
4,6 milliárdos profitot hozott össze a trafikellátó monopólium
A trafikok csak ettől az egy cégtől vehetnek árut, 600 milliárdos árbevétellel zárta az évet.
A trafikok csak ettől az egy cégtől vehetnek árut, 600 milliárdos árbevétellel zárta az évet.
Hiába a Jobbik cukiságkampánya, a Fidesz rátalál a rezsicsökkentésre, letarol mindent 2014-ben. Majd összerúgják a port, akivel csak tudják. Orbán öt éve, 3. rész.
Ez már a második eset, hogy pert veszt az állam trafikügyben, reménykedhetnek a kárvallottak.
Csalódott a három dohánykereskedő, hogy az NFM lesöpörte az ajánlatukat, amiben ráígértek az új dohányoligarchákra.
Azt kérdeztük Orbán Viktortól, hogy elégedett-e a dohányellátásról szóló pályázat eredményével.
A belső piaci szabályozásért felelős biztos szerint sehol nem ennyire feltűnő Európában, hogy csak olyanok árusíthatnak dohányterméket, akiknek jó a kapcsolatuk a kormánnyal. Hamarosan kötelezettségi eljárás jöhet piaci diszkrimináció miatt.
Azt írták, az ajánlat érvénytelen és értelmezhetetlen. Azt nem írták, miért.
Titokban és bagóért adta oda az állam a dohány-nagykereskedelem intézését annak az érdekcsoportnak, aminek a szekerét már eddig is elég látványosan tolták. Csakhogy közben most rájuk ígért a többi dohánycég. Több mint hússzorosan.
Legálisan. A trafikok előtti időszakban egymilliárd szál fölé is kúszott a havi fogyasztás, most a fele se.
14 károsult fordult az emberi jogi bírósághoz. Strasbourg a magyar kormány válaszára vár.
A nagykereskedők szerint verseny és Alaptörvény ellenes a törvény, a módszer pedig egy jogállamban elfogadhatatlan.
Mossa kezeit a kormány, a trafikmutyinak semmi köze semmihez.
Az ellenőrök külön odafigyelek azokra a falukra, ahol nincs trafik. Rengeteget foglalnak le.
Péter három városban nyitott volna trafikot, mindenhová szó szerint ugyanazt a pályázatot adta be. Három teljesen különböző pontszámot kapott.
Lehet kutakodni a dokumentumokban, de a munkát nehezíti, hogy maguk a pályázatok nem nyilvánosak.
Az NFM elárulta a neveket, nemsokára közzéteszik mind a 15 ezer trafikpályázatot is.
Adósságokban fuldokolnak, és futnak a pénzük után a trafikok. Veszélyben az egész dohánypiac.
Csöbör Katalin fideszes képviselő és alsózsolcai alpolgármester férje nagyon szerencsések.
Egy hónap múlva választunk, nézzük, ki mit ígér. Az Összefogás óvatos konkrétumokkal jön, és azzal, hogy mi nem lesz. A Jobbiknak könnyű: úgy ígér, hogy tudja, sosem kell megvalósítania.
Az MSZP visszaadná a 40 ezer pórul járt család megélhetését.
A Jobbik eltörli az egész rendszert.
A támadó nem kapott pénzt. Videó.
Decemberben találták meg az eltűnt cigibevételt, éves szinten 113 milliárddal kevesebb áfa jött.
Az egymillió forinttal járó elismerést a hvg.hu és az átlátszó.hu újságírói kapták.
Előbb ütöttek, aztán kérdeztek Encsen.
Hadházy Ákos, szekszárdi önkormányzati képviselő júniusban lépett ki a Fideszből.
Kormányrendelet tiltja be őket május 30-tól.
TeszVesz, Vatera, Apród, Topapró, Expressz és Apróhirdetésingyen -710-szer hirdettek ezeken dohányt.
Tavaly a felnőttek 28 százaléka dohányzott naponta, idén már csak 19 százalékuk.
Kötelezték az NFM-et, hogy adja ki a trafikpályázatok értékelését és az elbírálók névsorát.
Szeptemberben 155 ezer szál cigit és hat kiló dohányt foglaltak le Budapesten és környékén.