63 találat az Indexről, és 90 a környékéről.

Ráfáztunk az olcsó csirkehússal, most megfizetünk miatta
Az agrármérnök szerint hamarosan valós ár-érték arányok alakulhatnak ki a baromfitermékeknél.
Halálra gázoltak egy férfit, aki kiskacsákat segített át az úttesten Kaliforniában
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.


Felfedezték az első kacsaszerű dinoszauruszt
Modellezték, hogy nézhetett ki a dinó.

Kitört a madárinfluenza Szabolcsban, 37 ezer madarat kell leölni
A Nébih megtette a szükséges lépéseket.

Szalai nem megy a Chelsea-be, Fabrizio Romano lelőtte a török kacsát
A Fenerbahçe csak fel akarta verni a védő árát.

Újabb baromfiállományt számoltak fel a madárinfluenza miatt
Minden gazdának be kell tartania a járványvédelmi előírásokat.

Itt a madárinfluenza, felszámolnak két állományt
Több mint harmincezer szárnyas esik áldozatául az intézkedéseknek.

Már a lúd- és a kacsaállományban is megjelent a madárinfluenza Magyarországon
A lúd- és a kacsaállományban jelent meg a vírus.

Lopják a kacsákat Hevesben
A rendőrséget még nem, az önkormányzatot már keresték az ügyben.

Cseh László grillezéssel ünnepli és piheni ki az olimpiát
Az Asztalfőn a világklasszis úszó, aki azt mondja: soha nem szabad feladni, mert mindenből van kiút!

Az év kacsája: laborban készül a libamáj
Az Európai Parlament is lép a kaliforniai tilalom után.

A vízbe kerülő műanyagokkal nem tud elszámolni a tudomány
Az óceánok különös műanyagainak még különösebb sorsa.

Ha házasságot kötne, a Práterben egy múzeumi gép bárkit összead
Van ott egy pofozóember is.

Bicskás pecsenye az egykori BM klubban
A pillanat, amikor Pierre-t cserbenhagyja az éles nyelve.

Bajba jutott kiskacsákat kellett kimenteni
Víznyelő rácsa alatt rekedt a család.

A kacsa húsa, meg a mája, meg amit nektek főztem
Balatoni kaland, Pierre kóstolgat: Neked főztem.

Videó: a kacsák betartják a közlekedési szabályokat, már csak az embereknek kéne
Angyalföldön örökítették meg a két szárnyast, akik a gyalogátkelőt használták az úttesten való átkelésükhöz.

Kacsatánc a javából
Új zene műfajt teremtett egy… kacsa.

Óriásberuházással nőne még nagyobbra a Tranzit Csoport
A Tranzit Csoport most 20 milliárd forintból épít új állattartó telepeket, de bővítik a vágóhídi és az élelmiszeripari kapacitásokat is.

Még a néma kacsákat is vitte a kiskunmajsai betörő
A gyanú szerint hét betörést követett el 2020 márciusától júniusáig.

Alföldi Róbert videóban neveti ki a kormánypárti sajtót
Soros György, Karácsony Gergely vagy Gyurcsány Ferenc a titokzatos idegen?

Jól vannak a metrómegállító kiskacsák, de az anyjukat sajnos már aligha látják
Ugyanis hiába próbálkoztak sokáig, nem sikerült befogni. A kicsik viszont két hónap múlva már a szabadban lesznek.

Így totyogott a síneken a kacsacsalád, ami megállította a 2-es metrót
Rövid ideig teljesen áramtalanítani kellett az eltévedt kacsák miatt.

Kacsák miatt nem járt a metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között
Egy kacsacsalád ment a vágányok közé. Pótlóbuszokkal szállították az utasokat egy ideig.
Kacsahadsereget kap Pakisztán a sáskajárás ellen
Kína küldi az országba a szárnyasokat. Pakisztánban már a búzatermés is veszélyben van.

Kacsaláb magyarázhatja meg a dinoszauruszok extrém gyors növekedését
A kiskacsák fejlődését segítő különleges csontszövet már az ősöknél is jelen lehetett.
Ismét exportálhatnak kacsát és libát Kínába a magyar termelők
Feloldották a madárinfluenza miatt bevezetett korlátozást.
Kétszáz kiskacsa pusztult el egy tűzben
Kigyulladt egy állattartásra használt épület Tiszakécskén.

Keresi a rendőrség a békéscsabai kacsaszobor-rongáló rémet
A tettes letörte egy szoborcsoport egyik darabját, két óra múlva aztán valaki jól el is lopta.

Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban
Brutális felvételek készültek a telepről.

Jaj, hát hogy szalad a kis kacsacsalád!
Budapest legnagyobb kacsacsaládmentése kollégánkkal és a legjobb fej rendőrökkel!
Sok munkahely szűnt meg a madárinfluenza miatt
Már kilenc feldolgozó üzem bezárt, mert nincs elég kacsa és liba, tízezrek megélhetése lehet veszélyben.

20 százalékkal drágulhat a kacsahús
A madárinfluenza miatt hetekre leálltak vágóhidak.

Heteken belül elfogy a kacsa és liba Magyarországról
A madárinfluenza-járvány miatt szeptemberig hatalmas készlethiány várható.
Több ezer állást fenyeget a madárinfluenza
Nem kapnak kártérítést, becsődölhetnek a feldolgozók.

Nem lehet kacsát és libát kapni a boltban
És még legalább fél évig nem lehet majd, mert az madárinfluenza ennyire kicsinálta az állományt.
Kigyulladt egy kiskacsanevelde Csongrádban
Hatezer kiskacsa volt az égő fóliasátor alatt.

Putyin a tábornokok puccsa miatt tűnt el?
Az orosz net a halálhírét kelti, szóvivője szerint jól van. Volt agytrösztje azt írja, belharc állította félre.
Madárinfluenzát mutattak ki egy Békés megyei kacsaállományban
A teljes állományt leölik.

Ezer kacsa pusztult el Ópusztaszernél
Másik ezer pedig az úton rohangál, miután felborult egy teherautó.