
Rekord-kárkifizetéssel debütált az Alfa Biztosító
Viharkárokra két hónap alatt féléves összeget fizetett ki az Alfa Biztosító.
Viharkárokra két hónap alatt féléves összeget fizetett ki az Alfa Biztosító.
Az elmúlt hetekben folyamatosan érkeznek a kárbejelentések.
A tűzoltók után hétfőtől a biztosítók veszik át a szerepet.
Több száz millió forintos a kárösszeg, folyamatosan érkeznek a bejelentések.
Számos helyre kellett riasztani a tűzoltókat.
A tűzoltóknak is egyre több a dolguk.
Hétfőn mintegy kétszáz járat el sem tudott indulni.
Egy alkalmazás segítségével próbálnak védekezni.
A pusztító vihar nyomán 80 ezren maradtak áram nélkül az Egyesült Királyságban.
Érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz.
Orvosi rendelő, óvoda, postahivatal semmisült meg.
Egyes helyeken kiöntött a magyar tenger, míg máshol a medre is kilátszott.
A spanyol partoknál pedig hamarosan hurrikánokra számíthatunk. Hallgassuk a meteorológust!
A számla végösszege meghaladja a 9 milliárd forintot.
Meghaladta az 1100-at a bejelentett esetek száma.
Három fenyőfa dőlt rá egy lakóházra.
Budapesten és Zala megyében van a legtöbb viharkár.
Akik sok időt terveznek ilyenkor a szabadban tölteni, jobb, ha előre készülnek.
Országszerte nagy károkról érkezett bejelentés.
Békés és Csongrád-Csanád megyéből kapták a legtöbb riasztást a tűzoltók.
Kárigénylési körkép a biztosítóktól.
Nagyobb viharok után megjön a biztosítási kedv is.
A hétvégén eddig összesen 21 épületkárról érkezett bejelentés.
407 épület sérült meg a pénteken lesújtó viharban.
Szeszélyesen pusztított, illetve segített a betakarításra váró kalászos gabona, illetve repcetáblákon a pénteki vihar.
Kadarkúton már két napja takarítják a vihar romjait.
Villanyvezetékekre, épületekre, utakra dőlt fák, villámcsapástól kidőlt kémények, kilyukadt tetők.
Különösen erős viharokat idéz elő nálunk is klímaváltozás.
A keleti országrészben is volt olyan település, ahol csaknem 800 fogyasztónál maradt ki az áramszolgáltatás.
A villámcsapások miatt is több mint kétmilliárd forintot fizettek ki idén a biztosítók.
Több mint százötven esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak a kedd délután Bács-Kiskun megyén átvonuló vihar okozta károk miatt.
A bejelentések leginkább Zala és Somogy megyéből érkeztek, a károk átlagos becsült értéke 100 ezer forint.
A bejelentések többsége Budapestről, illetve Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács, Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.
A károk szerencsére nem nagyok, de Baán László főigazgató vizsgálatot indított. A tetőt alig másfél éve újították fel.
Nem nyit ki szombaton az épület többi részével együtt, a kárt garanciálisan javítja a kivitelező.
A vonatközlekedés már szerdán leállt, este pedig a pótlóbuszok útját is elvágta egy újabb kő- és sárlavina.
Sok beázást jelentenek a biztosítóknál, a károk összege is lényegesen magasabb, mint a megszokott.
A ledöntött fa mennyisége helyenként több, mint amennyit évek alatt termelnek ki.
Olvasónk fotóin látszik, hogyan tépázta meg az építkezést a szél.
Ózdon, a Dózsa György úton egy csaknem tizenöt méteres fa zuhant az úttestre.
26 éve nem látott vihar söpört végig Szegeden hétfőn. A szél tetőket tépett le, fákat döntött ki, székeket, ereszeket vitt. Minden közterest azonnal berendeltek. Ottjártunkkor is takarították a romokat.
Pedig még nincs is vége a szezonnak.
Legalábbis a biztosítók várakozásai szerint ennyit kell majd kifizetniük az ügyfeleiknek.
Nem csak a főváros kapott: országszerte 100 helyszínen dolgoztak tűzoltók, a szombati vihar miatt 246 helyre hívták őket.
Június végén 140 oszlop dőlt ki, vagy tört ketté. Még mindig tart a károk helyreállítása.
Negyvennyolc településen folynak még kárelhárítási munkálatok, háromszázhatvan tűzoltó dolgozik egyfolytában.
Egy vonalon még mindig nem járnak a vonatok. Egy mátészalkai kutyamenhelyet letarolt a szél.
A több ezer kárbejelentés között 784-at villámcsapás miatt tettek.
Eltávolítják a megmaradt szobrok egy részét is, mielőtt megérkeznek a viharok, amelyek tovább tépázhatnák a leégett katedrálist.
Aki túl sokáig vár, bukhatja a kártérítést.
De a biztosítók szerint a nyáron sokkal kevesebb volt a viharkár, mint tavaly.
Több mint százezer káresetet jelentettek a biztosítóknak idén, főleg Budapest környékén károsodnak a házak.
9 ezer háztartásban szombatig nem is lesz. Három megye 85 települése érintett.
Több mint 8 ezer káresetet jeleztek a biztosítóknak, ez a szám pedig még emelkedni fog.
A hétfői és keddi viharok után több mint 4000 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.
A keddi és szerdai viharok miatt több mint tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a legtöbb az ország nyugati feléről.
Több százmillió forint kifizetésére készülhetnek fel a hazai biztosítók. A legtöbb kár nyugaton esett.
Rengeteg lakóházat megrongált a jégeső és a villámlás, a biztosítók fizethetnek, mint a katonatiszt.