
Teljesen elrontották a műemlék templom felújítását
Tönkrement az orgona, és a mennyezet is beázott Tiszaföldváron.
Tönkrement az orgona, és a mennyezet is beázott Tiszaföldváron.
A miniszter szerint a magyar kormány támogatja Ukrajnát.
Balog Zoltán szentelte fel a diaszpóraközpont templomát.
A miniszterelnök levelet küldött a Marosvásárhelyi Református Kollégium gyülekezetének.
Kilenc évig dolgozott a parókián.
A magyar egyháztörténetben először fordult elő ilyen.
Ha szükség van rá, ha bajban vannak, két román tannyelvű osztályt is szívesen befogadnak.
Úgy látja: lehet abból jó vita, hogy miért szól bele az egyház az állam ügyeibe.
A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta a püspököt.
Tizenkétezren csatlakoztak az akcióhoz.
Húsvét üzenete nem elbizonytalanítani akar, véli a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
Utánajártunk, hogy a karácsonyi miséken, istentiszteleteken miként fogadják a felekezeten kívülieket, netán az ateistákat.
A református püspök szerint a lakosság harmada bizalmatlan bármilyen központi utasítással szemben.
Tizenöt éve tartó vita zárult le.
A határozat a Magyar Közlöny aktuális számában jelent meg.
A református püspök, volt miniszter egyetért a nemrég elfogadott törvénymódosítással.
407 épület sérült meg a pénteken lesújtó viharban.
Pásztor Dániel Csomós Józsefet váltja, megbízatása hat évre szól.
Országszerte megemlékeztek az évfordulóról.
A Dunamelléki Református Egyházkerület vezetőjét novemberben választották meg.
Szeptemberben nyílik a református egyház újabb központja, ahová nemcsak a drog- és alkoholfüggők fordulhatnak, de várják az online-függőket is.
A fővárosi önkormányzat tíz évre adja az ingatlant a Teleki téren.
A gyülekezetek május másodikától tervezhetnek istentiszteleteket személyes jelenléttel.
A járványhelyzet miatt televízión keresztül követhetik az istentiszteletet.
Balog Zoltánt megválasztották a református zsinat lelkészi elnökének. A jelenlévő 99 zsinati tagból 64-en szavaztak rá.
Az emberi erőforrások korábbi miniszterét ma iktatták be hivatalába.
A volt miniszter mellett Pásztor Dániel is püspökként folytatja szolgálatát a Magyarországi Református Egyházban.
Van, ahol erdőben, van, ahol interneten lesz szertartás karácsonykor.
Az egyházak felhívták a hívek figyelmét, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat.
A miniszterelnök a reformáció emléknapján közölte, hogy a kormány ezután is kész a református egyház mellett állni.
Az Árpád-kori templomot mintegy 165 millió forintból újították fel, főként uniós forrásból.
Varga Mihály pénzügyminiszter a kereszténység értékeit emelte ki az átadási ünnepségen.
Most derült ki, miről beszélt a házelnök augusztus végén. Például szerinte a legrosszabb kereszténydemokrata politika is jobb, mint a legjobb nem keresztény politika.
És nem ez az első alkalom. Tavaly 650 millió forintos telket kaptak ajándékba.
Az áldozatok családtagjai javára.
A Ráday utcai épület teljesen használhatatlanná vált. A diákokat sikerült elszállásolni.
A református egyház hozná létre a kórházat az ottani magyaroknak, akiket aztán Magyarországon kezelnének.
A szlovákiai püspök szerint az ügy a zsinati tanács elé kerül, de nem valószínű, hogy leváltják.
A református egyház vezetése nem díjazza a nemeshodosi egyházközség ötletét.
Tolna megyében két iskolát is átvettek az államtól. Az egyikben el sem indulhatott volna a tanítás, ha nem válik egyházivá.
800 milliót fordítottak rá, Lázár a nemzet identitásának és kultúrájának megőrzéséért az egyháznak adná.
30 év után először járt Katolikus egyházfő Svédországban.
Szerinte nem lehetne itt tartani az ide szétosztott menekülteket, hacsak "nem láncoljuk le őket egy nehezen elmozdítható tárgyhoz".
Egy bibliaórára 120 ezer forint, párkapcsolati tanácsadásra 40 millió ment el uniós támogatásból.
Komádiban a református egyház alapít iskolát, ahová csak nem roma gyerekek járhatnak majd.
A reformátusok kidobtak az ablakon több millió forintot: Szabó püspök benne volt a kampányfilm előkészítésében, de aztán nevetséges indokokkal letiltotta a bemutatót.
Szabó István Bölcskei utódja, a dunántúli püspök áldotta meg a felcsúti stadiont is. Orbán örülhet.
Levélben gratulált Szabó István református püspöknek, Balog Zoltán miniszter olvasta fel neki.
A jobbikos lelkészt nehéz lesz kidobni, ha a kereszténydemokraták is ugyanazt csinálják.
Nem merik elítélni Hegedűs Lorántot a Horthy megemlékezés miatt, mondja a jogtanácsos.