88 találat az Indexről, és 57 a környékéről.

Balesetveszélyes kerítésfal miatt zártak le egy játszóteret Egerben
Jelzőszalaggal kerítették körbe.

Integrált mesejátszótérrel rehabilitálják a gyógyuló gyerekeket a Bethesdában
Az avatáson a Miniszterelnökség egyik államtitkára is részt vett.

Patkánytanya lett egy játszótérből Hódmezővásárhelyen
Lakórendszert építettek ki, sőt már a közeli társasházba is bejutottak a patkányok.

Jó hír a kirándulóknak: fejlesztik a váraljai parkerdőt
Többek között lesz fedett pihenőhely, játszótér, mosdó és kerékpártároló is.

Játék fegyverrel raboltak ki négy kiskorút, fogházbüntetést kaptak
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Csalással vádolják Pécs polgármesterét
Más beruházásaival ékeskedhet.

Idegen ember fotózgatta a játszótéren Tóth Gabi kislányát
A férfi nem értette, mi ezzel a probléma.

Hol a Nadrágom? – tette fel a kérdést a II. kerület polgármestere
Őrsi Gergely jó hírről számolt be.

Soltész: A vidékiek továbbra is számíthatnak a kormány támogatására
A kistelepülések több mint 280 milliárd forinthoz jutottak a Magyar Falu Programon keresztül.

Hiába a civil tiltakozás, egy újabb fővárosi zöld szigetet építenek be
Korábban már a takarítására sem volt pénze az önkormányzatnak.

Egyre ritkábbak a szabálytalanságok a játszótereken
Átlagosan minden második mászóka vagy csúszda esetében állapítottak meg jogsértést.

Elszabadult kenguru okozott riadalmat Vas megyében
A rémült állatot egy vönöcki játszótéren fogták be és adták vissza a gazdájának.

Gyerekre támadt egy kutya a játszótéren, lelőtték a rendőrök
Az eseményeknek több gyerek is tanúja volt.

Rendszeresen szexelnek a bajai játszótereken
Most egy délutáni aktus okozott felháborodást.

Gyújtogattak Veszprémben egy közösségi médiában megjelenő poszt miatt
Egy tizennégy és egy tizenöt éves gyermek borította lángokba a játszóteret.
A játszótéren verte meg az egyik anyuka a másikat, a nagymamát is ököllel ütötték
Előbb ellökte, aztán a hajánál fogva húzta, majd összerugdosta az egyik szülő a másikat.

530 milliós túlszámlázás játszótér-felújításokra – vádat emeltek az OLAF ajánlása alapján
Mind a magyar, mind az uniós költségvetést megkárosították azok a vádlottak, akik más cégek túlárazott ajánlataival pályáztak.

Mozgáskorlátozott gyermekek által is használható játszóteret avattak Csepelen
Nem ez az első ilyen befogadó játszótér a kerületben.

Több száz faluban épülhet játszótér
Ötmilliárd forintot költenek a programra.

Már nem kötelező maszkot hordani a budapesti játszótereken
De a BKV-n még mindig el kell takarniuk az embereknek az arcukat.

A súlytalanságé a főszerep az új csepeli játszótéren
A korlátozó intézkedések feloldásával egy időben megnyitották a Tejút utcai, űrutazás tematikájú szabadidőparkot.
Szombaton kinyit pár játszótér Budapesten, a felnőtteknek kötelező az arc eltakarása
Az eltakarásra minden olyan eszközt lehet használni, ami a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas.

Megnéztük a fertőtlenített, bérelhető játszóteret
A budapesti játszóterek több mint egy hónapja zárva vannak, így óránként 3 ezer forint már nem is tűnik soknak egy kis hintázásért.

Továbbra is tömegek járnak a Normafára
Sokan fittyet hánynak a korlátozásokra. Azt kérik, hogy a budai hegyek kevésbé forgalmas részeit keressék.

Több vidéki városban is bezárják a játszótereket
Siófokon pedig az egyik szálloda ingyen adja a szobáit az önkéntes karanténba vonulóknak.

Ki hányat ismer fel a Magyar népmesék rajzfilmfiguráiból a kecskeméti mesekertben?
Szőke bajszos sárkány, kék ruhás vitéz, kakasháton lovagló sündisznó: Kő Boldizsár az egyik legszebb magyar játszóteret építette meg egy lakótelep mellé.
Bocsánatot kért a budavári önkormányzat a lépcsős mozgáskorlátozott mosdó miatt
Az új polgármester megígérte, hogy utánanéz a dolognak.

Az őszi szünetre ígérik a városligeti játszótér megnyitását
13 ezer négyzetméteren 50 játék várja a gyerekeket.

Kilazult egy hatalmas játékelem a frissen átadott játszótéren
Ön engedné ott játszani a gyermekét?

Félkész játszóteret adott át az önkormányzat, a gyerekek beleestek a munkagödrökbe
Az érdi szülők attól félnek, hogy a gyerekek beleeshetnek a tóba is, aminek még nem építették meg a korlátját.

Essen csak le az a gyerek!
A kipárnázott játszótérre sem engedett, túlféltett gyerekek nemzedéke képtelen megküzdeni a valós veszélyhelyzetekkel és saját félelmeivel. Az újhullámos gyerekpszichológia szerint pár kisebb sérülés még jól is jön.

Óriási játszótér épül a Városligetben
17 méter magas, épített léghajó és sebességmérős csúszda is lesz a parkba tervezett megajátszótéren.

A magyarok kedvenc regényhőseivel graffitiztek le egy londoni falat
A Pál utcai fiúk mostantól egy londoni, belvárosi játszótér falát díszítik.

Kipróbáltuk Budapest legmenőbb kutyás parkját
Nemrég adták át a Városliget kutyaparkját, amit a gazdik azonnal megrohantak. Kutyákkal teszteltük.

A kórházból a játszótérre küldik a dohányosokat Nyíregyházán
Egy cetli szerint a kijelölt dohányzóhely a konyha és a játszótér sarka. A kórház szerint nem hivatalos a felirat.
185 millió forintos költségvetési csalással végződött az uniós pályázat Szegeden
Vádat emeltek a Fidesz-közeli cég túlárazott játszótere miatt.

Itt az esélykiegyenlítő játszótér, ahova senkit nem engednek be
Hajdúhadházon a szegregáció csökkentését célozták egy új közösségi térrel és játszótérrel, de gyorsan bezárták. A környékbeli szegények ma már nem tudnak bemenni, és hogy így legyen, arra a játszótér előtt egy biztonsági őr vigyáz.

Mi okozta az öreg tölgy pusztulását az Anna-réten?
Megoszlanak a vélemények. Ami biztos: a játszótér építése előtt még egészséges volt, utána kiszáradt.

Játszótérről tűnt el egy 9 éves kisfiú
Molnár Róbert Arnold a Fényes udvari játszótérről ment el vasárnap délután, azóta nem találják.

A gellérthegyi csúszdapark a legjobb hely a világon
Legalábbis a gyerek szakértők szerint. A legendás játszóteret 50 éves évfordulóján újították fel.
Liechtensteinben fogták el a játszótéri csalási ügy szökésben lévő gyanúsítottját
Pénzmosással gyanúsítják a békéscsabai férfit.
Mégsem büntetik 200 ezerre a 14 évnél idősebb játszóterezőket
A józsefvárosi közgyűlés visszavonta ötletét.

200 ezer forintra bírságolná Kocsis Máté a 14 évnél idősebb játszótérhasználókat
Józsefváros új rendelettel szabályozná a közösségi együttélést.

Gyönyörű játszóteret adtak át Terézvárosban
Az új játszótér vízcsapja vízi malmot hajt, a csőcsúszda tetejére sündisznókon lehet visszamászni.

Özönlenek a gyerekek, ha a semmi közepén felállítják az ugrálóvárat
Mi történik a szegény faluban, amikor odaköltözik a Máltai Szeretetszolgálat mozgó játszótere?

Hagyták lepusztulni a szoborjátszóteret, végül megsemmisítették
A Millenáris játszóterét is tervező Kő Boldizsár alkotásainak helyére gyári játékok kerülnek.

Patkányprobléma van Hódmezővásárhelyen
A Szabadság téren lakókat egy éve bosszantják a rágcsálók, szélmalomharcot vívnak ellenük.

Esztétikai diktátor tervei szerint épül a Benczúr-kert
Kiderült, a kerület biztosította a lakóknak a véleménynyilvánítás lehetőségét, csak ők erről nem értesültek.

"A rohadékok kivágtak két gesztenyefánkat"
Most épp a Benczúr kertben tüntetik el a nagy fákat, azt állítva, hogy egyeztettek a lakókkal. Ők viszont nem emlékeznek ilyesmire.

A Fenyves játszótér titokzatos szobra
A Korsós lány kiszáradt medencéjében soha nem volt víz. Van egy pontos mása, na az övében sem.

A világ egyik legjobb játszóterét adták át Nyíregyházán
Látszólag semmi különleges nincs benne, ám van, amiben egyedülálló: minden gyerek használhatja.

Balesetveszélyes játszóteret épített 40 millióért az I. kerület
A szülők előbb panaszkodtak, aztán saját szakértőt fogadtak. Siralmas eredményt hozott a jelentése.
Százmilliókat raktak zsebre az EU-s játszóterekből
Három cég ráállt arra, hogy irracionálisan drágán játszótereket építsen uniós pénzből. Az EU visszakérte a pénzt, a vidékfejlesztési hivatal szerint minden rendben volt.