti a testület.
A bizonyítékok ellenére a merénylő tagad.
Nők tüntettek az elnyomás ellen.
Milyen védelem illeti meg a hírforrást, köteles-e a hatóság felszólítására az újságíró kiadni őt?
Így látták a külföldi lapok az Osztrák Nagydíjat.
Koltay András azt mondta: az emberek sem várnak kiegyensúlyozott tájékoztatást a médiumoktól.
A nemzetközi sajtószervezet szerint a hatalom korlátozza a független tájékoztatást.
Beteljesedni látszik Hongkong teljes bekebelezése.
Mellette további hét ellenzéki aktivistát ítéltek börtönre egy engedély nélküli megemlékezés miatt.
Sokan a háborús övezetekben vesztették életüket.
Egyre nehezebb helyzetben a külföldi újságírók.
A miniszter szerint senkinek nem kell félnie azért, mert valamilyen közösséghez tartozik.
A külügyminiszter Észtországban adott interjút.
Varga Judit szerint a LIBE-bizottság látogatása egy durva politikai boszorkányüldözés része volt.
A belarusz KGB csapott le Moszkvában egy újságíróra, az egész történet szürreális.
A közösségi oldal szerint tiltott tartalom miatt.
Egy pontra van az ország attól, hogy a részben szabad kategóriába essen.
Súlyos a helyzet, a helyi újságírószövetség aggódik.
Jean-Yves Le Drian magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel tart majd közös sajtótájékoztatót este.
Szolidaritást vállal több független orosz médium a megbélyegzett újságírókkal.
Miközben újságírók tucatjai ülnek börtönben, felszámolják az utolsó mentsvárukat is.
Kérdésessé vált, tudnak-e tovább dolgozni a külföldi újságírók Afganisztánban.
Aratott Esztergomban a népszerű showman, akit szinte kimenekítettek a helyszínről.
Egyike volt a hatvan bántalmazott újságírónak.
Az EP a pekingi téli olimpia bojkottjára szólít fel.
Megdicsérték, amiért Népszavát is vásárolt.
Közzétett egy jelentést a Riporterek Határok Nélkül szervezet.
A német kormányszóvivőt egy sajtótájékoztatón kérdezték.
Újabb vereséget szenvedett a szabad sajtó.
Az új szabályozással a kormány ellenőrizni tudja a tulajdonosi változásokat a sajtó területén is.
Antony Blinken aggódik Moszkva és Peking európai nyomulása miatt.
A döntés után alkotmányjogi panasszal fordulnak az Alkotmánybírósághoz.
Tizennégy oldalon keresztül sorolják aggályaikat.
Adolf Hitler naplójától a nyolcéves heroinfüggő gyerekig.
Aggódnak a magyar sajtószabadság helyzete miatt.
Törvénybe ütköző módon használták a közösségi oldalakat, most megkegyelmezett nekik az államfő.
Nem szabad megkérdőjelezni a sajtóorgánumoknak azt a jogát, hogy pozitívan vélekedjenek a kormány döntéseiről – fogalmazott a külügyminiszter.
A közösségi oldalt törvényben köteleznék, hogy fizessen a rendszerében megosztott hírekért.
Piotr Müller szóvivő szerint a javaslat nem érinti a kisebb médiacégeket vagy a vidéki médiát
Maguknak kellett megszüntetni éjfélkor a kimenő jelet, szimbolikusan le is kapcsolták a főkapcsolót.
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a sugárzás megszüntetéséhez vezető döntés összhangban van-e az EU jogszabályaival.
Valószínűleg a keleti szomszédra célzott.
Elítéltek egy újságírót, bezárattak egy kormánykritikus tévét. Törökországban a sajtószabadság csak vágy.