Hálapénzért sorolta előre az ütemezett műtétet az orvos
Egy orrmandulaműtét 200 ezer forintba került Miskolcon.
Egy orrmandulaműtét 200 ezer forintba került Miskolcon.
Pedig évekre börtönbe kerülhetnek az elkövetők.
Harminc éve dolgozott az egészségügyben.
Álmos Péter kamaraelnök elmonda: a kriminalizáció nem teszi vonzóvá az orvosi pályát.
Van, aki némán tolja, van, aki szerint egy „átkosból maradt tendencia”.
Egy salgótarjáni rendelőbe vonultak ki.
Az asszisztensét 8 évre ítélhetik.
A nyomozók több mint 230 ezer forintot foglaltak le a helyszínen.
Ha a páciensnek nem volt pénze, akkor a dzsekijével kellett fizetnie.
Vádat emeltek ellene.
A másodfokú bíróság döntése ellen nincs helye fellebbezésnek.
Több mint 37 millió forintot találtak nála.
A hálapénzt adó betegek ellen is eljárást indítottak a rendőrök.
Egy alkalommal az asszisztensének is adott ötezer forintot, így ő is vádlott lett.
A szakorvost eltiltanák foglalkozásának gyakorlásától is.
A férfit már kihallgatta a rendőrség.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai sok orvost teszteltek.
Három évre is börtönbe kerülhet, aki elfogadja a hálapénzt.
Nyomoz a rendőrség.
Védettségi igazolással kapcsolatos visszaélést és költségvetési csalást is tapasztaltak a területen.
Küzdenek a hálapénz ellen, most mégis levelet írtak egyik orvosuk miatt. egyik orvosuk miatt.
Egyikük asszisztense sem kerüli el a felelősségre vonást.
A korrupcióvá minősítésével azonban már valamivel kevesebben.
A politikus azt mondta, pontosan megvannak, kik, hogy és milyen mértékben terjesztenek álhíreket.
Az Uzsoki kórházban már szembeköszön a az a hatalmas plakát, amely a hálapénz nélküli gyógyítás előnyeire hívja fel a figyelmet.
Pénzt kapott egy idős asszony kezeléséért.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai végzik az ellenőrzéseket.
Az orvosi kamara elnöke úgy véli, az illegális ösztönző helyett legális kell.
Az orvosokat, a nővéreket és a kórházak vezetőit is megbízhatósági vizsgálatnak vethetik alá.
Az Év Covid-orvosának választott Kulja András mesélt az elmúlt egy évről az Indexnek, amit a betegágy mellett töltött.
Már minden hatodik baba privát egészségügyi intézetben születik Budapesten.
Sokak szerint a hálapénz kivezetése ront az ellátás színvonalán.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat megerősítette: több kórházban jelen lesznek.
A MOK elnöke arról beszélt, hogy egyikük ellen már eljárás is indult.
Az új szolgálati jogviszony első napja ez a magyar egészségügyben. Több változás a pácienseket is érinti. Összegyűjtöttük, amit már tudni lehet.
A betegek nem tartoznak a vizsgálati körbe, de ha hálapénzt adnak, ugyanúgy büntetendők.
Megalapozott indok, illetve ügyészi engedély kell a revizorok vizsgálódásához.
Márciustól minden, állami egészségügyben dolgozó orvosra lecsaphat a hálapénzkommandó.
Továbbra sem kell börtönbe vonulnia, de 3 millió forintra növelték a kiszabott bírságot.
Vizsgálat elindításához elég lehet egy névtelen bejelentés is.
Hatóságok ellenőrzik márciustól kezdve azt, hogy az orvosok betartják-e hálapénz tiltásához kötődő új, törvényben előírt szabályokat.
Az Indexnek nyilatkozó főorvos szerint beépített emberek ellenőrzik majd, hogy eltűnjenek a feketepénzek a szakmából.
Azt még nem tudni hogyan.
Lantos Gabriella egészségügyi szakember száműzetésre és trükközésre figyelmeztet.
A hálapénzellenes mozgalom egy szegedi underground kocsmából indult. Interjú a kamara alelnökével az orvospénzekről.
Nem csak a hálapénz szabályozása szigorodik, az orvosok magánpraxist sem folytathatnak másodállásban.
Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara előterjesztését.
A kormány mai ülésén elfogadhatja a Magyar Orvosi Kamara javaslatait.
Ez derült ki egy közvéleménykutatásból, ami a magyarok korrupcióval kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta.
A hálapénz feltételez egy mindenki számára reálisan elérhető, elfogadható színvonalú ellátást hála nélkül is – ez mára egész egyszerűen nincs meg.
Vagy a beteget is. Horváth Ildikó viszont az orvosi béremelésről sok konkrétumot nem mondott.
Cser Ágnes, a kormányt támogató szakszervezeti vezető szerint a büntetés csak megrontaná a betegek és orvosok közötti bizalmi kapcsolatot.
Legalábbis ezt állítja a Magyar Orvosi Kamara, amely egylépéses béremelést javasol. Az Emmi nem akar licitversenyt.
Bűncselekmény-e a hálapénz elfogadása? - többek között ezt kutatja a MTA TK Jogtudományi Intézetének egyik kutatócsoportja.
A kardiológiai intézet a hetek óta a figyelem középpontjában van egy szívsebész kirúgása miatt. Mit látunk Székely László ügyében? Egy szaktekintély meghurcolását vagy egy hálapénzes történetet? Rögtönítélő bíróság áll mindkét oldalon, de a történet nagyon nem fekete-fehér.
Az egészségügy mocsárvilágáról írt könyvet Kovácsy Zsombor, a 2010-ben megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet volt elnöke. Kovácsy szerint a hálapénz káros és undorító, az állami kórházak tanulhatnának a magánklinikáktól, a háziorvos pedig végigvezethetné a beteget az útvesztőben.
Nagy Anikó nagy változásokat szeretne elérni az egészségügyben, a gyerekgyógyászatnál kezdi.
2016-ban egy eset sem került a budapesti orvosi kamara elé, pedig állítólag komoly probléma.
Az Abcúg bemutatja az angol orvosi kamara működését, és azt, hogy hol tartunk mi.
Így is küzdenek a hálapénz ellen.