
Kizárták Návai Anikót a Golden Globe-díj szavazói közül
Megsértette az etikai kódexet.
Megsértette az etikai kódexet.
Csak utólag derült ki az igazság.
Az ellenzékiek kijelentették, nem akarnak közösködni a kormánypárttal.
Miután a júliusi puccs utáni felszólításoknak nem tett eleget a junta és nem állította vissza az eredeti állapotokat, az Afrikai Unió kizárta Nigert.
A világbajnokságon nem volt hajlandó kezet fogni orosz ellenfelével.
Másik csapat veheti át a helyét.
Nem szolgálnák a demokratikus alkotmány szabad működését.
A klub fellebbezést nyújt be az ítélet ellen.
Ferenc pápa ellenjegyezte a döntést.
Ördögi átverés állhat a GrillAngyal nevű cég mögött.
Állítólag most többet ártunk a szövetségnek, mint használunk.
A nyomozásnak súlyos következményei lehetnek.
Berendelte alkalmazottakat, kevesen tarthatják meg az állásukat.
Az ellenzéki párt etikai eljárást kezdeményez a volt pártelnök bizalmasa ellen, aminek kizárás lehet a vége.
Sokan bírálják Gerhard Schrődert orosz olaj- és gázipari cégeknél betöltött zsíros állásai és feltétel nélküli Putyin-barátsága miatt.
Akik szoros kapcsolatban vannak a két állammal, azokat el kell távolítani a fontos beosztásokból.
A szövetség elnöke úgy látja, ettől függetlenül nem lenne szabad az orosz játékosokat büntetni.
Fontos a párbeszéd Oroszországgal, a világ egyik legnagyobb búzatermelőjével a válság enyhítése érdekében.
A német teniszezőt botrányos viselkedése miatt zárták ki a tornáról.
A kormány az utolsó pillanatban mondta le a mai sztrájktárgyalást, ám az érdekvédők ennek ellenére is megpróbáltak bejutni a minisztériumba.
A kínai kommentelők a magyar sportoló mellett.
Nem csak a rövidpályás gyorskorcsolyában hoztak véleményes ítéleteket a bírák.
Az olimpiai döntőn történtekről megkérdeztünk egy versenybírót is.
Tíz napjuk maradt, hogy rendezzék a tulajdonosi hátteret.
A Ferencváros El-csoportellenfele is aggódhat.
Fekete Miklós november 15-ig még fellebezhet.
Minek is az a demokrácia?
Süle Zsolt kijelentéseit vállalhatatlannak tartja a szocialista párt.
Fizetésről mint fegyelmező eszközről, minősíthetetlen hangnemről és szexuális zaklatásról nyilatkoznak Perjés János volt munkatársai.
Hiába vették jegyzőkönyvbe a panaszokat, nem repült a vasszék, nem volt abúzus és mindenkit kifizetnek – állítja Perjés János.
A pártigazgató szerint talán sosem volt még olyan erős az egység az MSZP-ben, mint most.
Három másik politikus távozhat a pártból, és tucatnyinál több megyei szervezet tervezi a szakítást.
A 2019-es önkormányzati választáson az MPE jelöltjei - a polgármesteri cím elnyerése mellett - 16 egyéni és 1 listás mandátumot szereztek meg.
Hosszú kapcsolat végére tettek pontot a kizárással.
Az egyetem rektora szerint a jogi kar hallgatói csaltak az online vizsgán.
Bár a konzervatív pártcsalád a magyar miniszterelnök több követelésének sem engedett, egy fontos részlet megváltozott.
Márciusban lehet döntés arról, hogy egész delegációkat lehessen kizárni az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.
Apjok Norbert hazudott a diplomájáról.
Az I. rendű vádlott vezető védője több tanú képviseletét is ellátta az eljárásban, ezért a bíróság kizárta az érintett védőt az ügyből.
Az ellenzéki erő negyedik képviselője ugyanakkor bejelentette, hogy részt kíván venni a parlament munkájában.
Rocky Balboát is idézte.
Szerdán vitázhatnak az ügyről, de nem biztos, hogy akkor szavaznak is.
Egy néppárti képviselők által írt levél szerint sokkolóak és szégyenteljesek a fideszes politikus nyilatkozatai.
Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint a vétója miatt folyamatosan veszít a népszerűségéből a párton belül.
Kizáratnák az Európai Néppárt ifjúsági szervezetéből a Fidelitast az ifjú momentumosok.
Az Indexnek nyilatkozó Taróczy Balázs túlzottnak tartja a szerb játékossal szemben alkalmazott szigort.
Dühében a vonalbíró torkának ütötte a labdát.
Szexuális zaklatás miatt zárták ki, de a rendező megpróbálta érvényteleníttetni a határozatot.
Úgy vélik, hogy a költségvetési csalással is vádolt országgyűlési képviselő súlyosan árt a Fidesz–MPSZ jó hírének.
Az állítja, kizárásáról a múlt héten kapott levelet, amelyet senki nem írt alá.
A Karpati Lviv a Dinamo Kijev és a Sahtar Donyeck után az ország egyik legnépszerűbb klubja.
Az angol klub a héten fellebbez a Bajnokok Ligájából való kizárása ellen.
Az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisített egy ilyen ötletet rejtett diszkrimináció miatt. Most újra elővették.
Ha a vádak igazak, akkor az Olimpiakosz Pireuszt még hárommillió euróra is büntethetik.
Abszurd doppinghelyzetbe került az orosz jégtáncos.
A gazdasági válság és a tagállamok észak-déli megosztottságának drámájában jelentéktelen mellékszál, hova tartozik a Fidesz.
Ha vége a járványnak, áll a Fidesz néppárti tagságáról szóló vita elébe, de most ez luxus szerinte.
A koronavírus-törvény meggyőzte őket arról, hogy a Fidesz nem maradhat a pártcsalád tagja.