Marco Rossi: Nem vagyok az a fajta, aki nehéz helyzetben magára hagyja a csapatát
A szakvezető már tudja, hol hibázott, és a csapat fejlődése érdekében korszerűbb játékra váltana.
A szakvezető már tudja, hol hibázott, és a csapat fejlődése érdekében korszerűbb játékra váltana.
Szoboszlai Dominik szerint a válogatott elindult a jó irányba. Nagy Zsolt úgy éli meg a döntetlent, mintha kikaptunk volna.
A németországi a 17. óriási zakója volt a nemzeti együttesnek.
Marco Rossi elárulta, milyen változtatásokat tervez a düsseldorfi pofon után.
Egy jelentős esemény ihlette meg a miniszterelnököt.
A kerek évforduló korszakhatár is lehet a mester pályafutásában, de akár a magyar futball történelmében is.
Leginkább a gólja mellett hármat előkészítő Jamal Musialát magasztalták az NL-meccs másnapján.
A kapitány szerint Németországtól ki lehet kapni, de 5–0-ra kikapni szégyen.
A nationalelf úgy vágott öt gólt, hogy Havertznek még volt két kapufája is.
Generációváltás után lépne túl eddigi gyenge NL-szereplésén a nationalelf.
A kapitány szerint a válogatott jobb állapotban várja a németországi meccset, mint az Eb-n.
Kényszer szülte az átalakulás, de valódi korszakhatárt is jelenthet Telkiben ez az ősz.
Kezdődik a mieink számára talán legkedvesebb versenysorozat.
A sérülése után bombaformába lendülő futballista örülne, ha úgy zárna a magyar csapat, mint legutóbb.
Válogatottunk szeptember 7-én Németország ellen, majd három nappal később a bosnyákokkal meccsel.
A Svájc elleni első félidőt fájlaló kapitány úgy kezeli a sorozatot, mint a világbajnoki selejtezőt.
A válogatott szövetségi kapitánya is megemlékezett az államalapítás ünnepéről.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya maximálisan támogatta a döntést.
A szövetségi kapitány szerint a tehetséges magyar játékosnak meg kell majd szakadnia a sikerért Frankfurtban.
A magyar futball négy évtizedes átka törhetne meg, ha kijutnánk a 2026-os világbajnokságra.
A portugálok Georgia elleni veresége különösen fájó számára.
Danny Makkelie számára is véget ért az utazás.
A magyar válogatott kapitánya beszélt a balszerencséről és a jövőjéről is.
Megszólalt a magyar válogatott szövetségi kapitánya is.
A válogatott korábbi kapitánya elárulta, nála melyik két együttes az Eb eddigi meglepetéscsapata.
Elbúcsúzott a válogatottól, és az sem kizárt, hogy végleg.
A szakember nem tud elszámolni a Svájc elleni első félidővel, de nem akart kritizálni senkit.
José Mourinho is megirigyelné Marco Rossi mesteri Eb-húzását.
Itt az ideje, hogy megismerkedjen az olvasó a sikerkapitány élettörténetével.
Csoboth Kevin gólja élet- és kapitánymentő volt.
Alacsony színvonal mellett fáradt csapatok küzdöttek egymással, amelyek az utolsó negyedórára all int mondtak.
A kapitány beismerte, amit egy ideje már sejtettünk. Varga Barnabásra műtét vár.
Varga Barnabás ijesztő sérülése után sem tört meg a csapat, Csoboth Kevin volt a hős.
A kulcsfontosságú Eb-csoport meccs előtt elég egyértelmű, hová húznak a rendezők. Lapszemle.
A szövetségi kapitány nem aggódik Szoboszlai Dominik állapota miatt.
A sajtónyilvános edzésről három mezőnyjátékos hiányzott.
Két vereség ide vagy oda – 25 százalék az esélyünk a továbbjutásra.
Gündogan: Ha ezt a Premier League-ben lefújják, az egész világ fetreng a nevetéstől.
Gündoganék gólöröme mindent elárult a második hazai találat után.
Meglátogattuk a mieink edzőközpontját és annak környékét.
A német lapok három éve neonáci csoportként hivatkoztak a Carpathian Brigade-ra.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya két okból is szégyellte magát az elmúlt napokban. Revansra vágyik.
A tréningen Loic Nego mellett Balogh Botond sem tudott részt venni.
Marco Rossi csapata június 19-én csap össze a házigazdákkal Stuttgartban.
Yakin volt a meccs embere, a komplett védelmünk pocsék volt a németek szerint.
A kapitány elmondása szerint hiába látta a kispad, mi a gond, nem tudta ezt időben és megfelelően kommunikálni a játékosok felé.
Nagy kár az első 55 percért és a két félidő végéért.
Nego hete a felépülésről szólt, szombaton derül ki, pályára léphet-e.
Elmondjuk épp Ausztria, Törökország és Ukrajna a kontinens „sötét lova”, és lehet-e belőlünk is az.
Páran még a németek közül is magyar mezben nézték, ahogy Szoboszlai többször a kapuba talál.
Meddig jut Marco Rossi válogatottja az Európa-bajnokságon?
Remekül áll a házigazda Németország, nincs a legjobb ötben a címvédő.
A válogatott csapatkapitánya elmondta, milyen állapotban van.
A csapatkapitány szűk 60 perc után kért cserét az idényben több gondot is okozó bal combját fájlalva.
Több kisebb sérülés is nehezíti a válogatott összeállítását az Európa-bajnoki főpróba előtt.
Mázsás súlyt cipelt a magyar labdarúgó-válogatott.
A szakember eldöntötte, hogy Gulácsi Péter és Dibusz Dénes közül melyikük véd majd kezdőként az Eb-n.
A 92. percben a mi szögletünk után döntött a házigazda.
Tizennégy meccs után épp Írország tudta legyőzni a mieinket.