64 találat az Indexről, és a környékéről.
A jó (autós)pap holtig tanul: kevesen vannak, ráadásul egymást érik az újdonságok
A legtöbb újdonság az elektrifikáció és digitalizáció területén mutatkozik.
Rengeteget változott egy fontos szakma, VR-szemüveggel javítják az autókat
A műhelyeket is utolérte a digitalizáció.
A minőségi javítás zsebbenyúlósabb, de hosszú távon megéri
Autónk javítási minőségének megvan a maga hierarchiája.
Ki fogja szerelni az autónkat? – Égető problémák sújtják a szervizeket
A munkaerőhiány a legnagyobb gond, de a zugszervizek is fejfájást okoznak.
Még egy ok, ami drágábbá teszi az autózást
Az áremelés hátterében elsősorban az energiaárak és a bérfejlesztések állnak.
Elpusztíthatatlan, takarékos, olcsó
Több mint 300 ezer kilométer, szuperalacsony fogyasztás, rendszeres utazások. Mi igaz a Corolla D4D legendájából? Átvizsgáltuk.
Csak első látásra hibátlan
Dorka újként vásárolta ezt a mókás Fiat 500L-t, rendszeresen szervizelteti, de valamivel nem elégedett. Kitalálod, hogy mi az?
Kornél otthon szervizeli a Mustangot. Mindent jól csinált?
Megjelenése után vásárolta a piros, V8-as sportkocsit, mert gyerekkora óta pónira vágyott. A karbantartás fontos és otthon a harmadába kerül, de nem árt egy ellenőrzés.
Kinyitnak az autókereskedések és szervizek?
A március 8-tól várhatóan két héten át tartó szigorú járványügyi intézkedések az autósokat is nagyban érintik. Összegyűjtöttük a tudnivalókat.
Nagyon nehéz kárt tenni benne...
...de nem lehetetlen. Elmondjuk, mikre kell figyelned a guru szerint, ha jó Prius III-at szeretnél venni és nem akarod kinyírni.
Kétévesen, az újkori ár feléért. Mi lehet a gond?
A Ford Mondeo TDCI ST Line értéke csúszdán van, arcátlanul olcsók ezek a fiatal autók. Péteré 120 ezer kilométer után olyan, mint egy új. Ő elégedetlen. Jöhet a motordiagnosztika.
Újszerű állapot, félár, de valami mégsem stimmel
Az ötödik generáció jelenleg a legfrissebb Ford Mondeo. Ez itt ráadásul egy erős dízel, ST Line kivitelben. Gazdája nem elégedett. Mi lehet a gond?
Ránézésre taszít, használva megszeretteti magát
A Nissan Tiida egyszerre minden, amire szükséged van, ha maximum 1,5 millióért vásárolsz és ha gyerekeket, illetve csomagot is viszel. Nézd meg ezt! Megvennéd?
Te megnézed alulról, mielőtt megveszed?
Szép, praktikus, és botrányosan értékálló autó a Hondától. Nézzük meg egy kicsit közelebbről...
Bébi-Audi Németországból: Gyuri jól döntött?
Az autóban majdnem 200 ezer kilométer van, lábon jött haza és még a forgalomba helyezés előtt nézhettük át a szervizben.
Az Audi, amire mosolyognak az emberek
Még nem ment fel az ára, soha nem rohad el és nagyon szerethető az A2. Nézd meg ezt a példányt és dönts! Megvennéd?
50 ezer forintért vette, megmentette, imádtuk
Tibor nem hord egy számmal nagyobb kabátot a szükségesnél: autóját az utolsó csavarig ismeri, szereti és 200 kilométert utazott vele, hogy megmutassa a MűhelyPRN-ban.
Trabant-sztori: feltámadás a halálból
Centikre volt a megsemmisüléstől, majd jött egy fiatal srác és az 1990-es 601s kapott még egy esélyt. Te is beülnél?
BMW német házaspártól: 1,5 millió javításra, eddig...
Robi nagyon szereti ezt az 535d Touringot, a Becsületesnepper romantikus emlékeket idéz a bivalyerős dízelről, mi pedig elmondjuk, milyen állapotban találtuk a 2005-ös BMW-t
A BMW, amit Suzuki-áron adnak. Vennéd?
A 2003-tól gyártott BMW 5-ös, vagyis a Bangle-ötös 1-2 milliós forintért a tiéd lehet. Te megvetted volna ezt az 535d Touringot? Nézd meg és dönts!
Miért ilyen olcsó az olasz luxus?
A Becsületesnepper nem válogat a jelzők közt és a szerviz is kíméletlen, amikor a Thesis tökéletlenségeit kell felkutatni. Végeredmény a MűhelyPRN-ban.
Szoftvercsalással, részecskeszűrő nélkül, vizsga előtt
Az Opel alapvetően jó állapotban van, a futásteljesítménye 200 ezer kilométer alatt, mégis lesz vele munka, mielőtt levizsgázik.
Gábor autója 6 milliót ér, javítása 4 millióba kerülne
123 ezer kilométer után motorcserére szorul a Jeep, motoralkatrészeket viszont nem lehet kapni és az autó nem is garanciális.
Ausztriában a Skodák is elporladnak
Ez a példány már átesett egy nagyobb motorjavításon is, de még bőven lesz vele munka. Vajon érdemes volt így megvenni?
Te se vegyél önpusztító Subarut
András szereti az autót, pedig nem rég motort kellett cserélni a Legacyben, és mivel közismert a konstrukciós hiba, piaci értéke sincs. Guruval mondjuk el, miért óvakódj a bokszerdízeltől.
Menet közben nem kopog, de a kerék kiesne
A legdrágább példány egymillió forint, ez itt a felét érheti, és a 2004-es Suzuki Lianán találtunk egy balesetveszélyes hibát.
Műszaki vizsgák: a dízellel könnyű csalni, rohadó autóval sem nehéz
Interjú egy vizsgabázis tulajdonosával, aki elmondja, miért járunk rossz állapotú autókkal, hogyan játsszák ki a szabályokat és mi volna a megoldás.
100 lóerő 1 millióért. Van kockázat?
A tulaj imádja, még klubot is alapított a Panda 100Hp-hez, mi pedig átvizsgáltuk az autót. Hát, kalandos élete volt...
Mindenhol rohadhat, mégis szerelem ez a Volkswagen
Szakértővel mutatjuk meg a T4 sorozat összes érzékeny részét egy 2001-es, szeretett Multivanen.
Legyen 1,5 milliód, amikor 1 millióért veszel autót!
Nagyon aggódtunk, amikor Robi és felesége hazaindultak az autóval az átvizsgálás után. Szerencsére nem esett bajuk. Mit fedeztek fel a szerelők a Kián?
Kicsit Mercedes, de sokkal olcsóbb
A Chrysler 300C nagyon sok vas, nagyon kevés pénzért. De milyen állapotban van ez itt, 300 ezer kilométer után?
Ezekkel a motorokkal ne vegyél autót 2.
Fordok, Mazdák és Opelek, amelyek köztünk járnak, de brutálisan drága lehet a javításuk. Guruk tanácsait gyűjtöttük össze, mielőtt mellényúlnál.
Párévesen már olcsó, hatalmas és francia
Sok helyet ad kevés pénzért a használt Peugeot 5008. A magyar kínálat is óriási, de vajon milyen ez a példány hétévesen?
A Pajero jó, a rémtörténetekről a tulajok tehetnek
Több milliós motorhibák pár ezer forintos alkatrészek miatt. Ugye ismerős? Átvizsgáltunk egy 2008-as Mitsubishi terepjárót, hogy elmondhassuk a kockázatokat.
Az időszak, amikor a motorokban még éppen volt anyag
Ami új korában jó, vagy modern, egyáltalán nem biztos, hogy tartós is. Mi lett az Év Motorjaival mára?
Ilyen az Octavia RS 12 helyett 4 millióért
Átvizsgáltuk az autót, amely elsősorban használtként lehet jó vétel. Ennyiért tényleg megéri?
Németországból, olcsón...
A klímába csak gáz kell, állította a kereskedő. Tévedett. Az autó egyben van, de a motortérből a lottósorsolás hangja hallatszik. Mi lehet a gond a Nissannal?
Ilyen a Lexus, amikor van pénze a tulajnak
A MűhelyPRN-ben bemutatott LS400 sajnos egy roncs volt, legalább kétmillió forint a helyreállítása - írja Tibor, aki tizenhárom éve használja és javíttatja a sajátját.
Így pusztul a világ legtartósabb autója
A Lexus LS400 csendes, erős, végtelenül finom és precíz műszer. Lássuk, mi maradt mindebből 25 év után!
V8-as Lexus 1,5 millió forint alatt? Íme!
A Mercedes S osztály orrát kifújja, legalábbis a tartósság terén. De vajon mennyi maradt ebből 25 év után? Íme a magyar piac legolcsóbb LS400-a.
Hogy lehet mellényúlni egy Leaffel? Így
A Nissan villanyautója is ingyen parkol, fillérekből üzemel, csendes, lendületes és használtan olcsó. Csapdák azért itt is vannak.
Így lehet csalni a műszaki vizsgán
Egy vizsgabiztos elárulta, milyen módszerekkel lehet kijátszani a rendszert, mi pedig elmondjuk, hogyan csapja be néhány nepper a vevőt, a vevő pedig saját magát.
Lajos megvette a BMW-t, amit te nem mersz
Az első BMW X5 egyszerű konstrukció, bár elég öreg. Lajos számolt ezzel, amikor beleült a 4,4i V8-ba. Átvizsgáltuk az autót, mutatjuk az eredményt.
BMW X5 nyolc hengerrel, olcsón. Vennéd?
Nagyon lement az első széria ára, ezért mutatunk egy V8-as, benzines verziót, amely tele van tanulsággal. Melyek ezek? Te mondd meg!
Az autó, amit nem mentenél meg
Szinte újkora óta ugyanaz a család használja ezt a Renault Mégane-t, csak 228 ezer kilométernél jár. Mégis szörnyülködtünk, amikor átvizsgáltuk.
A MűhelyPRN-Mercedes ügye a rendőrségen
Balázs azért hozta el az autóját a műsorba, hogy tanuljanak belőle a nézők, mielőtt ilyen autót vásárolnak. Valaki félreértette a dolgot.
Csodaszép, de katasztrofális
Turbó és kompresszor egy 1,4 literes benzinmotorban? A németek jó ötletnek tartották, te viszont menekülj.
Te felismered a hamis gyújtógyertyát?
Olvasónk Alfa Romeójában átégett egy szelep a hamisítvány miatt, pedig hivatalos helyen vette az NGK gyertyát.
5 millió forint benzinre: Zsolt boldog a "ne vedd meg" Mercedesszel
Az S500 800 ezer forintba került. Zsolt ment vele 100 ezer kilométert és nem bánta meg. Mégis azt üzeni: eszedbe ne jusson ilyen autót venni!
Balesetveszélyes Mercedes, érvényes műszakival
Ismét egy autó, amelyet átvizsgálva egyértelmű, hogy Magyarországon bárminek lehet rendszáma, ami négy keréken gurul.
Így lesz drága az olcsó autó
Sosem gondoltuk, hogy ennyire kell szeretni egy filléres kisautót ahhoz, hogy kedvünk legyen életben tartani.
Másnak filléres kacat, Balázsnak álomautó
Pár száz euróért akár ilyen autód is lehet, persze nem árt alaposan megnézni, mielőtt nagyon elkezdesz örülni a találatnak.
Miért olcsó a használt francia autó?
Lássuk, mennyiért szervizelhető és javítható a négyéves Peugeot, illetve egy Ford, egy Hyundai és egy Opel. 100 ezer kilométer 10-10 autó és a nagy meglepetés.
Audi A8 3 millióért, javítás 4-ért
A MűhelyPRN eddigi legsúlyosabb javítási kalkulációja egy autón, amelyről nem könnyű eldönteni, milyen állapotban van.
Családi autó 100 ezer forintért
Sándor az egyszerű technikát szereti, amit otthon is meg lehet javítani és az Opel Omega pont megfelel a kritériumoknak. Lássuk, milyen állapotban van!
Újszerű autó a roncsbörzéről
Tisztázzuk: joga van-e mindent tudni egy használtautó-vásárlónak, ami a kiválasztott autóval korábban történt?
BMW N43: alapmotor 1,5 milliós hibával
Zoli 116i-je egy a ne vedd meg motoros BMW-k sorában. A korabeli 118i, illetve a 3-as és 5-ös sorozat négyhengeres, benzinesei is vacakok a specialisták szerint.
Osztrák autó alvázvédővel? Gyanús!
Mihály megszállott subarus, ez a második Forestere. Az autóban kevesebb, mint 200 ezer kilométer van. Azért így is tanulságos.
3 milliós családi Subaru: vennéd?
Nézzétek meg az autót alaposan, mintha egy hirdetésben szerepelne. Nem gyanús valami? Biztosan?