
Ursula von der Leyen nem indul az EP-választáson
A felmérések szerint vezet az Európai Néppárt.
A felmérések szerint vezet az Európai Néppárt.
Belharcok az EPP-ben: Manfred Weber Ursula von der Leyen helyett inkább mást képzelne el az Európai Bizottság élére.
Az Európai Néppárt elnöke szerint veszélyes mértékű a migrációs nyomás Európában.
A párt 2019-es kampányának digitális kampánymenedzsere kenőpénzt fogadhatott el.
Az EPP is megszólalt az ügyben.
Ha valaki csütörtökön Brüsszelben járna, van számára egy programajánlónk.
A bejegyzési procedúra maximum hatvan napig tart, utána kezdődik a párt tagjainak toborzása.
Mindkét félnek előnyös lehet az összefogás.
Lázár János valóban politikai hullának nevezte, de köszöni, jól van.
A miniszter abban bízik, hogy november közepe után felszabadul az út a partnerségi megállapodás aláírásához.
A Magyar Érdemrend Nagykeresztjét adta át.
A Fidesz és a Néppárt viszonyának javítása céljából vett részt Navracsics Tibor miniszter az Európai Néppárt tisztújító kongresszusán.
A kormánypárti politikus a Néppárt tisztújító kongresszusán járt.
Az Európai Néppárt frakciója szerint a kémszoftver fenyegetést jelent a demokráciára és a jogállamiságra.
Az EPP közgyűlése egyhangúlag támogatta a tagságot.
Roberta Metsola nem fogja lecsavarni a jogállamisági harcot.
Sérelmezik, hogy az őket gyalázó ellenzék jelöltjével tárgyalt Donald Tusk.
Othmar Karas korábban kezdeményezője volt annak, hogy Deutsch Tamást kizárják az Európai Néppárt frakciójából.
A Fidesz kilépett, a KDNP tag maradt.
Ismét a bajor politikus vezetheti az Európai Parlament legnagyobb frakcióját.
A bajor politikusnak korábban meglehetősen viharos kapcsolata volt a Fidesszel.
A jogállamisági feltételek miatt.
Németországot jogállamnak tartja.
A miniszter szerint nehéz volt a búcsú a pártcsaládtól, de már ideje volt.
A miniszter a visegrádi együttműködés szerepéről is beszélt.
Lehet, hogy módosítani kellene a dokumentumot.
A volt uniós biztos fejében az is megfordult, hogy átlép a KDNP-be, amiért a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot.
Novák Katalin tette közzé a bejelentést.
Szerinte aki Németországban nem követi a kormány irányvonalát, kiközösítik, és nácinak nevezik.
A volt olasz belügyminiszter szerint Európa idejétmúlt gondolkodásmóddal nem képes választ adni a vészhelyzetekre.
Már biztos, hogy Orbán Viktor alakulata a konzervatív pártcsaládon kívül keresi a helyét. Az MCC szakértőjét kérdeztük.
A miniszterelnök szerint a Néppárt végleg az európai baloldal csatolmányává vált.
A külügyminiszter szerint Weber azon munkálkodott, hogy eltávolítsa a Fideszt a Néppártból.
Az Identitás és Demokrácia frakció szívesen látja Orbán Viktor pártját.
Több ország képviselői is fontolgatják a kilépést.
Az EP-képviselő szerint súlyos csorbát szenvedett a Fidesz érdekérvényesítő képessége.
A kormánypárt kilépett a Néppárt frakciójából, de a pártcsaládból is kikerülhet.
„Nem fogok sírni utánatok” – írta közösségi oldalán egy lengyel néppárti képviselőnő.
A kormánypárt szerint nem hagyhatják, hogy elhallgattassák az európai parlamenti képviselőiket vagy korlátozzák őket a szavazati jogukban.
Kezdődik az a szavazás, amely hatással lesz a Fidesz brüsszeli jövőjére.
Még ma bejelentheti távozását a nagyobbik kormánypárt.
Bár a konzervatív pártcsalád a magyar miniszterelnök több követelésének sem engedett, egy fontos részlet megváltozott.
Egyesek ajándéknak tartanák, ha Orbán Viktor tartja a szavát.
A pártcsalád alapszabály-módosítási terve keltett nagy felháborodást kormánypárti körökben.
A politikus feltekerte az iróniamétert.
Márciusban lehet döntés arról, hogy egész delegációkat lehessen kizárni az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.
Felállítanak egy munkacsoportot, hogy javaslatokat dolgozzon ki a Néppárt belső működési szabályzatának reformjáról.
Erről a Politico.eu-nak Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke beszélt.
A miniszterelnök hosszú levélben reagált Manfred Weber állításaira.
Az EU nem fejőstehén, a jogállamiság leépítése pedig nem járható út a néppárti vezető szerint.
Az Index a képviselőt saját néppárti ügyéről, a Fidesz esetleges kizárásáról és a szexorgiába belebukott Szájer József utódlásáról kérdezte.
Nem kizárásról, hanem jogfosztásról szavazott az Európai Néppárt a Fidesz–KDNP delegációvezetője ügyében.
A Manfred Weber frakcióvezető megjegyzéseit gestapós és ávós párhuzammal kommentáló magyar politikusra komoly korlátozások vonatkoznak.
Nem látok ebben az ügyben győzteseket, sokkal inkább látok egy vesztest. A vesztes az Európai Néppárt – mondta a miniszter.
Szerdán kerül napirendre a kérdés a néppárti frakcióban.
A kizárásához kétharmados többség kell.
Szerdán vitázhatnak az ügyről, de nem biztos, hogy akkor szavaznak is.
A pártcsalád alelnöke szerint a fideszes politikus bocsánatkérése nem volt őszinte.