863 találat az Indexről, és 471 a környékéről.

Rekordmennyiségű eső árasztotta el New Yorkot
Több mint ötven éve nem láttak ennyi esőt.

Teljesen tönkremehet Donald Trump
Tíz éven keresztül követett el banki csalást.

Meghalt David McCallum, az NCIS színésze
90 éves korában érte a halál.

New Yorkban elhangzott, mi lehet egyenlő az emberiség végével
Szijjártó Péter szerint az ENSZ e heti közgyűlése nem vitt közelebb a békéhez Ukrajnában.
Szakadékba zuhant egy iskolabusz New Yorkban, többen meghaltak és megsérültek
Egy hibás gumiabroncs miatt történhetett a tragédia.

Joe Biden alakításán röhög a fél internet, megint kínos helyzetbe hozta magát az elnök
Az amerikai elnök még kollégája haragját is kivívta.

Túladagoltak három bölcsődés gyermeket Amerikában
Egyikük meghalt, a többieket súlyos állapotban kórházban ápolják.

Novák Katalin: Magyarország nem dönthet az ukránok helyett az áldozatvállalásról
A köztársasági elnök a lövészárokban küzdő kárpátaljai magyarokról sem feledkezett meg.

Novák Katalin is felszólal az ENSZ-közgyűlésén
Az Egyesült Államok elnökének fogadására is elmegy a köztársasági elnök.

74 éves férfit lökött egy hajléktalan a sínekre
Ez idén már a tizedik alkalom.

Csodát láttak az emberek New Yorkban a nemzeti gyásznapon
Égi jelnek tekintették a különleges jelenséget a lakosok.

Egy magyar festőművész is megörökítette az ikertornyok pusztulásának pillanatait
A fájdalom és a trauma feldolgozására számtalan művészeti alkotás született.

Kozso elárulta, hogyan élte túl a 2001. szeptember 11-i terrortámadást
„Szeptember 11. után hazatérni igazi áldás, semmihez sem fogható megkönnyebbülés volt.”

Botrány New Yorkban, klímaaktivisták miatt szakadt félbe a női elődöntő a US Openen
Egyikük szó szerint a földhöz ragasztotta magát.

New Yorkban csillogtathatják meg tehetségüket a magyar fotóművészek
New York művészeti negyedében nyílt a kiállítás.

Verekedés tört ki a tüntetésen, ahol a New Yorkba telepített bevándorlók ellen demonstráltak
Elszabadultak az indulatok.

Megvan Marozsán Fábián első győzelme a US Open főtábláján
Öt szettben múlta felül ellenfelét a világranglistán 92. magyar teniszező.

Luxusszálló tetejéről ugrott le egy pizsamás férfi, kettészakadt a teste
Több mint hétszáz métert zuhant.

New Yorkban is letiltják a TikTokot a kormányzati eszközökről
Biztonsági fenyegetésnek tartják az alkalmazást.

Fegyverrel hadonászott egy nő Amerikában, a rendőrök elütötték
Több autósra is rászegezte a fegyvert.

Kártérítést követel a Met kirúgott, Putyin-barát primadonnája
Anna Netrebko nemrég Veszprémben lépett fel, Wiesbadenben azonban tüntettek ellene.

Mutálódik a koronavírus, egy hét alatt megduplázódott az esetek száma New Yorkban
Az egészségügyi szakértők amiatt aggódnak, hogy nem vagyunk felkészülve a legrosszabbra.
Filmre vette a fiatal New York-i orvos, ahogy megerőszakolja áldozatait
A férfi ártatlannak vallotta magát.

Káoszt és rendkívüli készültséget okozott New Yorkban egy videóblogger
Ingyen ajándékot ígért a közösségi média sztárja, több ezer fős tömeg gyűlt össze.

Öt órán át sodródott a tengerben egy New York-i férfi
Közel állt a kiszáradáshoz.

Kigyulladt és részben összeomlott egy daru New York belvárosában
Az eszköz egy több mint ötvenemeletes épület tetején volt.

Díjat nyert a Capa Központ AI-videója New Yorkban
A mesterséges intelligencia és az emberi látásmód közötti különbségre hívták fel a figyelmet.

Varga Judit egy világszintű problémáról beszélt New Yorkban
Az EU szankciós politikájára is kitért.

Szörnyű árvíz pusztított Amerikában
New York és Vermont államokat öntötte el a víz.

Tömeges lövöldözés volt New Yorkban
Rendkívüli módon megugrott a gyilkosságok száma a városban.

Két busz ütközött New Yorkban, rengeteg a sérült
Mindkét jármű tele volt utasokkal.


Tíz perc alatt 62 hot dogot evett meg egy férfi, a „sportág” koronázatlan királya
Csalódott a teljesítménye miatt.
A reggeli csúcsforgalomban, egy zebrán szúrtak le egy férfit New Yorkban
A tragédiáról videó is készült.

Az amerikai írócéh sztrájkja ellenére is átadták a Broadway legfontosabb díjait
Vasárnap rendezték meg a Tony-gálát.

New York fulladozik a narancssárga ég alatt
A veszélyhelyzet miatt sorra törlik az eseményeket, és csaknem 5000 repülőjárat vesztegel a földön.

New York városa beperelte a Hyundait és a Kiát, mert túl könnyű ellopni a kocsijaikat
Robbanásszerűen megsokszorozódtak az autólopások.

Már New Yorkot is teljesen elborította a kanadai erdőtüzek füstje
Narancssárga köd borítja a várost.
Egy New York-i étteremben nyitott tüzet egy férfi
Egy embert fenékbe lőttek.
Megvádolták a férfit, aki lelőtt egy 20 éves nőt, mert az rossz kocsifelhajtóra fordult be
A fiatal lány barátaival igyekzett egy buliba New York államban.

A halál torkából mentette meg a barátját Woody Allen
Nem először volt erre példa.

A járvány idején félmillióval csökkent New York lakossága, Florida felé vették az irányt
San Franciscoból még nagyobb arányban vándoroltak el.

New York süllyed a felhőkarcolók súlya alatt
Komoly bajban van a város.

Megszólalt a taxisofőr, aki megmentette Harry herceget és Meghan Markle-t a paparazzóktól
A taxisofőr szerint New York biztonságos hely, és nem eshet baja a hercegi párnak.

Novák Katalin: A remény jövőjét nyújtsuk, ne a háborút
New Yorkban szólalt fel a köztársasági elnök.

15 évet kaphat a volt tengerészgyalogos, aki megfojtott egy hajléktalant a metrón
A férfi azt kiabálta, hogy éhes és szomjas.

Megfojtottak egy utcai előadóművészt a New York-i metróban
A dulakodásról felvétel is készült.

Ed Sheeran nem vehetett részt nagymamája temetésén
A világsztár egy ellene folyó szerzői jogi per miatt nem tudott részt venni a búcsúztatón.

Karl Lagerfeldre emlékeztek az idei Met-gálán
A vendégek még a divattervező macskája előtt is tisztelegtek különleges ruhakölteményeikkel.