„Soha ekkora szakadék nem tátongott a szülők és a gyerekek között, mint most”
A szülők feladata sokkal összetettebb, már másfajta veszélyek leselkednek a fiatalokra.
A szülők feladata sokkal összetettebb, már másfajta veszélyek leselkednek a fiatalokra.
Az újságpapírtól a kutyaalmon át, az eldobható pelenkáig széles a tárház.
A legjobb kerülni a címkézést, sokat árthatunk vele.
Neveletlenek, arrogánsak, nem tudnak olvasni, mégis ők a legokosabbak.
Példamutatók a kínaiak, nekünk még van hova fejlődnünk.
Bár a pénzügyi tudatosságra való nevelést érdemes korán elkezdeni, elsőre nem tűnik könnyű feladatnak, pedig számos lehetőségünk van arra, hogy a legkisebbekkel is megismertessük a pénz világát. Cikkünkben elmondjuk, hogyan érdemes kinyitni a pénzkérdést a gyerekekkel!
A színész két év távollét után találkozhat most a kisfiával.
Élethosszig tartó traumát okozhatunk nekik.
Az egykori felnőttfilmes tudja, hol rontotta el gyermeke nevelését.
Több százezer forinttól a milliós költségekig is járhat a fix összegű tartásdíj újratárgyalása – szakértők elmondták, hogyan lehet ezt elkerülni.
Elaltatja a gyermeket, és mindenre figyel a szülő helyett.
Mutatjuk, mennyivel!
Óvakodjunk tőle!
Világhírű előadókkal kezdetét vette az MCC Budapest Summit konferencia.
A bíróság törvényellenesnek mondta ki a január végi akciót, az Emmi lépett.
A játékos szigorú, ha gyereknevelésről van szó.
Baranyában egyre nagyobb gondot okoz a tanárhiány.
A nagymamák érzelmileg jobban ráhangolódhatnak az unokáikra, mint a saját gyerekeikre.
Kétévesnél kisebb gyerekeket tanulmányoztak a kutatók.
Az esetek öt százalékában szakember segítségére is szükség lehet.
„Illetéktelen beavatkozástól” félti a gyermekeket.
Egy német keresztényszociális politikus véleménycikkére reagált az igazságügyi miniszter.
A neveléskutató szerint a másság elfogadására nem kisiskolás korban kell rávezetni a gyerekeket.
Vizi János pszichiáter megkérdezné a heteroszexuális politikusoktól, hogy reklámokkal megváltoztatható-e a nemi identitásuk?
Jelenléti oktatásra készülnek a következő tanévben.
Tudás nélkül a legjobb szándékú gazdi is könnyedén állatkínzóvá válhat.
Az ilyen bölcsődék létrehozására több milliárd forintos összegű pályázatot írnak ki.
Az UNICEF Magyarország felmérte a nevelési tendenciákat.
Az MI megpróbálja felismerni, ha valaki bunkó, de csak javasolja, hogy mást írjunk, nem tiltja meg, hogy modortalanok legyünk.
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere szerint nem kell agyba-főbe verni a gyereket, de fel lehet kapni, el lehet húzni és a kezét is meg lehet szorítani.
A szobrászoknál sincs az, hogy "össze-vissza pattintják a darabokat".
A gyermekvédelmi rendszerben több mint 20 ezer gyermek kétharmada nevelőszülőknél van.
Van pár módosítás, amelyet nem vertek nagy dobra. A határon túli óvodákkal is szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot szeptembertől.
Nem Soros György jelenti a legnagyobb veszélyt az univerzumra, hanem egy kisgyerek. De ki állítja meg? Átlagos Apák az Indexen.
Ez egy olyan dolog, ami mindenkinek váratlanul jön, de érdemes lehet rá felkészülni. Pláne, ha ez ember babot nevel.
Miért nem adnak a Szilícium-völgyben dolgozó szülők 14 éves kor előtt okostelefont a gyerekük kezébe? Tari Annamária pszichológus arról beszélt, milyen súlyos szorongást okozhat a közösségi média kiskamaszkorban. Milyen felnőttek lesznek húsz-harminc év múlva?
A kijelző előtt töltött órák számlálásánál fontosabb, hogy a család együtt töltsön időt a kijelző előtt - ezt mondják oxfordi kutatók.
Az amerikai szerző szerint bottal vagy övvel kell verni a gyereket, lehetőleg a lábán vagy a fenekén.
Ha zenei ízlésről van szó, fontosabb a jó társaság, mint a gének.
Egy új kutatás szerint komoly különbség van még felnőtt korban is azoknál a gyerekeknél, ahol az apa részt vesz a családi életben.
És a répától sem tanultunk meg fütyülni, illetve még egy csomó hülyeség, amivel a szüleink fárasztottak minket. Ön fárasztja velük a gyerekét?
Ha a szülők túlértékelik a gyerekeiket, nagy valószínűséggel nárcisztikust nevelnek belőle.
A pápa szerint az a jó apa, aki igazságosan büntet, és nem tartja a haragot.