
Árpa Attila megszegte a KRESZ-t, kék villogóval eredtek utána a rendőrök
A színész motorral közlekedett péntek délelőtt, amikor tetten érték.
A színész motorral közlekedett péntek délelőtt, amikor tetten érték.
Tovább emelkedik a YouTube egén a Marsra magyar! csillaga.
Személyes indítékra gyanakszik.
Nem értett egyet az elsőfokú döntéssel az ügyészség.
A színészek hangot adtak a sérelmeiknek.
Más szinkronizálta a Bécsi vér című sorozat magyar szereplőit, ami nagy indulatokat keltett a színészekben.
A Sunday Brunchban mást is bejelent.
Közösen nyilatkoztak a műsor után történtekről.
A Nagy Ő fináléja megkavarta a televíziós nézettséget.
A szexmunkás mellett mindenkinek jelezte, mennyi könyörületre számíthat a nyilvánosságban az, aki mélyről jön, és hibázik.
Végső döntését egy túlfűtött kalandozás előzte meg Toszkánában, ahol mindkét lány bedobta a bájait.
„Mindenkinek a múltjában van valami, amit nem szívesen vállal.”
Kinyitott a húspiac, 19 nő különböző technikákkal próbálja meghódítani a producer szívét, vagy egyéb szerveit.
A színész továbbra is tagad.
Nem jött be a netes társkeresés.
Gyafi 69 éves volt.
A színész tagadja bűnösségét.
Alexandra nem kímélte tilosban járó párját.
Katalin kedden szenvedett agyrázkódást.
A színész édesanyja tegnap szenvedett balesetet, a segítség pedig a vártnál jóval később érkezett.
Kamarás, Árpa, Kinizsi vagy Tóth?
Ha nem lennék híres ember, a kutya sem foglalkozna ezzel az üggyel – mondta.
Barátai még viccelődtek is azzal, hogy a színészt Pablo Flektorbárnak becézték. Árpa azt kéri, jogerős ítélet nélkül ne törjenek pálcát felette.
Kiderül, mire képes a táncparketten.
Ismert embereknek is lehetnek balhés ügyeik.
Két évig nyomoztak az ügyben, a rendőrség már átadta az adatokat az ügyészségnek.
Kitartást, jobbulást és sok erőt kívánok minden covidos „bajtársamnak” – írta bejegyzésében.
Az új sportcsatorna, az Arena4 NFL-műsorának arca lesz.
Juszt Balázs rövidfilmjében egy régi szerelmespárt alakítanak. Dobó Kata egy óriási fakkjút is elereszt.
A Szent Koronával sem érdemes viccelődni, és helikoptert sem tudott intézni Hende Csaba, igaz, Gripent végül igen. Ez csak három dolog, amit eddig nem tudtunk az Argo 2-ről, de most, hogy megnéztük rendezői kommentárral, már igen.
Ütős előzetes jött ki a magyar Gyilkos túrához, Mátyássy Áron izgalmas thrilleréhez, a Víkendhez.
Az elmúlt öt év magyar filmjeinek legjobb nyitását hozta az Argo 2, Árpa Attila következő filmje mégsem az Argo 3 lesz, hanem egy kilencvenes évek alvilágában játszódó gengsztereposz. Interjú.
A Liza a rókatündért az első hétvégéjén 12 ezren látták, a Megdönteni Hajnal Tímeát 34 ezren.
És az első résznél határozottan jobb. Hajsza egy floppy után, titokzatos nindzsa, véres szamurájkardozás – ha szerette a kilencvenes éveket, ezt a filmet imádni fogja.
Itt az első trailer az Argo 2-höz, amivel a rendező hazai nézettségi rekordot szeretne dönteni.
Pedig a filmet még be sem mutatták, az utómunka miatt késik a premier.
Csak márciusban kerül a moziba az Argo 2. Tankot és szamurájkardot is kapunk a tapló humor mellé.