Ismét az Európa-bajnokságot is megjárt magyar futballistát igazolt az Újpest
Sajtóhírek szerint ráadásul a Ferencvárost győzték le a megszerzéséért folytatott csatában.
Sajtóhírek szerint ráadásul a Ferencvárost győzték le a megszerzéséért folytatott csatában.
Tizenkét városban vörös készültség van.
A fővárosiak pontot mentettek, de ezzel ők is lépéshátrányba kerülhetnek.
Mazzocchi aligha kap majd dicséretet Nápolyba érve.
Genovában győzött, és a tabella élére állt az AC Milan.
Videóra vették a gép becsapódását.
A mozdonyvezető sokkot kapott.
Lassan tényleg az marad a kérdés, hogy akar-e bárki más nyerni.
Az olaszokkal együtt akcióztak franciák, németek, spanyolok is.
A Roma az eddig nyeretlen otthonában maradt alul.
Debrecenből érkezhet a harmadik magyar játékos a csapathoz.
Már egy győzelem a csoportkörben 383 ezer dollárt ér.
A Torino színeiben 113 találatot jegyzett, mielőtt távozott.
A külügyminiszter leszögezte, hazánk válasza az új helyzetre az önvédelem, és ebben nem létezik kompromisszum.
Háborús ellenfelük kárára próbálták befolyásolni a közönségszavazást.
Rózsaszín rodeóbika, kínos közjátékok és ijesztő bohócok – szóval egy átlagos Eurovízió.
Sárga farkasok, ukrán folk-hiphop és meglepő továbbjutók az első elődöntőben.
A Roma hátrányból fordított a sereghajtó ellen.
A legutóbbi hat meccsén egy döntetlen mellett ötször nyert.
Magyar mágus alkotta meg a világ legjobb futballcsapatát.
Egy magyar játékost is beajánlott a piemontiaknak.
Továbbra is elképesztően szoros a BL-helyekért vívott harc a Serie A-ban.
Egri Erbstein Ernő lányának visszaemlékezése a 72 évvel ezelőtti tragédiára.
Pedig az első félidőben a „bikák” ezúttal sem engedtek kaput eltaláló lövést.
Egyre közelebb áll ahhoz, hogy ő legyen a balközép Partito Democratico párt polgármesterjelöltje.
Több játékos és stábtag is megfertőződött a torinói csapatban.
Örökre megmaradt magyarnak, miközben második hazájában legenda lett.
Megmentette a vesét.
Már most oda lehetne neki adni a Fair Play-díjat.
Az eredeti tervek szerint tavaly Magyarországon rendezték volna a Nagy Rajtot.
A fővárosi csapat feljött a negyedik helyre.
Megvan a Serie A újraindulásának pontos menetrendje.
Paulo Dybala több mint egy hónapon át küzdött a betegséggel. A Torino egyik játékosának pozitív lett a tesztje.
Megint nyilatkozott a koronavírussal élvonalban küzdő torinói orvos, aki szerint Magyarország most lépéselőnyben van, de ennek megőrzéséhez az embereknek otthon kell maradni.
Marco Vergano Torinóban orvos, frontvonalból éli át a drámát. Azt mondta, ha valaki szerint pánikkeltés folyik, az sem baj, mert akkor ez szükséges pánik.
Egy francia település polgármestere azt kérte, az olasz szurkolókat ne engedjék be a stadionba a koronavírus-járvány miatt.
A korábbi, Atalanta elleni 7-0-s vereséget még elnézték Walter Mazzarrinak.
Hosszabbításra volt szükség a Torino ellen.
Messi és Agüero nyomában a két év alatt négy mesterhármasnál járó Iličić, 7-0-ra verték a Torinót.
Torino és Savona között harmincméteres szakaszon omlott össze egy viadukt.
Szürreális betöréses rablás áldozata lett az épp visszavonult olasz válogatott Juventus-futballista.
Az épület az UNESCO világörökség részét képezi, és már másodszorra gyulladt ki.
A Parma, a Torino és a bíró is sokat köszönhet a videóbírónak. Éledezik az olasz futball-liga.
Belotti a hajrában duplázva fordította meg a meccset a Milan ellen, nyert a Torino.
Az Európa Liga második körében mindhárom magyar klub elvérzett. A Lokit 7-1-gyel intézte el a Torino. A Honvéd rúgott gól nélkül esett ki. A Fehérvárnak a Vaduz volt nagy falat.
A Debrecen 4-1-re kapott ki otthon a Torinótól, 7-1 az összesítés. A Fehérvárt a visszavágón 2-0-ra verte a Vaduz. A Honvéd kétszer is 0-0-t játszott a Craiovából, végül büntetőpárbajban maradt alul a botrányosra sikerült meccsen.
Papírforma vereséget szenvedett idegenben a Debrecen, csoda kellene a továbbjutáshoz. A Fehérvár izzadva verte 1-0-ra a Vaduzt, a Honvéd Győrben ikszelt a Craiovával.
Négyből négy csapat jutott tovább a BL-ben és az EL-ben. Mi vár a Fehérvárra, a Debrecenre és a Honvédra?
A városi rangadón is betalált.
A tizenhatos sarkáról az alapvonalat sem sikerült eltalálnia az ötszörös aranylabdásnak.
A portugál nem ontja a mezőnygólokat mostanában, de a büntetőket azért rendre bevágja.
Szingapúr, Tokió és Torinó is versenyben a mostani londoni helyszín mellett.
Nem akarják kockáztatni a sportolók karrierjét.
A magyar középpályás végigjátszotta a meccset.
Rendesen átverte az Inter-kapus Handanovićot.
A rajongók reakciója még a német kapust is meglepte.
A meglepetés a spagetti volt, a magyar ízeket a libamáj képviselte.
Hiába az őrületes potyagól és a Hamsik-bomba, nápolyi pontszerzésevel épp a Torino tette fel a Juve fejére a koronát.
Higuaínt 15 perc után le kellett cserélni, Dybala viszont visszatért.
A 2006-os torinói olimpia egy botrányt hozott, nagy sztár nem született, hiányzott a lelkesedés