Egy 62 éves ausztrál nőnek engedélyezték, hogy spermát kapjon halott férjétől
Azonban a megtermékenyítéshez való felhasználásához új végzésre lesz szüksége.
Azonban a megtermékenyítéshez való felhasználásához új végzésre lesz szüksége.
Hatalmas áttörés.
A bocs jó egészségnek örvend.
A könyv kiadója nem ért egyet a kritikával.
Mesterséges megtermékenyítéssel megmenthetők lennének a koalák a kipusztulástól.
A felperes ügyvédje szerint vízválasztó lehet az ítélet.
Még kezdeti stádiumban van, de egy nap születés előtt megismerhetővé válik több komoly betegséghajlam.
Kihordta és megszerette egymás gyerekeit a két pár, aztán visszacserélték őket. Most perelnek.
500 órányi vita és 12 ezer módosító javaslat eredményeként született meg a törvényt.
A potenciális donorok elkerülik a kórházakat.
Az új eszköz hatékonyabb, mint a mikroszkópos szemrevételezés.
A kereszténydemokrata kormány megvédi a püspöktől a lombikprogramot.
A javaslatot nagy vita előzte meg, a kereszténydemokratáknak kifogásaik voltak.
Petri-csészében született, de megmentheti a faját. Lefagyasztott állatkertek újíthatják meg a fajvédelmet: mesterséges megtermékenyítéssel kihaló fajokat is próbálnak feltámasztani.
Donna Francis-Smith 18 óráig hordozta a megtermékenyített petesejtet, majd párja szülte meg közös gyermeküket.
Egy amerikai spermadonor egy focicsapatnyi autista gyerek biológiai apja lett. A férfi magas, jóképű, de a spermabankok hanyag ellenőrzése miatt el tudott titkolni pár fontos dolgot magáról. Az egyik anya perbe szállt.
Mesterséges megtermékenyítéssel hoznak létre új embriókat, amik indonéziai rinocéroszok méhébe ültetve fejlődhetnek ki.
Mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, császármetszéssel jöttek a világra. A 82 éves apa aznap kapott sztrókot.
Már elpusztult hímek spermáival termékenyítették meg az utolsó két nőstény petesejtjeit.
Sikerült petesejteket kinyerni az utolsó két nőstényből, az utolsó hím viszont már halott.
Kevés a táplálék a kis csukáknak a Balatonban, ezért mesterségesen szaporítják a halfajt.
Most először működött oroszlánoknál a mesterséges megtermékenyítés.
Az anyák vizsgálatot követelnek, de a múlt hónapban meghalt férfi a végrendeletébe írta, hogy nem végezhetnek rajta DNS-tesztet.
14 évnyi fagyasztás után ültették be sikerrel.
A britek engedélyezték az eljárást.
A WHO újragondolta a definíciót. A mesterséges megtermékenyítés szabályozásában hozhat ez újítást.
Ez mérföldkő az őssejtkutatásban, és megoldhatja a férfi terméketlenség problémáját.
A genetikus szerint egy megtermékenyítés során az orvos azt a petesejtet és ondósejtet használja, ami éppen akkor adódik.
Bírósági ítélet kellett hozzá, a klinika megtagadta.