
„Inkább úszom a sz*rban, de maradjon a sportágam”
Az érintett magyar versenyzők álláspontja sem teljesen egységes.
Az érintett magyar versenyzők álláspontja sem teljesen egységes.
Elmondása szerint az Ironman nagy hibákat követett el.
Utána honfitársai közül Bicsák, Lehmann Cs. és Dévay M. következett.
Történészi válasz Puzsér Róbert írására.
A triatlonos sorozatban harmadszor nyert nemzetközi versenyt szűkebb pátriájában.
Hiába a baleset, a verseny folytatódott.
Kulcscsonttöréssel megúszta a balesetet.
Kropkó Márta a felnőttek között ezüst-, korosztályában aranyérmes lett.
A tokiói olimpián hetedik helyet elérő Bicsák Bence is a csapatban.
Kropkó Márta és két évvel fiatalabb testvére, Márton először szerepeltek közös váltóban. Emlékezetes lett.
A korábbi triatlon bajnok most mentősként dolgozik.
A juniorok után ezúttal a 23 éven aluliak versenyében szerezte meg az első helyezést.
Úszóink elődöntőznek, Ungvári Miklós és Özbas Szofi pedig tatamira lép az olimpia 4. napján.
A számot a norvég Kristian Blummenfelt nyerte.
Egy arany- és egy ezüstérem a magyarok eddigi mérlege, lesz miért szurkolni az olimpia 3. napján is.
A legacélosabb sportemberek sportja.
A nőknél a 45-49 éves korosztályba tartozó Viktoria Brown nyerte az abszolút versenyt. A férfiaknál Badar Gergő győzött.
EPO-val, genotropinnal és tesztoszteronnal is ellátta.
Csapattársai mondták el, hogyan verték és alázták őket az edzőik.
Csoj Szukhjont éveken át bántalmazták edzői, hiába jelezte ezt, ügyét nem vizsgálták ki eddig.
Vanek Ákos hirtelen váltott pályát, november óta mentőzik, most koronavírusos kocsin dolgozik.
Ezúttal második lett a 76 kilométer úszásból, 3600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból álló versenyen.
Lehmann Tibor sokszoros magyar bajnok triatlonista volt, most Tiszaújvárosban edzi fiait, akik már túl is szárnyalták őt. A Lehmann Brothers már brand is a sportágban. Az olimpia a Szent Gráljuk.
Csak célfotóval nyerték a franciák a tokiói vegyes váltót. A magyarok kilencedikként futottak be.
A paratriatlonosok versenyéből kiszedték az úszást, miután a vízben kimutatták a baktériumot.
Szabályt sértett az első és második helyen beérő britek idilli befutója.
A magyar versenyzőt kórházba is kellett vinni szombati bukása után, de bicegve már tud sétálni.
A magyar triatloncsapat Bicsák Bence szombati kerékpáros bukása miatt visszalépett a versenytől.
Összetettben feljött a 4. helyre a korábbi kétszeres U23-as vb-bronzérmes magyar triatlonos.
A triatlon az 1970-es években robbant be Amerikába. Elég gyorsan elért hozzánk is, az Iromanre a Vasi Vasember lett az első magyar válasz.
Badar Gergő már a bringán az élre állt, aztán a félmaratonon sem lehetett megszorítani.
Az 1982-es Hawaii Ironmanen 11 órányi küzdelem után Julie Moss teljesen kikészült, esett, kelt, esett, kelt. Végül négykézláb tette meg az utolsó 15 métert. Szenvedése ezreket inspirált.
Az IRONMAN szervezők szerint nem tartoznak a szövetség felügyelete alá. Az MTSZ cáfolta ezt a megállapítást.
Colin O'Brady súlyos égési sérüléseket szendvedet, utána mondták neki, lehet, hogy sosem tud rendesen járni. Egy évvel később triatlonversenyeket nyert, két hatalmas hegymászó csúcsot is tart, most pedig történelmet írt.
Kuttor Csaba három olimpiára jutott ki, most edző. Elkeseredetten írta meg, mi folyik a sportágában. Orbán fogorvosát, Bátorfi Bélát vádolja.
A triatlon évekig fortyogott, 1989-ben akár be is lehetett volna fejezni a két eposzi figura hawaii-i harcával.
Hawaiin először került nyolc órán belülre triatlonista. Langénak ennyi siker nem volt elég.
Az ausztráliai vb-n szétfutotta az ellenfeleket.
Olyan hátrányból kezdte az utolsó számot, hogy ő sem gondolta elérhetőnek a dobogót.
Bicsák Bence Montrealban lett kilencedik, Faldum Gábor is az élmezőnyben volt.
A tiszaújvárosi rendőrség nem engedte a verseny folytatását. A nőknél 10. lett a legjobb magyar.
Borzasztó támadás áldozata lett a dél-afrikai sportoló, hatalmas a felháborodás.
11 perces hátrányból lett dobogós a triatlonista.
Orbán Csaba Kabóca közel 33 órán át triatlonozott.
Triatlonverseny miatt zárják le vasárnap Pestet, Budát, Óbudát.
A La Manche átúszása közben lett rosszul.
Bicsák a címvédőt győzte le Tiszaújvárosban.
A válasz: triatlonnal. Madrid után ide jönnek a legjobbak, majd Mexikóba.
Szenvedtek a németek és a románok miattunk. Triatlonban is számolni kell velünk.
Kiváló példája annak, hogy egy nemzetközileg elismert kezdeményezést, hogyan zúz szét a magyar bürokrácia és fordul ellene a saját sportszövetsége. A hirtelen megjelenő túl sok pénz fokozhatja az indulatokat.
A triatlon-vb döntője egészen drámaian dőlt el.
Az U23-as versenyző felfutott a dobogóra.
Tóth Tamás a szennyezett vizet okolja. A szervezők meg ittak is a Dunából.
A szervezők szerint igen, a szövetség szerint nem volt úszásra alkalmas a Duna hétvégén.
Erősen leromló futásteljesítménye is jelezhette, bajban van a szlovák ironman.
Egy szlovák, 41 éves sportoló szíve nem bírta a budapesti Ironman 70,3-as versenyt.