Kiakadt az édesapa, nincs klíma a Szent László kórház transzplantációs osztályán
A tiszta bokszokban akár 32 fok is lehet.
A tiszta bokszokban akár 32 fok is lehet.
A Szent János Kórházban pedig a klíma romlott el.
A kórház lapunkkal közölte: a hozzájuk tartozó többi terület szívbetegeit nem érinti a lépés.
Az ATV szerint a bezárás lehetősége is felmerült.
Nem az első alkalom, hogy ellátásra szorul a korábbi szövetségi kapitány.
Az orvosok szerint nem volt semmi baj.
Mozgóbérként kapják meg júniusban.
Kétágyas szobák vannak fürdőszobával. Van wifi, és a kijelölt helyen dohányozni is lehet.
De sok mindennek örülnének a sima fénymásolópapírtól kezdve a villanykörtén át egészen az irodabútorig.
Rendbe tenné a teraszt néhány önkéntes, de az igazgató nem válaszol nekik.
Hősugárzóval fűtöttek az egyikben, a földön fekve vártak a sorukra a betegek a másikban.
A Fiumei úti baleseti megy a Haller utcába, két gyerekklinika a Jánosba költözik. A Péterfy is érintett.
Egy több napos holttestet vittek be, aztán elromlott a hűtés a hullaházban, és megjött a kánikula.
Nem, ez nem egy bizarr kimaradt jelenet a Brazilból, hanem a szomorú valóság a János Kórháznál.
Az is elképzelhető, hogy nem zárják be a Jánost.
A tervezett 4 helyett másfél év alatt lemerült egy 28 éves fiúba beépített műszer, ami jelentősen enyhítette a tikkelléssel járó Tourette-szindrómáját. Pénzhiány miatt hónapokat kellett volna várnia, hogy újra normális életet éljen. Aztán, amikor kérdezősködni kezdtünk, hirtelen kivételt tettek vele.