Puskás Ferenc kellett hozzá, hogy ilyen kezdés után bajnokságot tudjon nyerni a Real Madrid
Nehéz helyzetben Carlo Ancelotti legénysége, jól jönne most Öcsi bácsi.
Nehéz helyzetben Carlo Ancelotti legénysége, jól jönne most Öcsi bácsi.
Nagy dobással készül a foci-Eb-re a Szerencsejáték Zrt.
Nem fogyott el az összes termék, maradt holnapra is.
Öröm az ürömben, a „mi kutyánk kölyke”, aki megdöntötte.
És még közzé is tették a felvételt a TikTokon.
Nem egy legenda döntött úgy, hogy inkább elhagyja az eredeti nevét.
Pedig már majdnem megfeneklett az ügy.
Idézze fel velünk a mérkőzés történetét és a későbbi párharcok eredményeit!
A kisebb szám karcsúbbnak mutat?
Már a film megjelenésének esetleges dátumát is megszellőztették.
A katalánok színeiben 253 mérkőzésen 137 gólt szerzett.
Ő készítette többek között Puskás Ferenc szoborportréját.
Kubala László madridi győztes gólja nem bizonyult elegendőnek.
Kilencvenhat éves lenne mindenki Öcsi bácsija.
Nyolcvanhárom esztendős korában elhunyt Amancio Amaro, Puskás Ferenc egyik klasszis csapattársa.
De vajon melyik volt Öcsi bácsi kedvenc pálinkája?
Lionel Messi lenyomta Maradonát és Cristiano Ronaldót is.
Egy nappal a 93. születésnapja után érte a halál Puskás Évát.
A jó hír: Magyarország tétmeccsen még sosem kapott ki Németországtól.
Kubala-emlékkiállítás nyílt a Fáy utcában.
Az argentin ötször vette be az észtek kapuját.
A Puskásék nyomában járó Benzema gyakorlatilag BL-gólkirály lett.
Puskás mindenfajta cím és hivatalos procedúra nélkül hazánk nagykövete volt a világban, mondta a külügyminiszter.
Magával ragadó spanyol regény Pancho „második életéről”
A Liverpool rekordot állított be. Négyen már a 16 között, Gulácsiék kiestek.
Végzetes túra Szambaországba.
A Puskás-filmről egy ideje nem hallani semmit, pedig a néhai filmmogul egyik nagy álmáról van szó.
A totális futball vb-döntős kudarcai.
Szente Vajk színpadra vitte Öcsi bácsi életét.
Az úszóedző zavarban volt a szerep miatt.
Magyarországról a mai napig az Aranycsapat legendája jut az emberek eszébe világszerte.
A Száguldó Őrnagy Európa szeme láttára végezte ki a nyugatnémet riválist.
„Kispesten régóta suttogják, hogy születik majd egy fiú, aki a legnagyobb labdamágus lesz” – olvasható benne.
A világbajnok támadó 22 éves korára a világ legértékesebb játékosa. Ez volt Messi búcsúja?
A zöld-fehérek 61 hazai bajnoki után kaptak ki • José Mourinho egyedül vezetné a rangsort!
Ma ünnepeljük a magyar labdarúgás napját: 67 éve győzött az Aranycsapat Londonban. Egy ünnepnapon azonban nem csak a szépre emlékezünk.
A leghosszabb veretlenségi sorozatok listáján a Puskás Ferenc fémjelezte spanyol klub toronymagas első.
A La Gazzetta dello Sport a Nemzeti Sport főszerkesztőjét kérdezte Puskás Ferencről, akit Cristiano Ronaldo utolért 746 találattal az örökranglistán.
102 találatnál tart a válogatottban, élre ugorhat az örökranglistán.
A focisták a Realnál és a Barcánál találták magukat 56 után, a pólósok pofon miatt magyarázkodhattak, előzőleg Szepesi aggódott.
Három különböző kártyája lesz, mégpedig 89-es, 92-es és 94-es értékeléssel.
A top tízben Kocsis Sándor az egyetlen, akinek több gólja van, mint válogatott meccse.
A focista életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Hatvan éve a Real Madrid akkor 33 éves sztárja 128 ezer nézőt varázsolt el az 1960-as skóciai fináléban. A Real 7:3-as győzelemmel nyert BEK-et, a magyar újságolvasók két nappal később, ötmondatos hírből értesülhettek róla.
Monacóban lesz a gálaest jövő szombaton.
Így adták át 1953-ban a több évtizedes várakozás, tervezgetés után elkészült stadiont. Nagyképes visszatekintésünkből kiderül, hogyan lett Vorosvilovból Népstadion, mi tűnt fel az állambiztonságnak a csehszlovákok ellen, mikor kezdődtek a kettős rangadók, és mikor álmodtak először olimpiát oda.
Benzema két gólt is lőtt az Eibar ellen, kiütéses 4-0 lett a vége. A spanyol bajnokság eredményei.
Romario, Pelé és egy kevéssé ismert cseh csatár van még előtte.
És egyáltalán mikor, miért? 1961-ben augusztus 30-án egy meccs erejéig az ősi riválisnál játszott a Real Madrid magyar sztárja.
A Bundesliga kapusairól nem Neuer, hanem Gulácsi jutott a spanyolok szerkesztők eszébe.
Szöllősi György, Orbán Viktor kedvenc Puskás-szakértője sokkal többet kaszált a hagyatékon, mint Puskás unokája.
A Honvéd futballcsapatának összetéveszthetetlen stílusú tulajdonosa a magyar bajnokságról, az utánpótlásról, Felcsútról, milliárdokról, Lanzafaméról, bundáról és az MLSZ legnagyobb baromságáról. Interjú.
Művházra gyűjtöttek, Pelé nem ment el, Puskás igen. Realos ajándékokat is szerzett pár óra alatt. Emléktáblával tisztelegnek előtte.
A világfutball 11 nagy 10-eséről jelent meg könyv. Puskástól Maradonát át Messiig.
Szombaton búcsúztatta a Honvéd a legendás kispesti stadiont.
És volt olyan, hogy Nyilasi megelőzte Heynckest Vagy éppen Tichy Lajos a már realos Puskást.