Győri-Lukács Viktória bekerült az EHF álomcsapatába
Minden kategóriában hét jelölt volt.
Minden kategóriában hét jelölt volt.
A miniszterelnök gratulált a győrieknek a Bajnokok Ligája-győzelemhez.
Amilyen drámai volt az elődöntő, olyan magabiztos lett az aranyhoz vezető utolsó lépés.
Végletekig kiélezett csatát hozott a bajnoki mérkőzés.
A négyes döntőt is a magyar csapat találkozója nyitja.
Nehéz volt a kezdés, de végül behúzta a párharcot a magyar csapat.
A férfi és a női kézi legrangosabb klubsorozatának négyes döntőit először sorsolják egy helyszínen, egy napon, élő adásban.
A hajrának 29–29-ről vágtak neki a felek.
A holland női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Per Johansson veszi át az irányítást.
Klujber Katrin nyolc, Simon Petra öt gólt lőtt, Janurik Kinga 18 védéssel zárt.
Stine Oftedal hiánya megpecsételte a magyar csapat sorsát.
A legutóbb döntős Ferencváros ugyanakkor rendkívül nehéz helyzetbe került.
Egyikük számára egyszerűen nem maradt hely a keretben.
A bajnoki címvédő szerdán jelentette be, hogy az idény végén távozik a jelenlegi posztfelelős.
A győriek ötgólos hátrányból jöttek vissza. A DVSC viszont sok apró hibának köszönhetően kikapott.
A világbajnokság előtt már egyik csapat sem játszik a bajnokságban.
Ana Gros kilenc gólt vállalt, ezzel a mezőny legeredményesebb játékosa lett.
A hazaiak csak egyszer, 2–1-nél vezettek a mérkőzésen.
Rajtol a női kézi-BL, először három magyar csapattal.
A dán tréner számára megtiszteltetés, hogy a világ egyik legjobb csapatánál edzősködhet.
Az FTC és a Győr sokkal jobb, a Debrecen hasonló anyagi helyzetben van, mint a norvég Vipers.
Bajnokok Ligája-címért tért vissza, három érem jutott végül nekik.
Az is lehet, hogy visszavonul a 31 éves irányító.
A négyes döntőt június 3–4-én rendezik majd Budapesten.
A Lokomotiva mindössze tizenhat gólt tudott szerezni a magyar bajnok ellen.
Bedig a Zagreb kapusa sorozatban három védett büntetővel kezdte a meccset...
Egyikük 2012-ben, másikuk 2018-ban szerepelt legutóbb a kisalföldi klubnál.
Az első 15 percet leszámítva a norvégok akarata érvényesült; az ETO reménytelen üldözésre kényszerült.
Másik játékosát egy halaszthatatlan műtét miatt kell nélkülöznie a zöld-fehér alakulatnak.
A Brest Bretagne a 2021-es elődöntőben hetesekkel kerekedett felül.
Nehéz napokat élnek meg a város sportcsapatai.
Továbbra is százszázalékos Ambros Martín csapata.
Immáron 61 meccses az ETO veretlenségi sorozata az elitligában.
Három évvel hosszabbított az ötöszörös BL-győztes ETO-val.
Az ETO 58 meccs óta veretlen az elitsorozatban, a Fradi döntetlennel kezdett.
Nem volt egy súlycsoportban az ETO és a CSZKA Moszkva.
Görbicz Anita megbízása egy meccsre szólt a kispadon.
Az ETO 11 góllal nyert Montenegróban, sorozatban az 54. BL-meccsén maradt veretlen.
Karrierje elején sorra jöttek az ezüstérmek, a végére viszont igazi trófeahalmozó lett.
Az ETO 49 meccs óta veretlen a sorozatban.
A nyolctagú álomcsapatból hatan is megfordultak az ETO-ban.
Csatlakozik Jelena Deszpotovics is – teljessé vált a magyar bajnok kerete.
Két esélyes van az ETO kispadjára.
A torna legértékesebb játékosának Estelle Nze Minkót választották.
A játékos egyezségre jutott a klubbal abban, hogy másik – nem BL-induló – csapatot keres magának.
Az idény végén befejezi pályafutását a hollandok világ- és Európa-bajnoki érmes kézilabdázója, Nycke Groot.
A győriek korábbi kiválósága 2018-ban vonult vissza, mert lelkileg és fizikailag is teljesen kimerült.
Már 45 mérkőzés óta veretlen az ETO a Bajnokok Ligájában.
Jövő nyáron lejáró megállapodását három évvel hosszabbították meg.
A német bajnok Borussia Dortmund lemondott pályaválasztói jogáról.
Ambros Martínt nevezték ki a női válogatotthoz.
A norvég Amanda Kurtovic jön, egy játékos híján már teljes a Győri Audi ETO KC kerete a következő szezonra.
Nem kell, hogy megértsenek, csak fogadják el a döntésem, mondta a vb-ezüstérmes irányító.
Az utolsó Fradi-lövés pontatlan volt, pedig ha bemegy, övék a bajnoki arany. Így viszont a Győr magyar bajnok. Ambros Martín triplával búcsúzik.
A Fradi kézisnői a bajnoki aranyra hajtanak, és nem kerültek közelebb hozzá.
A cseh Jana Knedlikova ártalmatlan helyzetben rosszul lépett, és nem játszhat a kézi-BL-döntőben.
A Bucuresti idén is verte már egyszer Görbiczéket.
Ő most a győri kézisek edzője. Ambros Martín azzal törődik, hogy megnyerje a BL-t.
Hat világbajnokságon játszott a 34 éves irányító, két éremmel kezdett, azóta esélye sem volt erre.
A játékvezetői ítélet nem szolgálhat alapul óvásra, áll a döntésben.