
Szombaton is folytatódott a magyarok dominanciája, könnyedén jött össze a feljutás
Törökország legjobbjainak esélyük sem volt Keszthelyen.
Törökország legjobbjainak esélyük sem volt Keszthelyen.
Amennyiben nyer a magyar válogatott, úgy jövő februárban a DK-döntőért játszhat a csapat.
Helyét a válogatottban debütáló játékos veszi át.
Az utolsó, ötödik mérkőzésen dőlt el minden a Davis-kupában.
Páros mérkőzéssel folytatódik szombaton a program.
Pénteken két egyéni, míg szombaton egy páros és két lehetséges egyéni mérkőzést rendeznek.
Tatabányán lép pályára a francia válogatott a mieink ellen.
Andy Murray 2019 óta először szerepel a Davis-kupa-csapatban.
Két szettben nyert a Marozsán Fábián, Valkusz Máté kettős.
A csapat a jövő hétvégén Sydney-ben csap össze az ausztrálokkal.
Juniorként berobbant, válogatottban már US Open-győztest is vert meg, az év végére top 100-as lenne.
Danyiil Medvegyev bebiztosította a győzelmet.
A világ legjobb párosa túl nagy falatnak bizonyult.
A hatszoros Grand Slam-torna-győztes úgy nyilatkozott, nincs elég ideje a jelenlegi feladatai elvégzésére.
A teniszező azt szeretné, ha befagyasztanák a rangsort. Amint lehet, rögtön játszana.
A teniszező vadul ünnepelte meg a magyar válogatott Davis-kupa-győzelmét.
Balázs elsöpörte ellenfelét, Fucsovics hátrányból felállva nyert a belgák ellen. A 3:2-es győzelemmel ott lesznek a novemberi madridi döntőben.
Egy sima első szett után Coppejans egyenlített, a harmadik játszma fordulatos lett. A magyarok 1-1-re állnak a belgákkal.
Az első egyest elbukta a magyar teniszválogatott. Fucsovics Márton javíthat.
A magyar teniszválogatott a legjobbjuk nélkül kiálló belgák ellen játszik Davis-kupa-meccset Debrecenben.
A teniszező kiegyezett a magyar szövetséggel, játszik a belgák ellen.
A teniszszövetség sportigazgatója a kormánytámogatás elmaradására utalt.
A szövetséggel való konfliktusa miatt lehet, hogy a legjobb magyar teniszező nem fog játszani a válogatottban.
A döntőben Kanada 2-0-ra kapott ki.
A Barca-futballista Piqué találta ki, cége szervezi az új Davis-kupát, egyelőre bökkenőkkel.
Balázs Attila és Ilja Marcsenko mérkőzését sötétedés miatt nem tudták befejezni.
Ezzel 2-1-re vezetnek a magyarok a Davis-kupában.
Balázs Attila simán kikapott a tenisz Davis-kupában, vezetnek az ukránok.
A Davis-kupa csapat kapitánya szerint ahol ő van, ott nem lehet rossz hangulat.
Több mint egy év után tér vissza a teniszező.
Szeptemberben a legerősebb keret állhat ki az ukránok ellen.
Cáfolta a Magyar Nemzetben neki tulajdonított nyilatkozatot. A Davis-kupában viszont játszana.
A tét: jövő februárban ismét a madridi döntőért játszhasson a magyar férfi teniszválogatott.
A párost is gyorsan behúzták, teniszválogatottunk ezzel ismét az euró/afrikai zónában játszik majd.
Nagy Péter egyszer már legyőzte a világranglista harmadikat, aki Gerard Piquéről, Nagyról, Piros Zsomborról és a szeméről is mesélt.
Piros Zsombor két labdára volt, hogy legyőzze a nála több, mint 300 hellyel előrébb álló Kohlschreibert a Davis-kupa első meccsén.
A barcás Piqué szétzilálta a teniszkupát, amiben pénteken kezd a magyar csapat a németek ellen.
Hiába bombaerősek a németek, nem bízhatják el magukat a teniszválogatottunk ellen.
A címvédő franciákat verték.
A csehek sem hitték, hogy csak az utolsó egyesben dől el a Davis-kupa Világcsoport-osztályzó.
Nem sikerült bravúr a Világcsoport osztályozóján. A nagyobb rutin és játéktudás döntött a 3-2-re nyerő vendégek javára. Fiataljaink utolsó erejükig küzdöttek, jövőre is ott leszünk a legjobbak között.
A pénteki Piros Zsombor-győzelem után most páros vitt véghez csodát. A sokkal erősebb cseh csapatot győzte le, ráadásul 0-2-ről megfordítva a meccset, 2-1-re vezetünk a Davis-kupában.
A magyar teniszező élete győzelmével a világranglistán nála 320 hellyel előrébb állót vert, aztán jött Lukas Rosol és leütötte a pályáról Valkusz Mátét. A csehek elleni Davis-kupa 1-1 az első nap után.
A 24.hu szerint ez már a Pénzügyminisztériumban is szemet szúrt.
A tenisz szövetség sportigazgatója szerint anyagi következményei is lehetnek a bojkottnak.
Köves Gábor eddig nem tudott róla, hogy Fucsovicsnak problémája lenne vele.
Gerard Piqué, a Barcelona védője az ötletgazda.
DK: a férfi teniszválogatott nem tudta meglepni a belgákat, de mindennek látni az okát.
Láb közötti átemelés, pont a vonalra, ilyet is tud a legjobb magyar teniszező.
Csak megszorítani tudtuk a világ 3. legjobbját, Belgiumot. Fucsovics nagyot küzdött, de nem bírt a jóval esélyesebb Goffinnel.
Már az is bravúr, hogy elvettünk egy győzelmet a tavalyi döntőstől, Fucsovicsék továbbírhatják a magyar férfitenisz történetének egyik legnagyobb sikerét.
Hiába egyenlítettek a belgák 0-2-ről a döntő szettben bréklabdával sikerült a szépítés, maradt rermény vasárnapra.
A Fucsovics Márton, Balázs Attila duó 2-0-ra is vezetett, de Belgium egyenlíteni tudott, az ötödik szett döntött. A párharcban a belgák vezetnek 2-1-re, vasárnap két egyes dönthet.
A nyerhetőnek gondolt egyest bukta el a legjobb magyar teniszező Belgiumban. Sérülése is hátráltatta a Dk-nyolcaddöntőben.
A magyar Davis-kupa-csapat az oroszok elleni bravúr után a világcsoportban a belgákkal játszik. A világranglista hetedikje náluk van, de így is van esély a győzelemre. A sorsolásunk kedvező.
A franciák 16 év után győztek.
A második nap után 2-1-re vezetnek a belgák ellen.
A meccset 2018. február 2-4. között rendezik, valószínűleg idegenbe megyünk.
Játékosként majd edzőként is eljutott Köves Gábor világcsoportba, Fucsovics Márton meg hős lett.