Hat kerületben és 444 településen gyérítik a szúnyogokat
Összesen 86 ezer hektáron végzik el a beavatkozást.
Összesen 86 ezer hektáron végzik el a beavatkozást.
Itt vannak a főpolgármester hivatalos indokai.
A ferencvárosi polgármester ismertsége túlmutat pozícióján; de hogyan manővereznek Kőbányán, Csepelen és Budafokon?
Az elemző szerint lényegtelen, hogy jelöltjeik mennyi szavazatot kapnak a fővárosi kerületi polgármester-választásokon.
Csak a botrány kirobbanása után kért engedélyt az üzemeltetésre.
Jámbor Andrásék zuglói jelöltje mentheti meg az előválasztás intézményét.
A főváros és az érintett területek vezetőinek bevonása nélkül semmi sem történhet.
Így teljesül a 2018-ban elhunyt Sándor bácsi végakarata.
A Párbeszéd által összeállított baloldali együttműködési nyilatkozatot a többi párt még nem írta alá.
A nyugat-nílusi vírus terjesztésének kockázata miatt.
23 kerület, 23 történet.
Megyei összehasonlításban a főváros tekinthető a legkockázatosabb magyar településnek.
Szerintük egyes kerületek politikai okok miatt nem részesülhetnek a támogatásból.
Több budapesti polgármester ellen indítanának fegyelmi eljárást.
Ferencváros már az elején elengedte a kormányzati segítséget.
Bollók Istvánné, Budafok-Tétény DK-s elnöke 62 éves volt.
Fűtéstámogatást, ahogy kazán- és nyílászárócsere-támogatást is nyújtanak, miközben energia-tanácsadó irodát is nyitnak a kerületben.
Az Index körképe arról, hogy mi lett mára az év elején kezdődött, drasztikus köztéri kukaleszerelés eredménye.
A főpolgármester abszurdnak nevezte, hogy polgármesteri hatáskör kijelölni maszkviselésre egyes közterületeket.
Máshol még fogadnak gyerekeket a jövőhéten.
Négy kerületi polgármester nem léphetett még hivatalba újraszámolások miatt. Baranyit nem engedik fel a hivatal első emeletére, Újpesten a régi alpolgármester akciózik, Józsefvárosban már most lelépett egy, a kerület működtetésében kulcsszerepet játszó ember.
Egyáltalán, kik ők? Ki Óbuda, Újpest, vagy épp Terézváros új ellenzéki polgármestere? Van, aki a szolgálati autót adja le elsőként, más wc-ket nyit, vagy kézimeccsen végez kezdődobást. Bemutatjuk a kerületi újoncokat és terveiket.
Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét.
Nagy a szórás, Óbuda a csúcstartó.
Régi terv, de a háttérben újra dolgoznak azon, hogy kevesebb fővárosi kerület legyen. A budapesti fideszes polgármesterek máris háborognak.
A legjobb 16 között vannak, a III. Kerületet verték.
250 helyből készülnek tiltott zónát csinálni a fővárosi polgármesterek. A Kúria elkaszálta a hajléktalanrendeletet, mert egyes kerületek túlzásba vitték a kiszorítósdit. Szerdán szavaznak a javított verzióról, de valódi javulást sok helyen nagyítóval se találni.
A főpolgármesterségért Tarlós István vezet, Szegeden Botka László az első, de még csak a szavazatok töredékét dolgozták fel. Az MSZP-ben azt várják, hogy ma mélypontra süllyednek. Most törik a fejüket az új politikán. Bálint Antónia és Juhász Péter is szelfizett a szavazófülkében.