
A marokkói földrengés áldozatainak sürgősségi segélyezésére kér támogatást a Vöröskereszt és a Vörös Félhold
Higiéniára, vízellátásra és menedéknyújtásra lenne szükség.
Higiéniára, vízellátásra és menedéknyújtásra lenne szükség.
A WFP más programjai folytatódnak az etiópiai nehéz sorsú közösségek megsegítésére.
A sérültek és szorult helyzetbe került emberek megsegítésére.
A lépést az árak növekedése indokolta.
Meglepő események zajlottak le szerda este Brüsszelben.
Éppen kilencedik hónapjába lépett a háború. Szakértővel elemeztük, mennyi pénzt vitt el eddig Ukrajna nemzetközi támogatása.
A kormányfő szerint 450 millió euróra lenne szükségük.
Évente 3500 rászoruló családot támogatnak.
A hurrikán tetemes károkat okozott az országnak.
Az amerikai elnök beszélt a háborús fenyegetésről, a Kínához és Iránhoz fűződő viszonyról is.
A brit ápolónők és tanárok nem biztos, hogy tudják majd fizetni a számláikat.
A szervezet legnagyobb adományozójának számító Egyesült Államok megszüntette a támogatását.
Az Europol vörös riasztást adott ki.
Meghívta a Belügyminisztériumba Vecsei Mikós az elöljárót.
Összesen 4 millió forint magyar gyorssegélyt küldenek Afganisztánba.
A külföldiek helyzete is javul.
Terrortámadás történt az afrikai országban, többtucatnyian meghaltak.
Jól kezelték a koronavírus által okozott gazdasági problémát is Új-Zélandon.
Az EU és az Európai Beruházási Bank együttesen több mint 12 milliárd eurót ajánlottak fel.
Az ott élő magyar lakosság állandó hitközösséget szeretett volna.
Az amerikai elnök új segélycsomagot jelentett be lőszerekkel és drónokkal, Zelenszkij hálálkodik.
Fegyvert semmiképp, viszont segélyt annál inkább küld Magyarország Ukrajnába.
A sportolónál néhány éve rákot diagnosztizáltak.
A cégcsoport több segélyszervezettel is egyeztetést folytat az együttműködésről.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Elindítottuk az Index Iránytű mellékletét, amely egyfelől azt a célt szolgálja, hogy összekösse a felajánlót az adakozóval. Segítőt a segítővel.
Összeállításunkból megtudhatja, hol, hogyan segíthet a háború elől menekülőknek.
Ruhákkal, élelemmel, szállással segítenek az Ukrajnából érkező menekülteknek.
Jelenleg mintegy 22 millió ember szorul sürgős segítségre az országban.
Több mint ötezer tonna élelmiszert vittek el.
A katasztrófa közel négyszáz ember életét követelte.
A Tesla-vezér szívesen áldoz pénzéből az éhínség elleni küzdelemre, ha az ENSZ megmutatja neki, miként is kell ezt csinálni.
474 millió dollár értékű segítség humanitárius szervezeteken át.
Éhínség fenyeget Afganisztánban, és a táliboknak mindenképpen szükségük van a Nyugat támogatására.
Egészen elképesztő jeleneteket rögzített a Magyar Közút.
Rengeteg az áldozat a fegyveres összecsapások miatt, de az alultápláltság is óriási gondot okoz.
Igaz, a nagy részükhöz be kéne tartani azokat a fránya emberi jogokat.
Az ország úton van a totális káosz felé.
Koronavírus elleni vakcinával és élelemmel segítik őket.
A brit fél megerősítette, hogy növelik a Kabulba irányuló humanitárius segélyeket.
A tálib hatalomátvétellel indokolta döntést, ahogy az IMF is. A táliboknak egyelőre nincs miből kormányozniuk.
Több mint 70 milliárdos gyorssegélyt kaptak a tartományok.
Egy több milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását is tervezik.
150 ezer forint a maximálisan igényelhető összeg.
15,2 millió eurót osztanak szét.
Aki május végéig beoltatja magát, június 20-áig meg is kapja a juttatást.
2014 óta tart a jemeni polgárháború, ezalatt milliók váltak földönfutókká. Az ENSZ szerint a világ legnagyobb humanitárius katasztrófája alakult ki.
Humanitárius katasztrófa alakult ki Etiópia egyik szövetségi tartományában, Tigrében.
A baptisták és a Vöröskereszt is segélyakciót indított a földrengés áldozatainak megsegítésére.
2021-ben 16 millió embert kell majd az ENSZ-nek segélyezni Afganisztánban.
Csak nevetni lehet a történteken az özvegy szerint, aki takarításból él, de a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került.
Hallani totális káoszról, félretett telefonokról, de gördülékeny, sima ügyintézésről is a hivatalok részéről.
Bár az Orbán-kormány az azeriek mellett tette le a garast, az örmény menekülteknek is jut pénz.
Nagyon messze vagyunk az alapjövedelem bevezetésétől
Visszaeső turizmus és vendéglátás .
A segélyszervezetek szerint ez semmire nem elég a 10 éve polgárháborúban lévő ország lakóinak.
Ezzel Québec tartomány elvi lehetőséget kapott arra, hogy többségi tulajdonos lehessen a társulatban.