A Debrecen megóvta a Ferencváros ellen elbukott bajnoki mérkőzést
Szerintük a szabálysértés lényegesen befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.
Szerintük a szabálysértés lényegesen befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.
Fernando Alonso megtarthatta harmadik dobogóját is.
Hiába a müncheniek sima sikere?
A két szövetség kéri a férfi 1000 méteres versenyszám bíráskodásának felülvizsgálatát.
Nem lesz változás a végeredményben.
A Mercedes két szabályszegés miatt fellebbezett.
Mindkét válogatott esélye elszállt a 2022-es világbajnoki szereplésre.
Dagad az F1 klónozós balhéja, a csapatok fele fellebbez a pénteki döntés ellen.
Sikeres volt a Renault három futamra is beadott óvása, de a Racing Point megúszta az összes eddigi eredménye törlését. 15 pontos levonással és 400 ezer eurós büntetéssel megúszták az ügyet.
A Brit Nagydíjon is a Racing Pointtal volt a bajuk.
A Forma–1-ben teljesen általánosnak számít a másolás, a Racing Point mégis kiverte a biztosítékot a Renault-nál. Miben más ez az ügy, mint a korábbiak? Érintett lehet a Mercedes is? A Renault-nak vagy a Racing Pointnak van igaza a fékcsatornák körüli balhéban?
Egyre nagyobbra dagad a Racing Point körüli botrány.
A két Racing Point ellen adtak be vizsgálati kérelmet, a gyanújuk szerint a csapat engedély nélküli alkatrészeket használt.
Lehet használni a Forma-1-ben a vitatott DAS-t, amivel menet közben lehet állítani a kerekek dőlésszögét.
110 gáton is két bronzérmet adnak ki. Először elutasították a spanyol óvást, másodjára átment.
A Bochum megóvta a Hamburg elleni másodosztályú bajnokit, mert felmerült, hogy az ellenfél középpályása nem az, akinek mondta magát.
Az UEFA elutasította a Honvéd óvását, pedig a románok elleni meccs vége biztosan nem a sportról szólt. Groteszk, ha 4 perc jogosultan játékért keményebb büntetés jár, mint a félelemkeltő hangulatért és a bíró megdobásáért. Mindenképp le kell játszani a focimeccset? Durva példák igazolják, hogy igen.
Mendelényi Dániel ellentmondást talált az UEFA ítéletében, nem hagyják annyiban.
A mérkőzés botrányos befejezése nem volt hatással az Európa Liga-selejtező végeredményére, így a Craiova folytathatja a szereplést. 60 ezer euró és három zárt kapus meccs a románok büntetése.
Egy kopipésztelő alkalmazott miatt bukhatja második bajnoki győzelmét az Antwerpen.
Akkor derül csak ki, hogy kizárják-e a román csapatot, aminek a szurkolói balhéztak.
Káoszba fulladt csütörtökön a Honvéd-Craiova EL-selejtező, miután egy román szurkoló hanggrántátot dobott a bíróra. A kispestiek pedig meg is óvják a meccset. De kizárhatja-e az UEFA a románokat?
A klub szerint ilyen körülmények között nem lett volna szabad folytatni a Craiova elleni mérkőzést.
Luxemburg is így tett, állítják, az ellenfél csatára nem játszhatott volna. Luxemburg vezetheti a csoportot.
A eltiltott játékos szerepeltetése miatt óvta meg a Levante a nyolcaddöntő első mérkőzését.
0,04 másodpercen múlott az aranyérem.
Rasovszky Kristóf úgy lett második 10 kilométeren, hogy a győztessel tizeddel azonos idővel csapott célba. Volt már ilyen eset.
A játékvezetői ítélet nem szolgálhat alapul óvásra, áll a döntésben.
A hazaiak brazil kapusa, Mayssa Pessoa az utolsó másodpercekben nem adta vissza a labdát.
Végleg eldől a városvédők és az ingatlanfejlesztők egyik emblematikus csatája. Rákérdeztünk a beruházónál egy régóta terjengő pletykára is.
A németek verték őket, de a bírói hibák miatt megóvták a meccset. A spanyolok is döntősök.
A spanyol futballszövetség befogadta a papírokat, várja a Real Madrid indoklását a kupameccsről.
Hatan voltak a németek a pályán a kézi Eb-n, pedig kiállítottjuk is volt. Mégis elutasították.
Meg sem vizsgálták, hogy valóban érvénytelen gólt lőtt-e a Lipcse, formai hibákra hivatkoztak.