Az ország legidősebb diplomaszerzője, a 71 éves Szegedi Dezső a fiataloknak üzent
Azt hitték, ő a tanár.
Azt hitték, ő a tanár.
Feketelistára teszi az árdrágítókat a zágrábi kormány.
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV.
Elszálló árak, bőséges kínálat, de sakkozni kell.
A házban egy marihuánaültetvény volt.
Baranyában egyre nagyobb gondot okoz a tanárhiány.
A koronavírus-járvány miatt az Airbnb gyakorlatilag megszűnt.
Az Index birtokába jutott államtitkári levél szerint „vezényelni” fogják az egyetemi hallgatókat. Oktatóvideókkal készítik fel őket.
Akik most Erasmus-ösztöndíjasok, a világjárvány miatt ezzel a dilemmával találják szemben magukat. Egyetemisták, akik külföldön készültek tanulni, elmondták, milyen nehéz helyzetbe hozta őket a koronavírus.
Február 28-án jött vissza Magyarországra, az egyetemre már be se ment, budapesti albérletében vonult karanténba.
Miközben a kollégiumi díjak nem változtak jelentősen az elmúlt években, a lakásbérlés 1,5-2-szeresére drágult. Kevesebb a felsőoktatásban a hallgató, de kereslet lenne a kollégiumokra.
Egy nyolc méter magas falról zuhant le, még a helyszínen életét vesztette.
Ezekkel az árakkal megyünk neki az albérletekért induló nyár végi versenyfutásnak.
Mikor érdemes albérlet helyett saját lakást venni az egyetemista gyereknek?
160 ezer forintos havi lakbérre lehet számítani.
10 éve nem emelkedtek a felsőoktatási ösztöndíjak, és jövőre sem fognak.
Magyar ivócimborája kifosztotta, ezért meleg helyet keresve több házba is bekopogott.
Közel 40 százalékkal többe kerül ma, mint öt évvel ezelőtt.
Olcsóbb lehet lakást venni az egyetemere bekerült gyereknek, mint hogy lakást béreljen 3-5 éven keresztül.
A bűnük: képeket osztottak meg Facebookon. Közben a helyi keresztények is szenvednek.
Az egyetemista a kollégiumban árulta az Orosházán termesztett marihuánát.