
Nem fújtak be egy nyilvánvaló tizenegyest a Manchester United ellen
A játékvezetői bizottság is bocsánatot kért az eset miatt.
A játékvezetői bizottság is bocsánatot kért az eset miatt.
Reagált a Honvéd a játékvezető-bizottság elnökének nyilatkozatára.
A korábbi játékvezető eddig a bolgár szövetségnél dolgozott.
Maga kérte, hogy ne hosszabbítsanak vele szerződést.
Szymon Marciniak nem sokkal a BL-döntő előtt keveredett kellemetlen botrányba.
A klub tulajdonosa, a brazil világbajnok Ronaldo Nazário szerint elfogadhatatlan, ami történt.
Élete első meccsét vezette az olasz orvostanhallgató.
Érzékeny területen térdelte meg a reklamáló futballistát.
Az elmúlt években csökken a bírók száma, népszerűsítik a foglalkozást a fiatalok körében.
Kiosztott két piros lapot, és két büntetőt is ítélt. A vesztes csapat bunda miatt feljelentést tett.
Nem megy hazai pályán a sztárnak, egyre sértődékenyebb.
Csak arra kérte, hogy fújjon ugyanúgy a Realnak, mint a Barcának.
Összesen 1,4 millió eurót számlázott az elnökhelyettes.
Az MLSZ elismerte, ha egy bíró súlyos hibát követ el, negatívan befolyásolhatja a minősítését.
Argentínának és Franciaországnak is fújt már meccset a vb-n a 41 éves sípmester.
Majdnem egy órát hosszabbítottak eddig a lejátszott négy mérkőzésen.
Az egész focivilág felkapta a fejét, hogy miért vették el Ecuador gólját.
Johan Hamel edzésen kapott agyvérzést, nem tudták megmenteni az életét.
Kiss Antal: Szeretném megnevezni a felelősöket. Ők a játékvezetők.
Sokan örülnek az angol bajnokságban, átláthatóságot remélnek tőle.
Az erőszakos futballistát letartóztatták.
Kétszer is az év játékvezetőjének választották.
Maradandó halláskárosodást szenvedett az egyik játékos.
Megoperálták, stabil az állapota.
Az olimpiai bajnok teljesen elvesztette a fejét.
A döntetlennel a házigazda is kijutott a katari világbajnokságra.
A Manchester United menedzsere visszaszólt a liverpoolinak.
Már nem ő a játékvezetői bizottság főnöke.
Szerencsére mindketten jót nevettek az eseten, és folytatódott a játék.
Hetvenéves volt.
A házigazda a 100. percben szerezte meg a győztes gólt.
A Szent István-bazilikában búcsúztatták a játékvezetőt.
Ott van minden idők legnagyobbjai között.
A magyar szakember 65 éves volt.
33 évvel ezelőtt olyan inzultus ért egy játékvezetőt, hogy kollégái sztrájkot hirdettek.
Laczkó Georgina emlékére a Pest megyében rendezendő valamennyi hétvégi labdarúgó- és futsalmérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik.
Egy furcsa piros lap utóélete.
Rebecca Welch 11 éve döntött úgy, hogy játékvezető lesz.
Egy negyedosztályú bajnokit kapott. Egyelőre.
A külföldi mennyei megyeiben is zajlik az élet.
Hatalmas mentés: a játékvezető blokkolta a gólba tartó labdát.
Felix Brych végzett a szavazás élén.
Kiss Lajost a hazai és nemzetközi sportvilág is gyászolja.
A szurkolók nélküli meccsek nagyobb hatással voltak a játékvezetőkre, mint a játékosokra. Mennyit érnek a szurkolók? Létezik a hazai pálya előnye?
Igor Pajac téves döntései befolyásolták a Rijeka-Eszék-meccs végeredményét.
Erling Haaland a játékvezetővel ütközött össze a Bayern elleni meccsen.
A futballisták legjobb barátjának adja ki magát, aztán kiállítja őket, és közben még a show-t is ellopja spanyol Mateu Lahoz. Guardiolának, Mourinhónak is megvan róla a véleménye, Iniestát pedig zavarta a pályán.
Házi őrizetből szökve ütközött össze egy gyorsvonattal.
A bírók nem voltak hajlandók dolgozni a hétvégi fordulóban a társukat ért támadás miatt.
A 2011-es Bajnokok Ligája-döntő jelentette közel 30 éves játékvezetői pályafutásának a csúcsát.
A vádalkut kötő személyeket ítélték el, súlyosabb büntetések ez után várhatóak. 6 személy ellen.
Ritkán kap akkorát futballbíró, mint az Atleti-Juvén. Erre mondják: belenézett a labdába.
Egyben viszont túlteljesítenek. A BVB-Barcán a szabálytalan védés a videóbírót se érdekelte.
Ismét súlyos hiba volt a Rams–Saints meccsen, a Patriots szó szerint megállíthatatlannak tűnik, rákot legyőző falember szerzett touchdownt.
Nyolc ember, köztük négy bíró ellen emeltek vádat a kézilabdás bundaügyben. Egyikük rendőrként dolgozott.
A Vasco-Sao Paolo rangadón élt új jogkörével a játékvezető.
A horvátoknál sokan úgy látták, hogy Sigér fejese nem jutott át teljesen a vonalon.
Káoszba fulladt csütörtökön a Honvéd-Craiova EL-selejtező, miután egy román szurkoló hanggrántátot dobott a bíróra. A kispestiek pedig meg is óvják a meccset. De kizárhatja-e az UEFA a románokat?
Az EL-meccs 120. percében Hunter a földre is került a robbanás után. Leállt a meccs.
Gól ment el a júniustól élő új szabályon.