Úgy tűnik, a csok plusz nem mozgatta meg különösebben az otthont keresőket
Kevesen annyira „kockázatvállalók”, hogy állami támogatással vegyenek ingatlant.
Kevesen annyira „kockázatvállalók”, hogy állami támogatással vegyenek ingatlant.
Kevesebb a hezitáló, kiváró vevő.
Megelégelték a nyaralók miatti túlzsúfoltságot.
Az eladó lakóingatlanok állománya 1 százalékkal kisebb, mint tavaly ilyenkor.
A külső, illetve a belvárosi és budai kerületek között háromszoros az árkülönbség.
A helyi lakosok egyre kevésbé képesek megfizetni a lakhatást, eközben a nagy idegenforgalmi cégek rekordprofitokat vágnak zsebre.
Évek óta a románokkal és bolgárokkal versenyzünk hátul, miközben a többi ország elsprintel mellettünk.
Első féléves ingatlanpiaci összegző az Indexen.
Sokan kezdik megelégelni az üresen álló ingatlanok látványát. Az Egyesült Királyságban évtizedek óta tombol a lakhatási válság.
A felújítandó lakóingatlanok részesedése 21 százalék feletti.
Nagy különbségek alakultak ki az országon belül.
Egyre inkább mozgatják az ingatlanpiacot a befektetők, a túlárazottság továbbra is komoly gát.
Az állam 80 milliárd forintot már ki is fizetett a beruházónak.
Ingatlanpiaci helyzetjelentés.
Rendkívül erős lakhatási válság sújtja a nagyrészt elavult ingatlanállománnyal rendelkező fővárost.
Az év első három hónapjában a legtöbb ingatlant Debrecenben hirdették meg.
Hátráltató tényező a túlárazottság, szállingóznak vissza a befektetők.
Minimum 5-10 éves időtávra tartják ideálisnak a finomhangolt állami támogatás bevezetését.
Az MBH Bank várakozásai szerint 2024 második felében újra eljön az ingatlanbefektetések ideje.
Elszabadulhatnak ismét az ingatlanárak?
Bedurvultak a lakásárak az ingatlanpiacon.
Zuglóban 100 millió forint alatt ne is álmodjon róla!
Egyelőre keresi a felfelé vezető utat a lakáspiac, de a január már kifejezett élénkülést mutat.
Megbicsaklott a rendszer.
Csökkenő infláció és hitelkamatok mellett új támogatási rendszer is érkezik 2024-ben.
Mutatjuk a lehetőségeket.
Elpárologtak a vevők az új építésű ingatlanok piacán.
Máskülönben akár egy évig is a nyakán maradhat.
Trendforduló ütötte fel fejét.
Ingatlanpiaci körkép az év első három negyedévéről az Indexen.
A sikeres értékesítés is múlhat az árengedményen.
A második negyedévben közel 3 százalékkal csökkentek a használtlakás-árak.
Az energiahatékonysággal az ingatlan ára is felfelé mozog.
Kétarcú piaccal szembesülhetünk az árak tekintetében.
Csillapodni látszik a lakáspiac megtorpanása, legalábbis ami az árakat illeti.
A magas kamatok által sokkolt vevők továbbra sem tértek magukhoz.
Az Index információi szerint a kormányzat előállhat egy lakhatási válságot enyhítő törvénnyel.
Drasztikus ütemben nőtt a város lakossága.
A többség elérhetetlennek látja egy saját ingatlan megszerzését.
A jelenlegi helyzetben nem is lehet változásra számítani.
A szakértők vázolták, hogy mi vezetett ehhez.
Egyértelműen kínálatbővülésről lehet már beszélni.
A Kibeszélőben pénzügyi szakértő magyarázza el, hogy kiknek és milyen megtakarítások után kell júliustól fizetniük az új adót.
A jövő kulcsa a támogatott hitel és a rezsi lehet.
Nem várható fellendülés a közeljövőben az ingatlanpiacon.
Pedig vevőből van elég.
Megtorpant a panellakások árnövekedése.
A garázsok, valamint a tárolók is luxussá váltak.
Tovább nőttek az árak.
Az adatok azonban nem utalnak mélyebb válságra.
Nem úgy csökkennek az ingatlanárak, ahogy a lakosság gondolja.
Nagyot téved, aki az új építésű lakások árának csökkenését várja.
Bemondták, amit nagyon nem akartunk hallani.
Románia kivételével az összes többi volt szocialista országban az uniós átlag feletti volt a lakások drágulása az elmúlt hat évben.
Anyagi és kulturális szempontok szerint is vizsgálták.
A Hol a Pénz? legújabb adásában ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgetünk arról, hogy miért lassulhatott le az elmúlt évek őrült áremelkedése a lakáspiacon, és mire figyeljen, aki 2020-ban venne lakást.
A legdrágábbak a belvárosi Dorottya utcai lakások.
Élénkítette az agglomeráció lakáspiacát a fővárosi drágulás, de nem mindegy, hogy Fót vagy Gyál.
Miközben egy hasonlóan "jó hírű" utcában 15 milliót kell fizetni 25 négyzetméterért.