
Fukusima: az EU feloldja a nukleáris baleset nyomán elrendelt élelmiszerimport-korlátozásokat
Korábban kötelezővé tették a Japánból származó élelmiszerek alapos radioaktivitási vizsgálatát.
Korábban kötelezővé tették a Japánból származó élelmiszerek alapos radioaktivitási vizsgálatát.
Japán szomszédai aggódnak, és ennek hangot is adnak.
Megkezdték a tengeri só és más tengeri termékek felvásárlását.
Még mindig problémát jelent a nukleáris fűtőanyag eltávolítása.
A polgári peres eljárásban elmarasztalták őket.
A szomszédos országoknak nem tetszik az ötlet.
Egy politikusokból álló csoport szerint az erőművek nélkül nem működne az ország.
A szomszédos országoknak nagyon nem tetszik az ötlet.
Korábban felmentett vezetők is vannak a vádlottak között.
Feloldották a sugárzás miatt életbe léptetett korlátozásokat.
Az erőművet üzemeltető cégnek egyedül kell megfizetnie a kártérítést.
Tizenegy évvel a katasztrófa után a falu és környéke még mindig nem teljesen biztonságos.
Múlt héten megkezdte Japán Fukusimával kapcsolatos tervének felülvizsgálatát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
A japán hatóságok még nem ismerték el a fukusimai sugárzás és a pajzsmirigyrák közötti kapcsolatot.
A japán atomerőmű-baleset helyszínén keveredtek a vaddisznók és a házi sertések.
Hatos erősségű földmozgást érzékelte a prefektúrában.
1,2 millió tonna sugárszennyezett vizet tárolnak.
Macumura Naoto a hatóságok sokadik felszólítására ellenére sem hajlandó magára hagyni négylábú barátait a sugárfertőzött zónában.
Hódmezővásárhely megható gesztusát a mai napig emlegetik a ma már húszas éveik közepén járó fiatalok.
A létesítmény teljes elbontását 2050-re fejezik be.
Nem a jókedvtől.
A kelet-ázsiai országban ez az első oltóanyag, amit jóváhagytak. A fukusimai földrengés nem veszélyeztette a tárolását.
Az epicentrum abban a térségben volt, ahol a 10 évvel ezelőtti atomkatasztrófát okozó földmozgásé.
A vízben lévő 62 radioaktív elem – kivéve a trícium – szintje állítólag csökkenthető olyan szintre, amely már nem ártalmas az emberekre.
Precedensértékű lehet, hogy a felsőbíróság felelősként nevezte meg az államot a katasztrófáért.
8 évig nem tudtak a fukusimai hullámokon lovagolni, pedig korábban Japán egyik legkedveltebb partszakasza volt a régió.
A balesetben egy ember meghalt és tizennyolcan megsérültek.
2021. július 23. és augusztus 8. között rendeznék meg az elhalasztott tokiói olimpiát, a programot is meghirdették.
Egy olyan épületben, ami a nukleáris katasztrófa idején egészségügyi központként működött.
Pontosabban a tengerfenék. A rengés szerencsére nem indított el újabb cunamit.
A nyári tokiói olimpia miatt kell gyorsan megszabadulni a radioaktívan szennyezett víztől.
Nem számít annyit a sugárzás mértéke, mint eddig hitték, rengeteg faj él a lakatlan területen.
Japán 800 milliárd forintnyi pénzt áldoz a fejlesztésre.
2022-re megtelnek a tartályok, amik a radioaktív vizet gyűjtik.
A paksi erőműben jártunk, ahol részletesen bemutatták, miért nem kell nukleáris katasztrófától rettegnünk.
2015 óta tervezték, de mindig el kellett halasztani.
El akarják majd szállítani, de ehhez előbb meg kell vizsgálni.
A japán kormány először ismerte el a kapcsolatot az erőmű balesete és a haláleset között.
A Bordeaux-i Egyetem szakértői cézium-137 izotópot mutattak ki 2011-ben palackozott kaliforniai borokban.
Valahol van egy föld alatti átjáró az erőmű és a tenger között.
A baleset miatt evakuálni kellett a környéket. Az idős férfi nem akart menni, végzett magával.
Fukusimától 320 kilométerre volt az epicentrum.
Mintha a cunami és a baleset nem lett volna elég.
Egy robot készítette az első képeket a víz alatti maradványról. Ez mérföldkő lehet a takarításban.
A kereskedelmi forgalomba szánt rizst természetesen szigorúan ellenőrizni fogják.
Le is kellett mondania.
A város polgármestere szerint nem tiszta, kik a város urai, a vaddisznók vagy az emberek.
Az üzemeltető szerint nincs veszély, a külvilágra nem jut ki a sugárzás.
Az egészségügyi és a kimutathatósági határérték alá is bejutott a tengeri élővilág céziumszintje.
Döntött a német alkotmánybíróság.
A tokiói szervezők Fukusimában is rendeznek baseball- és softball-meccseket 2020-ban.
A folyók vize a jövőben egészségügyi kockázatot jelenthet.
A Tepco 2021-re meg akarja határozni az olvadék pontos helyét, és el akarja takarítani.
15 kilométer hosszan. Öt évvel a katasztrófa után is szivárog a radioaktív víz az óceánba.
Hiába úszik jól, a durva sugárzás kiüti a robotot, amivel a leolvadt fűtőelemeket keresnék.
Alacsony a szennyezettség veszélye Japán partjainál.
Az erőművet üzemeltető Tepco három volt vezetője ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett hanyagság a vád.
A cég saját szabályozását is felrúgva tagadta két hónapig, hogy megolvadt a reaktormag.
Fukusima veszélyes hulladékát takarítják fel vele, a munka harminc-negyven évig is eltarthat.