Nagy változás jöhet az egyik legnépszerűbb magyar fesztivál területén
L. Simon László beszélt a tervről.
L. Simon László beszélt a tervről.
A nemzeti múzeum volt főigazgatója szerint a kritikák igazak is, meg nem is.
Demeter Szilárdról, a múzeumi integrációról.
Véghajrájához érkezett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázata.
Szerinte egyetlenegy emberen múlott, hogy az egykori politikus püspök marad-e.
Az NKA kollégiumának tagja visszautasítja, hogy a Szépírók Társaságáról politikai döntés született.
Állítása szerint sokan gratuláltak neki az ügy miatt, de alpári stílusban is osztották.
Emlékezetes székfoglaló előadás a Magyar Művészeti Akadémián.
A rendező kifejtette, mit gondol az L. Simon-ügyről.
A Nemzeti Múzeum elbocsátott igazgatója szerint nem az általa is megszavazott törvény áldozata.
Üzenetet is hagytak a menesztett főigazgatónak.
A főigazgató utoljára ment be a munkahelyére.
Hiller István szerint ha nem most, máskor találnak okot a menesztésére.
L. Simon László nem sértett törvényt, bár a miniszter törvénysértésre akarta rábírni. Schiffer András írása.
Hammerstein Judit tölti be az intézményvezetői pozíciót, megbízott főigazgatóként.
Sok helyen el lehetne kérni a személyit.
Jó és lélekerősítő beszélgetésük volt.
Erről a Médiaiskola vezetője számolt be közösségi oldalán.
Vezető lapokban írtak az elbocsátott múzeumigazgató ügyéről.
Vitákkal kezdte heti munkáját a parlament.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója ma délelőtt elhagyta a termet, utána Závogyán Magdolna is csendben távozott.
Schiffer András és Péterfy-Novák Éva is megszólalt a volt főigazgató kirúgásai ügyében.
Dúró Dóra és Ungár Péter esett egymásnak a T. Házban.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója reagált a menesztésére.
Az Index elérte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Úgy tudjuk, már a lehetséges utód is megvan.
Sérti a gyermekvédelmi törvényt.
Megnyitották Budapesten a John Sadovy-kiállítást.
Pusztulásnak indult a palota.
Ezért kell felújítani, ahogy az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójára is szükség van.
Tusványosi kulturális eszmefuttatás a miniszteri biztossal.
Kulturális trendekről beszélgettek a magyar kultúrpolitika elöljárói.
L. Simon László szerint óriási a küzdelem ebben a nagy-nagy kulturális zajban.
Augusztusban megtudjuk.
Barátai, tisztelői búcsúznak a történésztől.
Nagynéném volt a Videoton-stadion pénztárosa, neki könyörögtünk, hogy engedjen be, mert amit Disztl, Burcsa és Májer csinált, azt látni kellett.
A Magyar Nemzeti Múzeum a rockopera 40. évfordulójára különleges kiállítással készül, a jubileumi produkciót Novák Péter rendezi.
L. Simon László a Facebookon reagált Kukorelly Endre válaszára.
„Este a televíziót pulóverben néztük, és nem rövidnadrágban meg pólóban” – mondta.
Kukorelly vagy nem ismeri az irodalmi életet, vagy ennyire rossz a véleménye a kollégáiról, üzeni a Nemzeti Múzeum főigazgatója.
Egy tehetséges költőnek muszáj valamelyik nagy táborhoz csatlakoznia, hogy azok majd „megcsinálják” a karrierjét?
Ellenzékisége miatt volt, hogy elmaradt a találkozó.
L. Simon Lászlót Tusványoson kérdeztük.
Ez volt a kulturális és innovációs miniszter első nyilvános szereplése.
Balett és irodalom L. Simon László és Egerházi Attila közös produkciójában.
Kiderülhet, hol állt a török korban elpusztult esztergomi Segítő Szűz-bazilika és az ott eltemetett király sírboltja.
A járvány miatt bevezetett protokollal ugyanakkor továbbra sem ért egyet.
Megszólalt a háziorvos, akire kiborult L. Simon László, amiért nem fogadta a rendelőben beteg édesanyját.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a gárdonyi háziorvosi szolgáltatás miatt ideges.
Tematizálni szeretnének olyan kérdéseket is, amelyek aktuálisan borzolják a kedélyeket.
Új arculattal, új kamarakiállítással és megújult kiállítóterekkel indítja a tavaszt az intézmény.
L. Simon László szűk körben beszélt a Magyar Nemzeti Múzeumot érintő elképzeléseiről.
A rendezvény összesen 1500 programelemből áll, húsz napig tart, és több mint két és félszeresét költi rá az állam, mint tíz nemzeti parkunkra összesen.
Harminc napja van lemondani a parlamenti képviselői mandátumáról.
A pákozdi Katonai Emlékparkban.
A politikus szerint hosszú jogi vitára lehet számítani az elkerített strandszakasz ügyében.
L. Simon László miniszteri biztosként felel érte. Megvizsgálja az Iparművészeti Múzeum Nemzeti Múzeumba történő integrálásának lehetőségét is.
A megbízatás egy évre szól.
Az uniós versenyjog szerint csekély összegűnek minősül az 50 milliós támogatás, amelyet kaptak – indokolták a döntést.
A fideszes képviselő nem foglalkozik a cég ügyeivel, a felesége szerint minden törvényes volt.
Semjén Zsolt törvényjavaslata alapján húszezer ember megélhetése kerülhet veszélybe a kulturális szférában - vélik az érdekképviseletek. A kormány szerint aki jól dolgozik, annak nincs félnivalója. Mi történik, ha a kulturális szférában nem lesznek közalkalmazottak?