Mindent lát, képes túlélni földrengést, atomtámadást, így lett főszereplő
Tudományosan bizonyított, hogy a növények jeleket adnak ki, erre épül Enyedi Ildikó új filmje.
Tudományosan bizonyított, hogy a növények jeleket adnak ki, erre épül Enyedi Ildikó új filmje.
Tony Leung Chiu-Wai szereplésével készül a produkció.
Fontos szerepet kap benne egy idős fa.
Csoda kéne ahhoz, hogy berendeljék.
A 999-es szoba című film premier előtti vetítésén Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs, Bernáth Szilárd és Liszka Tamás beszélgetett a filmezés jövőjéről.
Egy technikailag összetett és bonyolult projektről van szó.
Elkezdődött a cannes-i filmfesztivál.
A fesztivált május 16. és 27. között rendezik meg.
Eszmei értékű kéziratokhoz juthatunk, szinkronlátogatáson vehetünk részt, aláírt bakelitekre is lecsaphatunk.
Mozgókép Fesztivál álló frontok mögött. Vig György írása.
A Külön falka lett a legjobb nagyjátékfilm, a közönség a Nagykarácsony című filmet találta a legjobbnak.
Eperjes Károly Enyedi Ildikóval versenyez, Vidnyánszky Attilát a hun fejedelemről készített tévéfilmjével nevezték.
Egy Oscar-nevezés, két cannes-i premier, egy legjobb rendező és egy legjobb mellékszereplő.
A tanév nem indult el, decembertől mesterkurzusok lesznek.
Újszülött gyermeke elvesztéséről és az egészségügyben látottakról beszélt a rendező.
Füst Milán igazságát, úgy tűnik, manapság könnyű félreérteni.
Az Éden fényképezéséért Tóth Widamon Mátét is díjazták.
A filmrendező jóindulatú kíváncsisággal nézi az egzotikus férfilétet.
Amerikai és francia filmsztárok utaznak Miskolcra a Cinefest miatt.
Az idei Arany Pálma-díjas fimet a miskolci CineFesten láthatja először a magyar közönség.
Léa Seydoux játéka néha elnémította Kurta Nikét.
Miskolcon már magyar szinkronnal vetítik Enyedi Ildikó új filmjét.
A film szeptember 23-ától lesz látható a hazai mozikban.
Exkluzív élménybeszámoló Mécs Mónika producertől az Index arútluK podcastjában.
Egy férfi-nő párkapcsolat művészi elemzése most nem volt érdekes Cannes-ban.
A francia kritikusok is Enyedi Ildikót várták, de egy radikális francia rendezőnő filmje vitte el az Arany Pálmát.
A nyertest véletlenül nevezték meg a gála elején.
Fülledt erotika, nagy remények. Estére kiderül, ki viszi a pálmát.
Nagy Ervin és Marozsán Erika mesélt nekünk a rendezővel való közös munkáról.
A legrangosabb lapok méltatásaiból szemezgettünk
Nem menekülés, természetes, hogy néha váltani kell – vallja a színésznő.
Enyedi Ildikónak és stábjának szólt az ováció Cannesban.
Külföldi lapszemle Enyedi Ildikó filmjéről.
Enyedi Ildikó újra a siker kapujában. Szombat este akár Arany Pálma díjas is lehet.
Az én XX századom, Simon Mágus, A testről és lélekről után itt újabb világsiker kapujában Enyedi Ildikó.
Enyedi ildikó kamaszkora óta rajong Störr kapitányért. Ma kiderül, mit szólnak ehhez Cannes-ban.
Be van oltva, de egyelőre nem világos, részt vehet-e a cannes-i fesztiválon.
A feleségem története mellett három magyar film szerepel a programban.
Enyedi Ildikóé az Arany Pálmáért versenyezhet.
Műfordítót és kritikust rekrutáltak az alternatív SZFE új oktatói gárdájába.
Ez hangzott el a Berliner Ensemble SZFE-vitáján, amire a Nemzeti Színház direktora a nyílt levelet írta.
Bodó Viktor, Gigor Attila, Rácz Attila, Szamosi Zsófia, Mátyássy Áron, Lemhényi Réka és Enyedi Ildikó sem tartja elfogadhatónak a helyzetet.
Az azonos című filmnek Füst Milán Nobel-díjra jelölt A feleségem története című regénye az alapja.
Délután tíz és három között várják az érdeklődőket.
Elképesztő volt olvasni az azóta sem igazolt vádakat, hogy az egyetemen ideológiai szempontú oktatás zajlik – írta.
Az Oscarra jelölt Testről és lélekről rendezője már jól van, egy karanténfilmet is leforgatott.
Az Oscarra jelölt Testről és lélekről rendezőjét egy filmfesztivál kérte fel a kisfilm elkészítésére. Csak a lakásában forgathatott.
Egy amerikai forgalmazó több restaurált magyar film jogait is megvette, köztük Szabó István 4K felbontásban felújított három filmjét is.
Szokatlan módon másodszor is visszatér Daniel Craig mellé a James Bondba, de játszott a Mission: Impossible-ben is. Lea Seydoux most Budapesten forgat, Enyedi Ildikó új filmjében.
A Testről és lélekről-t Oscarra jelölték, a rendező, Enyedi Ildikó pedig már az új filmjén dolgozik, világsztárokkal. És egyáltalán nem törődik a gettóval, ahová a hozzá hasonlókat zárták.
Az Oscar-jelölt rendező a francia világsztárral, Léa Seydoux-val forgatja A feleségem történetét.
Film készülhet a Feleségem történetéből, közben a sokat támadott nándorfehérvári csatás produkció is kapott támogatást.
A Testről és lélekről sikere után egy európai szuperprodukciót készíthet a magyar rendező.
Új filmjében Léa Seydoux, a 007 Spectre és a Mission: Impossible 4 sztárja szerepel.
A filmfesztivál győztese 12 és fél millió forint értékű nyereményt kap.
Az Oscar-jelölt magyar filmet a legfontosabb kategóriákban jelölték a Golden Globe helyi konkurenseként létrehozott díjra.
Olaszországban tüntetik ki, mint az európai filmművészet főszereplője.