Orbán Viktor neve is előkerült az SZFE felvételijén, reagált az egyetem
Molnár Áron osztotta meg elsőként a hírt.
Molnár Áron osztotta meg elsőként a hírt.
Női aktok festése után figurákat rajzolni nem tűnt túl vonzónak.
Vidnyánszky Attila is aláírta az erről szóló megállapodást.
Az intézmény történetében először indul filmművészeti tanár MA képzés is.
Az új rektor komoly átalakítást tervez a színművészeti egyetemen.
A Kossuth-díjas rendező szerint kellemetlen eseménynek ígérkezik az ünnepség.
Kútvölgyi Erzsébet és Lázár Kati is megszólalt az SZFE ügyében az Indexnek.
Az is kiderült, miért távozott posztjáról az egyetem kancellárja.
Kesselyák Gergely zenés színházrendező osztályt indít.
Nem tudni, hogy a kancellár miért hagyja ott az egyetemet.
Az Oscar-díjas Mephisto című film jelmeztervezője 81 éves volt.
A Földiek egy válás története egy kisfiú szemszögéből.
„Simán el tudom képzelni, hogy ez egy előre kitalált, jól felépített koreográfia” – mondta.
Nyílt levélben közölték álláspontjukat.
Vasárnaponként és hétfőnként bezárják a Nemzeti Színház épületét.
Az intézmény új rektora bejelentette a következő osztályvezető tanárok névsorát.
A szellemes színpadi szerző énje szinte élete végéig viaskodott a radikális politikai agitátorral.
Az egyesület nem tétlenkedett, számot is vetett eddigi fennállásának történéseiről.
Egy rapper, egy producer és egy szerkesztő összeállt, mi pedig megkaptuk a Sávlekötő by Lil Frakk című zenés szórakoztató YouTube-műsort.
A színművész a többi között Pruck Pál „eljátszásával” szerzett magának kétes hírnevet.
Két alkotmánybíró különvéleményt írt.
Faur Anna 2017 óta dolgozott kutatóként, majd oktatóként az egyetemen.
Ahogy a báb választja a bábost.
Az SZFE vezetése jelezte: a diplomákat kipostázzák azoknak, akik nem tudtak megjelenni az átadón.
A módosító javaslat már meg is jelent a parlament honlapján.
Teljes osztályok is lelépnek.
Szerintük a hallgatókat eszközként használják fel, hogy akadályozzák a megújulást.
Felvételizőket kérdeztünk a tapasztalataikról.
A Hallgatói Önkormányzat is elküldte észrevételeit.
Az indoklás szerint ez már nem az az intézmény, amely tag lett a szervezetnél.
A Zeneakadémia és az SZFE egykori oktatója 51 éves volt.
Nagy Feró és Korda György, határon túlra szorult színművészetis hallgatók.
Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.
Tévedni emberi, helyrehozni üdvözlendő.
A Kibeszélőben Szarka Gáborral, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjával beszélgettünk az egyetem jövőjéről.
Az Index Kibeszélő című műsorában Szarka Gáborral, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárával beszélgettünk.
Piros és fehér virágokkal, mécsesekkel emlékeztek a Vas utcában egykori és jelenlegi hallgatók, tanárok és a közönség.
Azt kéri, a kerületi képviselő-testület utasítsa el a polgármester indítványát.
Az Index stábja az elsők között járta be a megújult épületet.
Az egyetem új vezetése cáfolja az erről szóló sajtóhíreket.
Mások mellett András Ferenc Kossuth-díjas rendező és Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr indít osztályt.
A mesterképzésre járó filmrendező hallgatókat fogja oktatni.
Az egyetem tájékoztatása szerint az érdemjegyeket felviszik a tanulmányi rendszerbe.
Egy kiszivárgott terv szerint a diákok nem kapnának kreditet az őszi félévért.
A hallgatók szerint ellenállást nem lehet infrastrukturális intézkedésekkel megszüntetni.
A Katona József Színház művésze, eddig is csak a diákjaiért tartott ki.
Az egyetem 22 oktató közleményére reagált, amely szerint ők nem indítanak osztályt a következő tanévben.
Bodó Viktor, Gigor Attila, Rácz Attila, Szamosi Zsófia, Mátyássy Áron, Lemhényi Réka és Enyedi Ildikó sem tartja elfogadhatónak a helyzetet.
A hallgatói önkormányzat továbbra is illegitimnek tekinti az egyetem új vezetését.
Már több száz órányi anyagot vettek fel az egyetem dokumentumfilmesei.
Elődje, Bagossy László az egyetem alapítványi átalakulása és autonómiájának korlátozása ellen tiltakozva mondott le a tisztségről.
Fel is léptek egy hallgató ellen, aki piros-fehér szalagot próbált elhelyezni az épületen.
Kinevezéséről az egyetem vezetése nem adott ki külön közleményt. A filmes tanároknak küldött egyik levél aláírásából derült ki, hogy övé a tisztség.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit kérdeztük arról, mihez kezdenek most, hogy a járvány miatt fel kellett függeszteniük a blokádot.
A diákok 70 nap után ugyan elhagyták az egyetem Vas utcai épületét, de ellenállásuk nem ért véget. Összefoglalónk az SZFE-ügyről.
Bele akarnak nézni abba a végzésbe, amelyet az új vezetés hozott az oktatás felfüggesztéséről.
A titokzatos helyszínen már folynak a felújítási munkálatok.
Az új járványügyi intézkedések miatt elhagyják az épületeket, de az ellenállást nem fejezik be.
Hivatalos értesítést nem kaptak a tanulók, ezért továbbra is kitartanak az SZFE hallgatói.