A nyolcvanas években 200 ezer besúgót szervezett be a román kommunista titkosszolgálat
A rendszerváltás előtt 650 ezer romániai dolgozott informátorként.
A rendszerváltás előtt 650 ezer romániai dolgozott informátorként.
Kivezettette a telefont a kormányőrök fülkéjébe, mondván, csak akkor zavarják, ha kitört a harmadik világháború.
Az igazságra nem sokára fény derül.
80 éves volt.
Kialakulóban a kommunisták és a teokraták valószínűtlen szövetsége.
A miniszterelnök megemlékezett a kommunizmus áldozatairól.
Sebők Sándor plébános kapja idén a Hit Pajzsa díjat, amit jeles napon adnak át.
„Odakint most kommunisták járnak!” – hirdeti a párt.
Miért látja és értékeli teljesen másként a Nyugat és a Kelet a II. világháború utáni kommunizmust?
Az embargó miatt nem jutnak hardverhez, ezért inkább felhőszolgáltatást bérelnek.
A kapitalizmust is megállították.
Kutatótársaként is tevékenykedett.
Szerinte megtörtént a fordulat.
Fordítva sült el a dolog.
Szinte mindenben egyetért a magyar miniszterelnökkel.
A totalitárius diktatúrák emléknapjának megnyitóján mondott beszédet.
Szürreális történet a Dél-Alföldről, ami jól tükrözi a kommunista Magyarország működését.
A eseménynek otthont adó konferenciaterem teljesen megtelt a bemutató alkalmából.
Tartótisztek, ügynökök, besúgók.
Megmagyarázzuk, mi áll a meglepő politikai fordulat mögött.
Az első függetlenségpárti március 15.: Cseh Tamásék a Batthyány-mécsesnél a Kossuth-nótát énekelték.
Újabb filmes feldolgozás a kommunista diktatúra underground hagyatékáról.
Cseh Gergő Bendegúzzal, a Titkosszolgálati Levéltár főigazgatójával beszélgettünk.
A volt miniszterelnök később az Európai Parlamentnek is tagja volt.
A kulturális és innovációs miniszter nyitotta meg a Magyar Zene Háza poptörténeti kiállítását.
Könyvein, tanulmányain, publicisztikáin és interjúin keresztül él tovább Tamás Gáspár Miklós.
Harminc éve kezdődött Erich Honecker volt keletnémet párt- és állami vezető büntetőpere.
Az önkormányzatok márciusban kapták a felszólítást.
Szerinte a magyarországi kulturális elit nem volt hozzászokva a szabadsághoz, a vitákhoz és az érveléshez.
Elmondta, kik szorulnak történelemleckére.
Félmilliárdos ingatlanpiaci csemege: hamarosan eladó lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára otthona.
Napfény, pálmafák és szivar mellett nyomor és kilátástalanság jellemzi a mindennapokat.
A férfi ellen Ukrajnában is vádat emeltek.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető hálás neki.
Hahner Péterrel, a Rubicon Intézet főigazgatójával beszélgettünk.
Korábban egyedül Mao Ce-tung gondolatai érték el ezt a szintet.
95 éve született, 5 éve halott.
Nem sok, és pedig egykor az ideológia a demokrácia kiszorítására készült.
Szélütését követően sem írni, sem beszélni nem tudott.
Vajon hol végzik a felszabadulás egykori ünnepének dalai?
A cél az, hogy bíróság elé állítsák a még életben lévő felelősöket.
Az elismerést olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak katolikus hitükhöz.
Megemlékezések a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
Venezuela egyszerre küzd politikai, gazdasági, humanitárius és társadalmi válsággal mióta Maduro az elnök.
Állítólag segített az egyik szökni próbáló hongkongi aktivistának.
Hat kézírásos levelet szereztek meg A tőke francia kiadásának időszakából.
Több tucat ország véli úgy, hogy Maduro elcsalta a venezuelai választást.
Hetvenöt évvel ezelőtt kezdődött el a magyarországi németek kitelepítése.
A kitelepítésekről szóló iratok jól tükrözik, hogyan sértette meg a román állambiztonság a látókörébe került személyek alapvető emberi jogait.
Egy ma elfogadott törvény szerint tilos közterületet elnevezni elnyomó rendszerek képviselőiről.
Az építészszövetség pályázatot írt ki az épület újragondolására, a kommunisták provokációt kiáltanak.
Hiába tiltakoznak a nagyhatalmak, Kína a jövőben átvenné a hatalmat a hongkongi igazságszolgáltatás fölött.
A Tonight We Riot azt ígéri, hogy ez az első megalkuvásmentes baloldali játék. De proletárforradalom soha nem volt még ennyire üres és unalmas.
Hőlégballonokkal küldik át az üzeneteiket az aktivisták, most már Dél-Korea is leállítaná őket.
Szita Károly a bizonyítékoknak sem engedett: kitart amellett, hogy visszaéltek az adataival.
Rajk Judit, a tavaly elhunyt építész özvegye közzétette a Terror Háza igazgatójának őszi levelét.
A Terror Háza Múzeum igazgatója recenzióban esett neki ifjabb Rajk Lászlónak.
Képek az örmény atomvárosról, ahol vagy 50 éve megállt az idő. Mintha a Szovjetunió ma is létezne.
Megosztott egy erősen kommunista felhangú üzenetet az Instagramon, azóta a neten már csak Britney elvtársnőként hivatkoznak rá.