
Ideiglenes órarenddel indult el a tanév egy budapesti iskolában
A tankerület állítja, hogy minden rendben.
A tankerület állítja, hogy minden rendben.
Nem nehéz megfejteni, miért jelentős továbbra is az érdeklődés.
Van olyan diák, akinek nyolc tanára állt fel a státusztörvény miatt, a 16 ezres pedagógushiány mégis túlzás lenne?
A pénzösszeg mellett tanszercsomagokat is biztosítanak.
A DK szerint az idézetek az Orbán-rendszer újabb öles lépése a nyílt diktatúra felé.
A kiválasztott katona-oktatók egyenruhában jelennek meg az intézményekben.
A vakációnak vége, 8 órakor országszerte becsengetnek.
Havasi Katalin szerint már az első őszi lehűlés megbetegítheti a kisgyermekeket.
A magyarok a középmezőnyben vannak a drágulás tekintetében.
Sokan az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást.
Az viszont biztos, hogy a törvénynek megfelelően mindenképpen elkezdődik a tanév szeptember 1-jén.
A szülőknek a zsebükbe kell nyúlniuk, de több könnyebbséggel is lehet számolni.
Több mint 50 ezer forintba kerülhet gyermekenként az iskolakezdés Magyarországon.
A családi pótlék nem fedezi a tanszercsomagokat.
Szeptember elsején több mint egymillió gyereknek fognak becsengetni Magyarországon. Szüleik jellemzően több tízezer forintot költenek el augusztusban, hogy semmi se hiányozzon az iskolatáskából. Őket szeretnénk segíteni abban, hogy miként tudnak a költségekből úgy lefaragni, hogy az ne menjen a minőség rovására.
Óvodától egészen a felsőoktatásig igénybe vehető.
Augusztusban tetőzhet a forgalom.
Szükség esetén bevonják a pedagógiai szakszolgálatot az elbírálásba.
A szakorvos szerint nem elegendő a jelenlegi állami finanszírozás.
Ösztöndíjat kap, aki magyar iskolában tanul.
Ha szükség van rá, ha bajban vannak, két román tannyelvű osztályt is szívesen befogadnak.
A koronavírus-járvány lecsengett, de a bizonytalanságok időszaka nem ért véget.
Máshogy, mint máskor.
Országjárás, sztrájkok és polgári engedetlenségi akciók jöhetnek.
Mert a dátum eléggé önkényesnek tűnik.
Sok helyen arra számítanak, hogy az idei tanév nem lesz zökkenőmentes.
A fenyegetések ellenére is bevállalta néhány pedagógus.
Budapest környékén különösen nagy a forgalom.
Egy tanár fogja kísérgetni a diákokat egy másik településre, a szülők aggódnak.
A témában a Magyar Bankholding készített felmérést.
Az 5-6 gyermekesek vannak a legnehezebb helyzetben.
Nem lehet gyermekenként 15 ezer forintból megúszni, határ a csillagos ég.
A fogyasztók sokszor nem tudják hatékonyan érvényesíteni jogaikat.
Vitézy Dávid közlekedési államtitkár szerint ezzel gördülékenyebb lehet az iskolakezdés.
Az iskolakezdés megterheli a pénztárcát, jöhet a hitel, ám ősszel a hitelkamatok is meglódulhatnak.
A gázfűtés hiánya akár a magyar lakosságot – így az iskolákat is – elérheti.
A rezsicsökkentés hatása még nem érződik.
A párt szerint az egyedülálló szülők 30 ezer forintos juttatást érdemelnének.
Tanévkezdéskor az új ruha és cipő beszerzése jelenti a legnagyobb terhet a magyar családoknak.
Ötven százalékkal nőtt a tanszerek ára.
Sőt, pénzügyi támogatást is nyújt.
A kormány évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy a családtámogatások részévé teszi a tankönyvtámogatást.
Közbeszólhat az energiaellátás.
Az iskolatáskák, a tollak, a ceruzák, a mappák és a füzetek ára is nagyot emelkedik.
Már elérhető a kérelmek benyújtására szolgáló felület.
Az esetek öt százalékában szakember segítségére is szükség lehet.
Rosszul indult a jelenléti oktatás, két tanár is belehalt a Covid szövődményeibe.
Nyugaton már bevált ez a rendszer.
Napi hírösszefoglaló, avagy erről írt az Index szerdán.
Szülőket kérdeztünk szeptemberi iskolakezdésről.
A kézfertőtlenítés továbbra is fontos, de a testhőmérsékletet már nem mérik.
Az oktatási intézmények védettségi szintjéről csak hozzávetőleges képük lesz a tanároknak.
Hat termékről azonban hiányzott a felirat.
Pár nap, és várhatóan egymásnak feszülnek a hazai utakon az autósok, a gyalogosok és a rolleresek.
Néhol kérdésessé vált a szeptemberi iskolakezdés.
Várják a támogatásokat a 1353-as adományvonalon és az iskolakezdesegyutt.hu oldalon.