Gyújtogatás lehet a háttérben, heten égtek egy nizzai társasházban
Gyerekek is vannak az áldozatok között.
Gyerekek is vannak az áldozatok között.
A műsorvezető szerint ez már több, mint gusztustalan.
A támadásban 86-an vesztették életüket, köztük 15 kiskorú.
Befolyással való üzérkedéssel és bűnszövetkezéssel is vádolják a nizzai jogászt.
Az orvosok hiába küzdöttek az életéért.
13 forduló után még mindig veretlen az együttes.
Nizzai villájában esett el.
A nizzai nyaralás verte ki a biztosítékot.
A polgármester azt mondta: évtizedes tradíció a pedagógusok megbecsülése.
Párizs büszkeségei a Szépművészeti Múzeumban.
Egy kifőzde is lehet pazar.
Kevin Geniets a Párizs–Nizza hetedik szakaszának rajtja előtt bukott nagyot.
Nehezen indul a spanyol védő párizsi pályafutása.
Így is embereket ölt.
A gyanúsítottak közül négyen vannak előzetes letartóztatásban, ketten rendőri felügyelet alatt állnak, ketten pedig még szökésben vannak.
A 21 éves Brahím Iszávit Nizzában csendőrfurgonok gyűrűjében tették fel a repülőgépre.
Tizenegy embert vettek őrizetbe, tízet elengedtek.
A tunéziai terroristát eddig nem tudták kihallgatni, öten vannak őrizetben a merénylet miatt.
A nizzai merénylet miatt került őrizetbe négy ember.
Tesztelni fogják a rendőröket és a mentőket is.
Egy olyan ember otthonában vették őket őrizetbe, akit már órákkal korábban előállított a rendőrség.
A tunéziai hatóságok együttműködnek a nyomozásban Franciaországgal.
Maga a 21 éves tunéziai merénylő illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.
Megerősítette a francia ügyészség, hogy Lampedusán át érkezett a merénylő. Egy feltételezett kapcsolattót őrizetbe vettek.
Sajtóértesülések szerint az elkövető az országból való kiutasítása ellenére szabadlábon maradt, majd átszökött Franciaországba.
Jean Castex francia miniszterelnök határozott és könyörtelen választ ígért.
A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésben reagált a terrortámadásokra.
A nizzai incidensben három ember meghalt. Az elkövetőt elfogták.
Julian Alaphilippe szökéssel nyerte a Tour 2. szakaszát, a győzelmét apja emlékének ajánlotta.
Thibaut Pinot sem úszta meg bukás nélkül, az első szakaszt Alexander Kristoff nyerte.
Nyolc év után erőből győzhetik le a brit sztárcsapatot az év legfontosabb kerékpárversenyén.
A magyar úszó a nyitónapon minden számban rajthoz állt, és két érmet szerzett.
A 2020-as francia kerékpáros körverseny útvonala a hegyimenőknek kedvez.
Egyből két hegyi szakasszal, 1500 méteres hegyekkel kezdenek majd a bringások.
Olaszországba vagy Angliába igazolna a franciáktól. Az ügynöke lazán túlárazta.
Megismételte pénteki sikereit az FTC úszója. Biczó is úszott egy ezüstöt.
A háromszoros olimpiai bajnok úszó változtat az edzésein, és a versenynaptárán is.
Góljával végre nyert a Nizza, de a piros lapja után még a kispadról is menekültek.
Nem megy sehova a balhés csatár.
A terroristák egy dologgal nem számolnak: mindig vannak olyanok, akik egy merénylet közben nem a menekülést, hanem az ellenállást választják. Egy pék, egy futballhuligán, egy motoros, egy bolti eladó és két szabadságos katona története.
Verrasztó Dávid 200 háton győzött.
Szakértők nem értik, Nizza után hogy történhetett meg ugyanaz Berlinben.
A 76 éves Jacqueline Veyracot fényes nappal, a nyílt utcán rabolták el Nizzában. Eddig nem kértek érte váltságdíjat.
Hanem elromlott. És a támadás jóval tovább tartott, mint azt eleinte gondolták.
A 17 és 19 éves nők beismerték tervüket.
Az olasz csatár megint duplázott a francia ligában.
A rendőrség nem mondja meg, mivel gyanúsítják őket, de kapcsolatban álltak az elkövetővel.
Egy gyanús csomag lehet az ok, de még nincs hivatalos információ.
Robbantókra készültek, teherautóra nem, szóval nem tehetnek a 84 halottról - mondják.
"A veszély nem múlt el, és nem csak Franciaországban" - mondta Francois Hollande.
Az ízléstelenség kimaxolásáért tíz hónapot kapott.
A képen a merénylő abban a teherautóban mutat be a világnak, amelyikkel pár nappal később a tömegbe hajtott.
Délben egy percre leállt az élet Franciaországban, búgással fogadták a kormányfőt Nizzában.
A terrortámadás előtt egy vidám szelfit is küldött bátyjának, de azt nem adták ki. Rómában a hétvégére lezárták a Szent Péter teret.
Addig lőtték, amíg mozgott, nyilatkozták a merénylőt megállító rendőrök. Nem sokkal azelőtt oldották fel a blokádot, hogy jött a teherautó.
Folyik a nyomozás, összesen öt embert vettek őrizetbe a támadó környezetéből.
A merénylő hétfőn bérelte ki a teherautót, amihez biciklivel érkezett a támadás előtt. Márciusban hat hónap felfüggesztett börtönre ítélték. 25 sérültet intenzíven ápolnak.
Budai Bernadettnek nagy szerencséje volt, hogy időben lekanyarodott a tengerparti sétányról.
Több muszlim is az áldozatok között van. Megdöbbentően sok gyerekkel végzett a támadó.