Megnehezíti Ursula von der Leyen dolgát Várhelyi Olivér biztosi jelöltsége
Nem egyszerű megfúrni a magyar jelöltet, elhúzódhat a folyamat.
Nem egyszerű megfúrni a magyar jelöltet, elhúzódhat a folyamat.
A miniszterelnök Ursula von der Leyennel egyeztetett telefonon.
Az uniós vezetőknek nem tetszik, hogy Orbán Viktor közeli viszonyt ápol Vlagyimir Putyinnal.
Várhelyi Olivér viszont azt állítja, hogy kiragadták a kontextusból a szavait.
A magyar és a szerb kormány szövetsége vezetett problémához.
Várhelyi Olivér miatt késett a közös nyilatkozat.
Már korábban is vizsgálatot akart az EP.
Egyoldalú döntést hozott, mindenféle egyeztetés nélkül.
A „vétlen civilek” nem képezhetik alku tárgyát – hangoztatta Izrael uniós nagykövete.
A külügyminiszter nem hagyta szó nélkül.
Várhelyi Olivér szerint minden EU-s országnak meg kell dupláznia erőfeszítéseit.
Robert Metsola választ vár a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztostól.
Az Európai Parlamentet nem érdekli, hogy az uniós bizottsági elnök elfogadta a bocsánatkérést.
Nem mond le Várhelyi Olivér.
Több EP-képviselő is a lemondását követeli.
Szerinte csak el akarják terelni a figyelmet a korrupciós botrányról.
Nem ez az első eset, hogy a magyar biztos munkáját bírálják.
Minden a politikai akaraton múlik.
Az uniós biztos egy konferencián beszélt a bővítéspolitikáról.
Egy bosnyák politikus bő egy hete azzal vádolta a kormányfőt, hogy muszlim kristályéjszakát készít elő.
A magyar–lengyel tengely befolyásolhatja az EU szomszédság- és bővítéspolitikáját.
Brüsszel szemet huny rá, Budapest elősegíti a szerbek kiválását a három népcsoport alkotta országból?
A jogállamiságban azonban még javítaniuk kell.
Nem törődik eleget a jogállamisági kérdésekkel.
Az uniós biztos szerint a török határvédelem támogatása és a Nyugat-Balkán integrációja a megoldás.
Várhelyi Olivér nem elégedett a beosztással.
Németország hárommillió adag vakcinával támogatja a régió EU-n kívüli országait.
Zef Mazi, Albánia uniós csatlakozásának főtárgyalója a csatlakozás nehézségeiről beszélt az Indexnek.
Várhelyi Olivér uniós biztos tájékozódott a kisebbségi jogokról Ukrajnában.
A Mirotvorec szervezet kedden még azt mondta, hogy Várhelyi Olivér beavatkozik az ukrán belügyekbe és támogatja Kárpátalján a szeparatizmust.
A magyar uniós biztos is ellenség lett.
Az európai uniós biztos hangsúlyozta: az EU elvárja, hogy Kijev megfelelően szabályozza a nyelvhasználatra és az oktatásra vonatkozó jogokat.
Koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében dolgozók között.
A következő hétéves költségvetés több mint 10 százalékát fordítaná az Európai Unió a területén kívüli programok támogatására.
A magyar biztos szerint az Európai Bizottság nem hagyhatja szó nélkül, ha egy tagjelölt eltér az uniós normáktól az emberi jogok területén.
Az európai ügyekért felelős miniszterek videókonferenciájukon jóváhagyták az új csatlakozási forgatókönyvet.
Hat szovjet utódállamot próbál az EU minél közelebb tartani saját magához és minél messzebb Moszkvától. A kísérlet 10 éve tart.
Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásának megkezdésére még május előtt rábólinthatnak az uniós vezetők.
Megkezdte munkáját a magyar uniós biztos.
A Német Külpolitikai Intézet az Indexnek azt válaszolta: a Magyar Nemzet hamis cikkét ennél bővebben nem kommentálják.
Ha megszavazza az Európai Parlament is, december 1-jén állhat munkába Ursula von der Leyen bizottsága.
Azt mondta, szükség van a nyugat-balkáni országok csatlakozásának dinamizálására.
Zöld utat adott a magyar biztosjelöltnek az EP külügyi szakbizottsága. A brexit miatt azonban még nem biztos, hogy december 1-jén munkába is állhat.
Hangsúlyozta a függetlenségét, de a magyar kormány politikáját értékelő válaszok elől kitért Várhelyi Olivér. Ma délután szavaz az EP a sorsáról.
A Gruevszkinek adott menedékjogról és a török és azeri EU-tagságot beígérő Orbánról is véleményt kell alkotnia a magyar biztosjelöltnek az EP kérésére.
További kérdéseket kap Várhelyi Olivér, amikre írásban kell majd válaszolnia.
A pártcsaládokon átívelő politikai alkuk kísérik a külügyi szakbizottság ma délutáni szavazását a magyar biztosjelöltről.
Folyamatosan tudósítunk a magyar biztosjelölt EP-meghallgatásáról.
Az EU álláspontját és értékeit képviselné bővítési biztosként, írja az EP-meghallgatást elkészítő válaszaiban.
Egyiküknél sem állapítottak meg összeférhetetlenséget. Csütörtökön jönnek a szakmai meghallgatások az EP-ben.
Szerinte az ukrán nyelvtörvény kapcsán az uniós tagországoktól az a válasz jön, hogy intézzék el a kétoldalú ügyeiket egymás között.
Három órán át kérdezik majd a bővítés- és szomszédságpolitikáról Várhelyit az EP-képviselők.
Brüsszelben bejelentették, hogy Ursula von der Leyen Várhelyi Olivért kérte fel a bővítési és szomszédságpolitikai portfólióra.
Az Európai Bizottság leendő elnöke a közlekedést bízná a román jelöltre, ami azt jelentheti, hogy a magyar jelöltnél maradna a bővítés.
Várhelyi Olivér lesz minden bizonnyal a biztos, de a portfóliója még korántsem biztos.
A magyarok nem költik el azt a pénzt, amit nem keresnek meg, ellentétben az Európai Parlamenttel, ahol ez alapelv, mondta Várhelyi Olivér.
Várhelyi Olivérrel és a francia biztosjelölt-jelölttel is találkozik Ursula von der Leyen.
Megcserélhetik a magyar és a román biztosoknak szánt portfóliókat. Várhelyi így a bővítéspolitikánal egy jóval súlytalanabb tárcát kaphat.
Az EU-hoz akkreditált magyar képviselet harcias stílusáról ismert vezetője kerülhet az Európai Bizottságba, Trócsányi helyére. Mit lehet tudni az új magyar biztosjelöltről?
Ezzel indokolta, hogy nem politikust jelölt Trócsányi után. Megerősítette Várhelyi nevét.